Megkapta a halotti bizonyítványt az ISON

ISON, hattyúdal
Vágólapra másolva!
Hivatalosan is halottnak nyilvánították az ISON üstököst egy tudományos konferencián, ahol a Nap izzó felszínével való túl közeli találkozást nevezték meg az égitest végzeteként.
Vágólapra másolva!

A csillagászokat és a médiát is lázban tartó üstökös november végén, a napkoronán áthaladva töredezett darabokra. Kozmikus vándorútjának legközelebbi pontján az üstökös 1,17 millió kilométerre járt a Nap felszínétől, vagyis csillagászati mértékkel mérve súrolta azt.

A tudósok még napokig kapaszkodtak a halvány reménybe, hogy az üstökös magja esetleg túlélte a kalandot és felragyog, de pár nappal később már úgy tűnt, hogy a találkozás végzetes volt az ISON számára. Az üstökös megfigyelési programját irányító Karl Battams amerikai asztrofizikus szerint az üstökösből semmi látható nem maradt.

"Sajnálom, az ISON üstökös halott. De emlékét megőrizzük" - jelentette ki Battams az Amerikai Geofizikai Egyesület San Franciscó-i konferenciáján. A kutató hozzátette, hogy "szívbe markoló" volt az üstökös utolsó óráinak megfigyelése.

Az égitestet két orosz amatőr csillagász fedezte fel tavaly. Az üstökösöknek az a családja, amelyből az ISON is származik, a Nap-Föld távolság sok ezerszeresére, félúton a következő csillag irányában fekvő Oort-felhőből való. Számítógépes modellek szerint az ISON 5,5 millió éve indult kozmikus vándorútjára a Naprendszer pereméről annak központja felé.