Nagyobb atombombával ért fel az orosz meteor

Az év elején Oroszország felett felrobbant meteor nyomatékosan jelezte, hogy földközeli égitestek nem csupán légből kapott problémának számítanak. Idén felfedezték a tízezredik földközeli kisbolygót, de a potenciálisan veszélyes égitestek zömét még mindig nem ismerjük.

Kozmikus golyózáporban élünk. 2012-ben 22, idén 20 kisbolygó repült el a Föld mellett, a Holdnál kisebb távolságban. Legalábbis ennyiről tudunk, mert a csillagászok becslései szerint valójában tízszer ennyi járt a közelünkben, de a veszélyes látogatók 90%-a észrevétlenül továbbállt. Február 15-én azonban egy 17–20 méteres darab eltalálta a Földet, és komoly károkat okozott.

Pusztító óriásmeteor

A csillagászok előre kiszámították, hogy 2013. február 15-én este egy apró kisbolygó, a 45 méteres 2012 DA14 repül el veszélytelen távolságban a Föld mellett. Így is történt, arra azonban senki sem számított, hogy ugyanaznap hajnalban az emberi javakban minden idők legsúlyosabb pusztítását okozó meteor robban fel Szibéria fölött. Ezernél több ember sebesült meg és sok ezer épületben keletkeztek károk. A robbanásnak nemcsak a híre, hanem a döreje és a füstje is a szó szoros értelmében bejárta a Földet. Az eseményről rovatunkban is beszámoltunk.

A meteor fő tömegének becsapódási helye a Csebarkuly-tó jegében Forrás: Nature, Science

Az 1908-as Tunguz-esemény óta nem érte akkora kozmikus találat a Földet, mint február közepén Cseljabinszk környékét. A februári meteorhullás minden idők legrészletesebben dokumentált hasonló eseménye volt. Sajtóhírek szerint azért, mert arrafelé a közbiztonság kívánnivalókat hagy maga után. Az értékesebb autókban folyamatosan működik a műszerfalra szerelt kamera, hogy az esetleges incidenseket dokumentálni lehessen. Ha pedig nagyritkán tűzgömb villan fel a nappali égen, akkor a felvételek alapján a tudósok könnyebben rekonstruálják a pályáját.

A légkörbe belépő égitest keltette infrahangot (a hallhatónál nagyobb hullámhosszú hanghullámokat) szerte a világon érzékelték azok a detektorok, amelyeket a titokban végrehajtott nukleáris robbantások felderítésére telepítettek (CTBTO). A mérésekből kiderült, hogy a robbanás ereje egy tekintélyes méretű atombombáéval vetekedett. A NASA kutatói műholdas mérésekkel kimutatták, hogy a Csebarkuly meteor füstcsóvájából származó részecskék négy nap alatt körbejárták az északi félgömböt.

A szibériai télben hónapokig csak az apró darabokat gyűjtötték össze, de gyanították, hogy a legnagyobb darab a közeli Csebarkuly-tóba eshetett. Végül 13 méter mélyen, 50 méterre a jégbe ütött, 7 méteres lyuktól megtalálták a 0,3-1 méter kiterjedésű, kb. 600 kg tömegű darabot. A test 4 méter mélyen fúródott a tó fenekébe, 100 köbméter iszapot kell eltávolítani a kiemeléshez. 2013. szeptember 10-én megkezdték a kiemelést, szeptember 25-én felszínre hozták az első, ökölnyi darabot. 2013. október 16-án kiemelték a közel 600 kg-os legnagyobb darabot a tóból. A művelet becsült költsége 3 millió rubel, azaz kb. 20 millió Ft volt. Ez a darab azóta a cseljabinszki helytörténeti múzeumban tekinthető meg.

A meteorit fő tömegét októberben emelték ki a tóból Forrás: Nature, Science

A cseljabinszki eset világossá tette, hogy a veszély valós, civilizációnkat valóban fenyegetik az úgynevezett földközeli égitestek, újabban elterjedt rövidítésükkel a NEO-k (Near-Earth Objects). Érdekesség, hogy az esemény évfordulóján, 2014. II. 15-én, a szocsi téli olimpia kilencedik napján az aznapi 7 győztes az aranyérem mellé egy különleges érmet is kap majd, amelybe beépítik a meteorit egy-egy darabját.

Felderítés világméretű összefogással

A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) a 40 méternél nagyobb átmérőjű égitesteket tartja potenciálisan veszélyeseknek (a Cseljabinszkban komoly károkat okozó testet csak 17 méter átmérőjűnek becsülik). Ekkora testek átlagosan 200 évente egyszer találhatják el a Földet. Becslések szerint 40 méteres lehetett az 1908-ban a Tunguz-eseményt okozó égitest, amelynek robbanása 2000 négyzetkilométeren tarolta le az erdőt.

A földközeli égitesteket az 1980-as évek óta figyelik szervezetten. Az összehangolt munkának és a hadrendbe állított korszerű eszközöknek köszönhetően 1998 óta átlagosan 900 új földközeli kisbolygót fedeznek fel. Ez év elején a nyilvántartott égitestek száma 9446 volt, becslések szerint 80%-uk nagyobb 40 méteresnél. Ugyanakkor a csillagászok a veszélyes mérettartományba eső földközeli égitestek számát 300 000-re becsülik, tehát alig 3%-ukat ismerjük. A felfedezések tempójára jellemző, hogy nyár elején már a tízezredik földközeli kisbolygó felfedezéséről adhattunk hírt.

A világ jelentős űrügynökségei és szervezetei mind foglalkoznak a kérdéssel. Az ENSZ Világűrbizottságának Tudományos és Technikai Albizottsága évek óta napirendjén tartja, és ezzel foglalkozó szakértői munkacsoportot működtet. Az Európai Űrügynökség (ESA) néhány éve indította el „űrtudatosságnak” (Space Situation Awareness) fordítható programját, amelynek egyik fő területe a földközeli kisbolygók kutatása. A honlapon kockázati lista (Risk List) található, amely felsorolja a várható veszélyes földközelségeket. Az ESA koordinálásával sok kutató vesz részt a távcsöves megfigyelésben és a jövőbeli aktív védekezés előkészítésében.

A Pan-STARRS program első távcsöve 2010 óta működik a Hawaii-szigetek Haleakala csúcsán. Párja remélhetőleg hamarosan megkezdi az észleléseket, a későbbiekben még két hasonló távcső csatakozik a rendszerhez Forrás: PS1 Science Consortium

A NASA Programirodát létesített a megfigyelések koordinálására, emellett automata távcsőrendszereket üzemeltetnek és rádiótávcsövekkel is keresik a veszélyes égitesteket. A Nemzetközi Csillagászati Unió ugyancsak nagyon részletes, a legkülönbözőbb adatokban gazdag, önálló honlapot szentel a földközeli kisbolygóknak. Az IAU Kisbolygóközpontja tartja nyilván a pályaadatokat és végzi a pályaszámításokat.

Az IAU honlapja felsorolja azt a több mint egy tucat távcsőrendszert és programot, amelyek szerte a világon – bár többségük az Egyesült Államokban – a veszélyes kisbolygókat keresik és követik. Jelenleg a megfigyelések oroszlánrészét az arizonai Catalina Sky Survey, az új-mexikói LINEAR és a Hawaii-szigeteken működő Pan-STARRS programok végzik.

A földközeli kisbolygókat nem csak a földi távcsövek figyelik. Kanada február végén állította pályára a veszélyes közelségbe kerülő égitesteket figyelő műholdját (NEOSSat). Ez az első ilyen feladatot végrehajtó űreszköz. Elsősorban a Nap irányából érkező, a földi távcsövekkel a légkör zavaró hatása miatt nehezen észrevehető égitesteket figyeli. A műhold naponta több száz felvételt készít és továbbít a Calgary Egyetemre, ahol azok kiértékelését végzik.

Tervek az emberiség megmentésére

A veszélyes égitestek keresése folytatódik, sőt új műszerek üzembe állításával újabb lendületet kaphat. Rovatunkban nemrég mutattuk be a Large Synoptic Survey Telescope-ot (LSST) amely sok tekintetben felül fogja múlni az összes nagy földi távcsövet. A Chilében, a déli szélesség 30. fokán fekvő Cerro Pachón El Penón csúcsán felállítandó távcsővel 3 naponként az egész (a távcső földrajzi szélességéről látható) égboltot végigfényképezik. Az LSST legfontosabb feladata az égbolton bekövetkező változások követése. Az egymás után készülő égboltképeket összehasonlítva bármilyen változás könnyen feltűnik, ennek köszönhetően a Földre potenciális veszélyt jelentő földközeli kisbolygókat könnyen észre lehet venni. Ha az évtized végére elkészülne az LSST, akkor kedvező esetben (vagyis ha a az észlelést és az adatfeldolgozást a kisbolygók felfedezésére optimalizálnák) bő tíz év alatt a 140 méternél nagyobb földközeli kisbolygók 90 százalékát fel lehetne fedezni.

Az LSST-t befogadó kupola és a hozzá tartozó kiszolgáló épület egyelőre még csak fotógrafikán létezik, de ha elkészül, impozáns látványt nyújt majd Forrás: LSST Corporation

Komolyan foglalkozik a Föld kozmikus katasztrófáktól való megmentésével a B612 Alapítvány, amelynek munkájában Russell (Rusty) Schweickart, az Apollo–9 egykori űrhajósa is aktív részt vállal. A B612 fő célkitűzése a Sentinel nevű űrszonda elkészítése és pályára állítása (nem tévesztendő össze a közeljövőben indítandó európai Sentinel műholdcsaláddal). A Vénuszéhoz hasonló Nap körüli pályára állítandó Sentinel szonda infravörös kamerájával pásztázná az eget. Schweickart és munkatársai remélik, hogy a szonda 6,5 évre tervezett üzemideje alatt nemcsak a 140 méternél nagyobb földközeli kisbolygók 90 százalékát lehetne felfedezni, hanem a 30 méternél nagyobbak jelentős részét is, ami komoly eredmény lenne, hiszen a 30 méternél kisebb testek – mint Cseljabinszk esetében láttuk – nem okoznak globális katasztrófát.

A Nemzetközi Űrhajósszövetség (ASE) is komolyan foglalkozik a Földet fenyegető kozmikus veszélyekkel. Az ASE 2005-ben létrehozott földközeli égitestek munkabizottságában dolgozó tapasztalt űrhajósok szerint a becsapódások előre jelezhetők és kivédhetők. Erre szeretnék minden fórumon felhívni a kormányok figyelmét, ezért például munkájukról rendszeresen beszámolnak az ENSZ Világűrbizottságában.

Rovatunkban is bemutattuk az amerikaiak távolabbi terveit, amelyek a veszélyes kisbolygók pályájának megváltoztatását célozzák. Első lépésként az egészen apró testek befogása jöhet szóba, a nagyobbakat azonban más módszerekkel kell ártalmatlanítani. Az egyik lehetőség a nukleáris robbantásokkal történő szétdarabolás. E tekintetben fontos fejlemény, hogy szeptemberben az USA és Oroszország együttműködési megállapodást írt alá, amely egyebek mellett lehetővé teszi az atomfegyverek közös használatát egy Földet fenyegető kisbolygó megsemmisítése érdekében.