A sci-fiket idézi a NASA új űrruhája

Z-2 űrruha
Az új űrruha kinézete akár egy sci-fi filmben is megállná a helyét
Vágólapra másolva!
Fantasztikus filmekbe illő a NASA új űrruhája. Az új szkafander lehetővé teszi az idegen égitestek felszínén való ténykedést is.
Vágólapra másolva!

A NASA nyilvánosságra hozta legújabb, Z-2 jelű űrruhájának tervét. Az új űrruhát elektrolumineszcens fényforrással megvilágított csíkok teszik láthatóvá a sötétben, így az űrhajósok alacsony megvilágítottságú környezetben is könnyen felismerhetik majd egymást.

Az új, 65 kilogrammosra tervezett szkafander idegen égitestek (Hold, Mars, kisbolygók) felszínén és a nyílt űrben egyaránt használható lesz.

Az új űrruha egy sci-fi filmben is megállná a helyét Forrás: NASA

A korábbi szkafanderekkel ellentétben a Z-2 űrruha egységes, tehát nem osztható alsó és felső részekre. Mivel a belső fedlap és az életfenntartó rendszer (ez felel a oxigénszabályozásért, a nyomásszabályozásért és a szén-dioxid eltávolításért) egyszerűen eltávolítható, az űrruhába könnyű lesz bebújni, akár egy marsi űrjármű belsejéből is.

Az új szkafander idegen égitestek (Hold, Mars, kisbolygók) látogatására is használható lesz Forrás: NASA

Az űrruha anyagát is megváltoztatták: kemény, ellenálló szövet borítja a külsejét. Ez több szempontból is fontos: egyrészt jobban védi az űrruha alsóbb rétegeit és az űrruhába épített műszerek épségét, másrészt megvédi az asztronautát a szélsőséges külső hőmérséklettől, a magas sugárzástól és a mikrometeoritok ütéseitől. Az ellenállóbb felület a jövőben lehetővé teszi a hosszú távú küldetések kivitelezését. A Z-2 űrruhában az előző modellhez képest a csípő és a vállak is sokkal könnyebben mozgathatók, ami lehetővé teszi a járást például majd a Marson.

Diagrams of NASA's new Z-2 spacesuit design.
Source SPACE.com: All about our solar system, outer space and exploration.