Hatalmas vastömböket talált a Mars-járó

Mars, meteorit, Curiosity
Vágólapra másolva!
Több mint két méteres vasmeteoritok kerültek a Curiosity útjába, ez az első ilyen felfedezése a Marson.
Vágólapra másolva!

Kedden közölte a NASA azokat a fotókat, amelyeket a Curiosity készített a Mars felszínén fekvő, kozmikus eredetű vastömbökről. A Mars-járó még május 25-én fedezte fel a képen látható két meteoritot. A nagyobb darab körülbelül két méter hosszú, ami igen szép példánynak számít, az előtte fekvő kisebb ennek körülbelül a harmada:

A Curiosity által felfedezett Libanon (a nagyobb) és az előtte fekvő Libanon B meteoritok. A nagyobb darabról készült képen a kijelölt területről jobb minőségű felvételt készített a Curiosity Forrás: Credit: NASA/JPL-Caltech/LANL/CNES/IRAP/LPGNantes/CNRS/IAS/MSSS

A meteoritok anyaga vas, azaz két vasmeteoritról van szó. Ez a Curiosity első ilyen felfedezése a Marson. A meteoritok kisebb-nagyobb üregeket tartalmaznak. Ez lehet szelektív erózió eredménye. Lehetséges, hogy az üregeket egykor olivinkristályok töltötték ki. Ez a kő-vas meteoritok egyik ritka típusára, a pallazitokra jellemző, amelyekben centiméteres méretű olivinkristályok vannak beágyazva nikkel-vas fém-mátrixba.

A következő képen egy harmadik, szintén körülbelül két méteres meteorit is látható, a Libanon mögött, enyhén jobbra:

Előtérben a Curiosity, középen a Libanon és a Libanon B, mögöttük a harmadik meteorit Forrás: Credit: NASA/JPL-Caltech/LANL/CNES/IRAP/LPGNantes/CNRS/IAS/MSSS

Az eddigi legnagyobb, Marson talált meteorit 60 centiméteres volt, ezt még 2009-ben fedezte fel az Opportunity Mars-járó.

Nemrég arról számoltunk be, hogy először sikerült egy másik égitesten, ez esetben a Marson egyértelműen azonosítani egy nagyobb, friss becsapódási krátert.

Mindezekből látható, hogy akárcsak a Földre, a Marsra is csapódnak be meteoritok, sőt a földinél százszor ritkább marsi légkörben jóval nagyobb esélyük van arra, hogy nagyobb darabban érkeznek le.

Végül egy érdekesség: az Opportunity Mars-járó előtt korábban váratlanul felbukkant kődarab miatt – ami egy meteorit-becsapódás törmeléke is lehet - beperelték a NASA-t, mondván, hogy elhallgatja egy marslakó felbukkanását.