Egy kő okozta a kínai holdjáró vesztét

Vágólapra másolva!
Egy kővel való ütközés miatt vált működésképtelenné januárban a Jáde Nyúl kínai holdjáró, mely nemsokára végleg felmondhatja a szolgálatot - számolt be a Hszinhua hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A holdjárónak számos, előre nem látott problémával kellett megküzdenie, mely a Hold hatalmas kövekkel borított felszínén való közlekedési nehézségekben mutatkozott meg leginkább - mondta a részletekről a hírügynökségnek Csang Jü-hua, a sanghaji űrtechnológiai akadémia kutatója, a holdjáró egyik főtervezője. A hatkerekes Jáde Nyúl a terepen való navigálás közben egy kőnek csapódott, amely egy hónappal decemberi landolása után kijavíthatatlan mechanikai problémákat okozott. Korábban a tudósok azt gondolták, a rendkívül alacsony hőmérséklet lehetetleníti el energiaellátását, mára a szakemberek túlnyomó többsége valószínűbbnek tartja az ütközést - fogalmazott Csang.

A holdjáró, bár január óta kétszer is "elaludt", teljesen működésképtelenné vált, továbbra is "életben van", vagyis teleszkópjával adatgyűjtést végez és azokat továbbra is képes a földi bázisra visszaküldeni. Mozgásra, holdjárásra ugyanakkor a Jáde Nyúl nem alkalmas, elektromos erőforrása kimerülőben van, s egy idő után nem lesz képes napelemeivel újratölteni magát - fogalmazott Csang.

A holdjáró meghibásodása a további küldetéseket is befolyásolja. A Csang'o-4 űrszondát idén tervezték a Jáde Nyulat Holdra juttató Csang'o-3 után küldeni, ezt kénytelenek voltak 2015-re halasztani. Az eredeti tervek szerint a holdfelszín vizsgálatának céljával űrbe küldött Csang'o-5 misszió 2017-ben indult volna, a legvalószínűbb, hogy ez is legalább egy évvel tolódik.

A Jáde Nyúl a Csang'o-3 űrszonda fedélzetén tavaly december végén érkezett meg a Holdra. A kínai űrszonda leszállásával Kína történelmet írt, az űrjáró nemzetek sorába lépett. A teljesen kínai fejlesztésű technológia felhasználása mellett a misszió a helyszínnel is úttörővé vált: a Csang'o ugyanis a Szivárvány-öbölbe érkezett meg, melyet korábban még egyetlen nemzet sem térképezett fel.