Egyre nagyobb felbontásban láthatjuk a Ceres törpebolygó felszínét

Ceres törpebolygó
A Ceres törpebolygó a Dawn-űrszonda felvételén
Vágólapra másolva!
Kráterek és egyéb "lenyűgöző képződmények" rajzolódnak ki a Ceres törpebolygó felszínén a Dawn amerikai űrszonda által készített legújabb és eddigi legélesebb felvételein. A január 25-én 237 ezer kilométeres távolságból készített képek 30 százalékkal nagyobb felbontásúak, mint a Hubble-űrteleszkóp 2003-as és 2004-es fotói.
Vágólapra másolva!

A NASA közleménye szerint a Dawn egyre élesebb felvételeket küld, ahogy közeledik az űrszonda és a Ceres március 6-ára kitűzött történelmi találkozásának időpontja. "Egy ember által készített űreszköz első ízben látogat meg egy törpebolygót. Már az eddigi felvételeken is korábban sohasem látott területek részletei rajzolódnak ki a Ceres felszínén, például a déli féltekén néhány olyan sötét képződményt látunk, amelyek kráterek lehetnek" - emelte ki Carol Raymond, a Dawn-küldetés helyettes vezetője.

A kutató kitért arra is, hogy már a január 13-i felvételeken, amelyek 383 ezer kilométeres távolságból készültek, kivehető volt több kráter körvonala, emellett a felszínen egy érdekes, rendkívül világos folt volt látható. Ezt a képződményt már a Hubble felvételein is észlelték, ám természetéről mindmáig semmit sem tudnak.

A Ceres törpebolygó a Dawn-űrszonda felvételén Forrás: NASA

"A küldetés során gyűjtött adatok forradalmasítják ennek az egyedülálló égitestnek a természetéről alkotott nézeteket" - fogalmazott Carol Raymond.

A Ceres a Naprendszer legkisebb törpebolygója, s az egyetlen, amely a Mars és a Jupiter pályája közötti kisbolygóövben helyezkedik el. Az égitestet, amelyet 1801-ben fedezett fel Giuseppe Piazzi (1746-1826) itáliai csillagász, matematikus és teológus, eredetileg bolygónak tartották, később aszteroidává fokozták le, majd 2006-ban törpebolygóvá minősítették át.

A 950 kilométeres átmérőjű törpebolygó messze a legnagyobb és legnehezebb test az aszteroidaövben, amely össztömegének harmadát adja. Az égitest felszínét a feltételezések szerint vízjég és különböző hidratált ásványok, például karbonátok és agyagfélék keveréke alkotja, egyes vélemények szerint a külső burok alatt óceán rejtőzhet.

A Ceres törpebolygó a Hubble 2004. januári felvételén Forrás: NASA

Az ionhajtóművel ellátott Dawn, amely a NASA Discovery-programjának kilencedik űrszondája, 2007. szeptember 27-én indult a Kennedy Űrközpontból.

A 466 millió dolláros projekt keretében a Dawn a kisbolygóöv két legnagyobb égitestét, a Vesta aszteroidát és a Ceres törpebolygót vizsgálja. Az űreszköz 2011 júliusában állt pályára az 530 kilométer átmérőjű Vesta körül, amelyet több mint egy évvel később, 2012 szeptemberében hagyott el, hogy a Ceres felé vegye az irányt. A küldetés célja megismerni a Naprendszer születésének titkait.