Napfogyatkozás lesz március 20-án

Fogyatkozás
Fátyolfelhő vagy gyengébb köd akár jobban megfigyelhetővé is teszi a jelenséget
Vágólapra másolva!
Hazánkból nézve a napkorong közel 60 százaléka fog eltűnni, míg az Atlanti-óceán északi vidékein teljes napfogyatkozás lesz. Az alábbiakban tippeket adunk, hogy hol és milyen módszerekkel lehet az év egyik leglátványosabb égi eseményét megfigyelni.
Vágólapra másolva!

Négy éve volt utoljára

Legutoljára 2011. január 4-én követhettük nyomon országunk területéről ezt a ritka jelenséget, amikor a napkorong 80 százaléka volt takarásban. A most soron következő kisebb fázisú lesz ugyan, de a múltkorinál kedvezőbb megfigyelési körülmények várhatók. Érdekes egybeesés, hogy a fogyatkozás éppen a tavaszi napéjegyenlőség napjára, március 20-ára esik.

A Hold a napkorong 60 százalékát takarja a március 20-i fogyatkozás maximumán Forrás: Ladányi Tamás/astrophoto.hu

A várható látvány bemutatására kiválasztottunk a négy évvel ezelőtti sorozatból egy olyan fázisú képet, amilyen a mostani lesz maximális állapotban. A sarló alakúra redukálódó Napból égi kísérőnk „felülről” fog majd egy szeletet kiharapni a mellékelt fotóhoz hasonlóan.

Mikor és mit látunk az országban?

Budapestről szemlélve központi csillagunk 58,4%-át fedi majd el a Hold 10 óra 48 perckor, amikor az égitest a látóhatár felett 40° magasan járja majd égi útját. A maximális fázis időszakában a napfény kissé sápadtabban világítja meg a tájat a megszokottnál, azonban oda kell figyelnünk, ha ezt az eltérést érzékelni is szeretnénk. Az alábbi táblázat nagyobb városainkra adja meg az egyes kontaktusok adatait, amelyből látható, hogy országon belül csak néhány perc eltérés lesz az egyes időpontok között.

Város

Fogyatkozás kezdete

Maximuma

Fogyatkozás vége

Budapest

9:39:28

10:48:30

11:59:44

Debrecen

9:43:23

10:52:22

12:03:03

Győr

9:37:46

10:46:49

11:58:15

Kaposvár

9:36:27

10:45:19

11:56:41

Kecskemét

9:39:51

10:48:48

11:59:52

Miskolc

9:42:42

10:51:47

12:02:41

Nyíregyháza

9:43:56

10:52:57

12:03:39

Pécs

9:36:47

10:45:36

11:56:52

Salgótarján

9:41:18

10:50:24

12:01:29

Sopron

9:36:19

10:45:19

11:56:54

Szeged

9:39:49

10:48:38

11:59:33

Szekszárd

9:37:47

10:46:39

11:57:52

Székesfehérvár

9:38:18

10:47:18

11:58:36

Szombathely

9:35:51

10:44:48

11:56:22

Tatabánya

9:38:00

10:47:03

11:58:26

Veszprém

9:37:28

10:46:27

11:57:50

Zalaegerszeg

9:35:41

10:44:23

11:56:08

(Forrás: Meteor csillagászati évkönyv, 2015.)

Szabad szemmel ne nézzünk a Napba!

Fontos biztonsági követelmény, hogy megfelelő szűrő nélkül soha ne nézzünk közvetlenül a Napba, mert súlyos látáskárosodáshoz vezethet! A koncentrált hő és fény hatása távcsővel, teleobjektívvel fokozottan érvényesül, így optikai segédeszközökkel különösen körültekintőnek kell lennünk. Legjobb megoldás, ha beszerzünk egy erre a célra kifejlesztett szűrőt vagy szemüveget.

Súlyos veszélyt jelent szemünk épségére, ha megfelelő védőeszköz nélkül nézünk a Napba Forrás:Ladányi Tamás/astrophoto.hu

Vékony felhőréteg akár a jelenség észlelésének a javára is válhat, mert természetes szűrőként is működhet! Így történt ez 2011-ben is, amikor a Kárpát-medence nagy része ködbe burkolózott.

Fátyolfelhő vagy gyengébb köd akár jobban megfigyelhetővé is teheti a jelenséget Forrás: Ladányi Tamás/astrophoto.hu

A Kab-hegyre felfelé menet a látvány kezdett kitisztulni, és az ágak között kibontakozott a fogyatkozó Nap íve, amelyet légköroptikai effektusként, egy színes koszorú vett körül.

Észlelési tippek

A Nap képét egy szemlencse mögé tartott fehér papírlapra is kivetíthetjük, amelynek előnye, hogy biztonságos, és egyszerre akár többen is nézhetjük. Ha szerencsénk van, egy nagyobb napfolt is kirajzolódhat a képen. A mellékelt kép a 2012. június 6-án bekövetkezett Vénusz-átvonuláskor készült, ahol a projekció eredményezte napfelszínen a Vénusz kis, fekete korongja tűnik fel.

Az egyik legbiztonságosabb, és egyszerre többek által is látható módja a napfogyatkozás megfigyelésének a kép kivetítése Forrás: Ladányi Tamás/astrophoto.hu

A fogyatkozó sarlót a camera obscura klasszikus eszközével is le tudjuk képezni, ez egy apró lyukon keresztül, beiktatott optikai elem nélkül is megmutatja a jelenséget.

Optikai segédeszköz nélkül, camera obscura segítségével szintén megfigyelhető a napfogyatkozás Forrás: Ladányi Tamás/astrophoto.hu

Ezt a hatást a természet maga is előidézheti, de akár mesterségesen is generálhatjuk. A felvételen a kis napsarlók egy kivágott fa évgyűrűire vetülnek.

Északon teljes lesz a fogyatkozás

A totalitás, azaz a teljesség sávja Európa északi részén vonul végig: a nagyobbrészt az Atlanti-óceánon húzódó területbe a Feröer-szigetek és a Spitzbergák esnek bele, ahova számos expedíció indult. Várhatóan szebbnél szebb képekkel számolnak majd be a természet e nagyszerű jelenségéről.

A március 20-i jelenség az észak-atlanti területeken teljes napfogyatkozásként lesz észlelhető Forrás: NASA/GFSC

Hazánkban a legközelebbi napfogyatkozás 2020. június 21-én várható, ez csekély mértékű lesz, és csak az ország egy részéből lehet majd megfigyelni.