A TUI mostantól csak a turistákra koncentrál

Vágólapra másolva!
A német TUI utazási iroda üzleti utaztatási üzletágának eladásáról hozott döntést, hogy figyelmét immár teljes egészében a turistákra összpontosíthassa. A TQ3 vevője a holland BCD Holdings NV.
Vágólapra másolva!

A TQ3 Travel Solutions Management Holding GmbH ára néhány százmillió euró - állítja egy, az üzlethez közel álló nyilatkozó. A két vállalat magállapodott abban, hogy a pontos vételárat nem hozzák nyilvánosságra.

A TUI, Európa legnagyobb turisztikai cége december végén jelentette be, hogy számos olyan ajánlatot tanulmányoz, melyeket a TQ3 megvételére tettek. A TUI egyúttal konténer hajóztatási üzletágát is kiterjesztette - felvásárolta a CP Ships-et.

Az üzleti utaztatási piac folyamatos konszolidációja zajlik - áll a TUI közleményében. Ez tette lehetővé a TUI számára, hogy leválassza ezt az üzletágát, ami nem tartozik fő érdeklődési körébe.

A TUI részvényeinek árfolyama a hír megjelenése után 1,6 százalékkal, négyhavi csúcspontra emelkedett; forgalma kétszerese volt az elmúlt hónap átlagának. Az emelkedés ellenére is elmarad a részvény P/E mutatója az ágazati index EU-s alakítóinak átlagától.

A TQ3 vezetője, Marc Hildebrand szerint január végére várják a versenyjogi hozzájárulást; az ügyletet a TUI felügyelő bizottságának is jóvá kell hagynia. Az ügylet várhatóan 2006 első negyedében zárul.

A BCD nyilatkozatban közölte, hogy tulajdonosa lett az amerikai üzleti utazási irodának, a Travel Companynak is. Az új cég immár a világ harmadik legnagyobb utaztatási társasága lesz, amelynek évi bevétele 8 milliárd dollár, alkalmazottainak száma 10 ezer fő lesz. A felvásárlások után, 2006 első negyedében a BCD új néven működik majd tovább.