Thaiföld egy évvel a cunami után
[origo]|2006. 01. 04., 13:23|Utolsó módosítás:2008. 02. 19., 11:23|Thaiföldi cikksorozatunk korábbi részeiben bemutattuk az ország fővárosát, Bangkokot és környékét, illetve két híres üdülőhelyet, Pattayát és Samuit. Most két újabb szigetet vesézünk ki: a legnagyobb és legismertebb Phuketet, ahol szinte teljesen helyreállították a cunami nyomait, és a magyar turisták előtt eddig kevésbé ismert Koh Changot, az Elefánt-szigetet.
Múlt év december elején remek lehetőség kínálkozott, hogy néhány napra itt hagyjuk a csúszós, nyálkás, esős-ködös Budapestet és egy tanulmányút során rövid ideig élvezzük a napsütést a messzi Thaiföldön. Az apropót a Malév bangkoki járatának újraindítása adta, de az út során a vendéglátó Thaiföldi Turisztikai Hivatal segítségével megnézhettük azt is, hogyan állították helyre a 2004. decemberi szökőár okozta pusztítást.
December 2-án késő este szállt fel velünk a dugig telt gép, és miután elhelyezkedtünk az első osztály kényelmes székeiben, mást sem kellett tennünk, mint enni, inni, mozizni és aludni. Korábban nem volt még részünk hasonló kategóriájú repülésben, ezért kifejezetten élvezetes volt, hogy annyiszor hozták a különböző szíverősítő alkoholos italokat, ahányszor csak kértük. Ennek megfelelően az út nagy részét békés álomban töltöttük az elsötétített kabinban.
Közel 11 órás utazás után viszonylag kipihenten és kisimult arccal kászálódtunk ki a repülőgépből és a bangkoki repülőtéren az első reakciónk a 32 fokos hőség felett érzett kellemes döbbenet volt. Először arra gondoltunk, hogy ez csak valami légkondicionáló berendezés kivezető nyílása vagy hasonló, de pár másodperc múlva rájöttünk, hogy nem, itt ilyen meleg van. Alighogy kiértünk a váróterembe, díszes fogadóbizottság állta utunkat, sőt egy tánccsoport még zenés előadást is adott tiszteletünkre. Mint a gépen megtudtuk, szokás, hogy minden új járat érkezésekor a fogadó repülőtéren kis ünnepséggel köszöntik a személyzetet és az utasokat is.
A kedves fogadtatás és a nyitó járat tiszteletére tartott sajtótájékoztató után indulhattunk bangkoki szállásunkra, hogy aztán némi felfrissülés után nyakunkba vegyük a várost. Sok idő nem jutott Bangkokra, csupán egyetlen este kaphattunk ízelítőt a világváros nyüzsgéséből. Azért a híres éjszakai szórakozónegyed, a bárokkal, éttermekkel, üzletekkel teli Patpong meglátogatása nem maradhatott ki. Egy zenés bárban elfogyasztott néhány sör után pedig muszáj volt aludni egyet, mert másnap reggel korán indultunk utunk első igazi állomására, Koh Changra.
[origo] címlapon»
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
Júniustól emelkednek az autópályadíjak Horvátországban
15 százalékkal drágul az autópálya-használat Horvátországban, de olcsóbb lesz az elektronikus útdíjleolvasók beszerzése - közölte kedden több horvát sajtóorgánum.
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
Együtt kampányolnak utazási irodák
"Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
Rovinj nem csak szép, de pörgős is
Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
Rio de Janeiróban a legdrágábbak a hotelek
Egy új felmérés szerint már nem Sydney, hanem Rio a világ legdrágább nagyvárosa a szállodai szobaárak alapján. Budapest a legolcsóbb városok között végzett.
A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel
A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
A hideg sem ronthatja el a húsvétot
Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
Összefognak a vendégekért a Balatonnál
Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
Tavaszi fesztiválok őrülete
Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok. Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
Milánóban nem lehet unatkozni
A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén!
A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Tíz lányt erőszakolt meg egy kínai politikus
- Magyar motorosokat gázolt halálra egy autós Lengyelországban
- Keresik a pápát meglopó komornyik társait
- 32 gyermek halt meg a szíriai mészárlásban
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
- Füvezve állt ki a marihuána mellett egy politikus
- Miért ragadós az ásítás?
- Rendszert vagy korszakot alkotott Kádár János?
- Kádár primitív bosszúja
- Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
- Fiatal férfiakra utazott a kínai sorozatgyilkos
- Két és fél milliárd forintból fejlesztenének a Velencei-tónál
-
[origo] biztosítás
Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] állás
Válogasson több ezer álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Utazás
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.