A háború a turizmus végét jelenti a Közel-Keleten
[origo]|2006. 07. 24., 11:56|Utolsó módosítás:2008. 02. 08., 17:45|A közel két hete tartó libanoni harcok egyik áldozata, mindkét oldalon a turizmus és idegenforgalom. Az összecsapások eredményeként a Libanonban az idei évben gyakorlatilag megszűnt a beutazó turizmus és az izraeli utazásokat is mondják már le a turisták. A háború a környező országok idegenforgalmára is negatív hatással lehet.
Legkevesebb másfél milliárd dollárt veszít a libanoni idegenforgalom, mert körülbelül 700 ezer turista marad el az idén az országban zajló háborús események miatt - becsülik libanoni szakemberek. Az idei év, 400 ezer külföldi látogatásával, ígéretesen indult, ismét fellendülést jelzett Hariri miniszterelnök 2005-ös meggyilkolása óta. A libanoni események ráadásul kihatással vannak a régió turizmusára is.
Nagy külföldi utazási irodák mondják le csoportjaikat, jelentős tervezett beruházások állnak le a szállodaiparban. Az ország fő repülőtere, a bejrúti valószínűleg az idén már nem lesz képes turistacsoportokat fogadni, olyan súlyosak az ott keletkezett károk - vélik a megfigyelők.
Az idén indult volna be, a legnagyobb brit téli utaztató cég szervezésében, a szervezett külföldi síturizmus a libanoni Faraya síközpontba, jó egy hete véglegesítették ezt a programot, de azóta már el is halasztották - értesült a Gulf News.
A jövő évre tűzték ki az első Four Seasons szálloda megnyitását, ezt követte volna a Hyatt szállodája, és 2009-re a Hilton is készült megnyitni libanoni egységét. Ezek a tervek most lekerülhettek a napirendről.
A válság nem csak a libanoni turizmust érinti, de jelentős károkat szenved az izraeli idegenforgalom is és a harci cselekmények elhúzódása esetén a régió többi, jelentős turistaforgalmat elkönyvelő országai, Jordánia és Egyiptom is.
A sűrűsödő izraeli katonai csapások és a bejrúti nemzetközi repülőtér használhatatlansága miatt már az összes légitársaság törölte Libanonba közlekedő járatát, s ezzel mindenféle lehetőség megszűnt az országba légi úton történő utazásra, mivel ez az ország egyetlen, nagy utasszállító gépeket is fogadni képes repülőtere.
A légikikötő kiesése több millió dolláros bevételkiesést eredményez Libanon számára, csak a turizmusban. A nyárra tervezett nagyobb kulturális és zenei fesztiválokat is törölni kellett a támadások miatt. A válság kirobbanása óta több ezer külföldi turista - főként az arab országokból érkezők - hagyták el Libanont közúton Szíria irányába. Dolgukat nehezíti, hogy az izraeli légierő a Damaszkuszba vezető legfontosabb autópályát is lebombázta.
Az évnek ezen szakaszában egyébként a külföldön élő libanoniak előszeretettel látogatnak haza. Az elmúlt hetekben az ország éttermei, bárjai, szórakozóhelyei és szállodái tömve voltak a külföldről érkező libanoniakkal és turistákkal. Szakértők szerint most ennek jó időre vége.
Az 1975-től 1990-ig tartó polgárháború ideje alatti időszakban nem beszélhetünk libanoni turizmusról, ezt követően viszont erős növekedésnek indult az iparág, olyannyira, hogy a libanoni gazdaság egyik motorjává vált. Most a turizmushoz nélkülözhetetlen infrastruktúra megsemmisülésével hosszú időre bizonytalanná válik a szektor helyzete. A turizmus egyébként a 23,7 milliárd dolláros libanoni DGP 12-15 százalékát teszi ki és ez egyben a legnagyobb önálló összetevője is.
A repülőtér lebombázása azért is súlyos, mert a legtöbb külföldi turista légi úton érkezik Libanonba. Az idei évre vonatkozó optimista várakozások - a 2005-ös érkezések száma idén 49 százalékkal nőtt volna - teljesen realitásukat vesztették.
A helyzet Izraelben is hasonló, bár a válság megoldódása esetén az itteni idegenforgalom közel sem szenvedne akkora károkat, mint Libanonban. Az Izrael északi részén lévő tengerparti üdülővárosokban már egyetlen szállodában vagy vendégházban sem lehet turistákat látni, az összes vendég elmenekült a Hezbollah rakétái által fenyegetett területről. Az Izraelbe utaztató utazási irodák és túraszervezők pedig sorra mondják vissza foglalásaikat, elsősorban Olaszországból és Spanyolországból.
Rafi Haber, az Izraeli Hotelszövetség elnöke elmondta, hogy az amerikai keresztény turistaszezon igazából csak szeptemberben indul be, ezért az Egyedült Államokból érkező zarándokoknak még van idejük gondolkodni. Az elnök elmondta, hogy a fegyveres összetűzések tekintetében sajnos elég jó tapasztalataik vannak. Ha a harcok nem fejeződnek be záros határidőn belül, az katasztrofális hatással jár majd a turizmus egészére, és nemcsak az ország északi részében.
Az egyik legismertebb izraeli túraszervező cég, a Genesis-Kelly vezérigazgatója, Kurt Kaufmann elmondta, hogy amíg a turisták számára ismeretlen településekre hullottak a rakéták, addig nem volt különösebben negatív reakció, miután viszont Haifát és Tibériászt is megtámadták, a lemondások is megindultak. A harcok első két hetében egyelőre viszonylag kevés lemondás érkezett a későbbi időpontokra, de minden egyes nappal több és több foglalást törölnek a külföldi utazásszervezők, már a téli időszakra is.
Izrael egyik legnagyobb gondja, hogy ezekben a hetekben kezdődik az európai zarándokút szezon, és elsőként Portugáliából érkeznek zarándokok Izraelbe. Most őket próbálják meggyőzni, hogy még egy hónapot várjanak, s csak akkor mondják le útjukat, ha a helyzet nem normalizálódik addig.
Magyarországon a Chemol Travel az izraeli utazások specialistája. Földi Katalin kereskedelmi vezető az [origo] kérdésére elmondta, hogy már érzékelik a válság hatását, ugyanis azon utasok egy része, akik a közeljövőben, júliusban, augusztusban tervezték az izraeli utazást, lemondják útjukat, de ők egyelőre kevesen vannak. Akik viszont később, október táján készülnek Izraelbe, egyelőre kivárnak. Földi Katalin elmondta, hogy a cég által kínált izraeli körút egyébként sem érinti az ország északi területeit. A Külügyminisztérium is azt tanácsolja az Izraelbe készülőknek, hogy az ország északi részeit kerüljék el.
Zám Tibor, a Best Reisen utazási iroda cégvezetője kérdésünkre elmondta, hogy az egyiptomi utazásokat egyelőre nem érinti a háború. Az idei évben tapasztaltak ugyan visszaesést az egyiptomi forgalomban, de ez a dahabi robbantásos merénylet eredménye elsősorban. A cégvezető szerint nincs közvetlen hatása az egyiptomi utazásokra a konliktusnak, ha viszont a helyzet súlyosbodik és elhúzódó, netán többszereplő háború alakul ki, a következmények súlyosak lesznek. Zám Tibor szerint jelenleg az egyiptomi kiutazásokat elsősorban A kőolaj világpiaci ára és a forint gyengülése befolyásolja.
[origo]
[origo] címlapon»
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
Júniustól emelkednek az autópályadíjak Horvátországban
15 százalékkal drágul az autópálya-használat Horvátországban, de olcsóbb lesz az elektronikus útdíjleolvasók beszerzése - közölte kedden több horvát sajtóorgánum.
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
Együtt kampányolnak utazási irodák
"Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
Rovinj nem csak szép, de pörgős is
Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
Rio de Janeiróban a legdrágábbak a hotelek
Egy új felmérés szerint már nem Sydney, hanem Rio a világ legdrágább nagyvárosa a szállodai szobaárak alapján. Budapest a legolcsóbb városok között végzett.
A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel
A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
A hideg sem ronthatja el a húsvétot
Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
Összefognak a vendégekért a Balatonnál
Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
Tavaszi fesztiválok őrülete
Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok. Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
Milánóban nem lehet unatkozni
A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén!
A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Tíz lányt erőszakolt meg egy kínai politikus
- Magyar motorosokat gázolt halálra egy autós Lengyelországban
- Keresik a pápát meglopó komornyik társait
- 32 gyermek halt meg a szíriai mészárlásban
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
- Füvezve állt ki a marihuána mellett egy politikus
- Miért ragadós az ásítás?
- Rendszert vagy korszakot alkotott Kádár János?
- Kádár primitív bosszúja
- Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
- Fiatal férfiakra utazott a kínai sorozatgyilkos
- Két és fél milliárd forintból fejlesztenének a Velencei-tónál
-
[origo] biztosítás
Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] állás
Válogasson több ezer álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Utazás
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.