Kocatúrázók a börzsönyi rengetegben

Vágólapra másolva!
Vége a nyári hőségnek, jönnek a hűvösebb, kellemesebb kora őszi napok, s velük indul az őszi túraszezon is. Ki-ki kitisztíthatja bakancsát, előveheti hátizsákját, esőkabátját és indulás a hegyek közé. Kitűnő célpont lehet például a Börzsöny, ahol több irányból kiindulva kellemes, könnyebb-nehezebb egynapos túrák tehetők.
Vágólapra másolva!

Leggyorsabban akkor juthatunk el a börzsönyi túraútvonalak egyik kiindulópontjához, ha Budapestről előbb a 2/A úton Vác felé vesszük az irányt, majd a 12-es útra kanyarodva Kismarosig autózunk. Itt az útról a Szokolya felé jelző táblánál kell lefordulni és máris ott vagyunk a Kismaros és Királyrét között közlekedő erdei kisvasút végállomásánál. Itt elegendő parkolóhely van ahhoz, hogy végre valahára kiszálljunk az autóból és legalább egy túra erejéig elfelejtsük. Van hátránya is annak, ha autóval kelünk útra: túránkat úgy kell megszerveznünk, hogy a kiindulópontra jussunk vissza. Ebből később még baj lesz.

A. túra: Kismaros-Királyrét-Magas Tax-Kóspallag-Kismaros (kb. 23 kilométer, 7 óra, piros, kék majd sárga jelzés)

Aki a napi túra során a Börzsöny magasabb hegyeit is szeretné célba venni, érdemes jegyet váltania a kisvasútra. A mintegy félórás vonatút a kicsiknek hatalmas élmény, ráadásul nem is nevezhető drága mulatságnak, az egy útra szóló felnőtt jegy ára 300 forint, a kedvezményes jegyért pedig 200 forintot kell kifizetni. A kisvasút a Börzsöny szívébe vezető út mentén halad 12 kilométer hosszan, átvág a parányi Szokolya falun, míg végül eléri túránk kiindulópontját, a királyréti végállomást.

Királyréten a gyerekes családok is találnak számukra megfelelő kirándulási lehetőségeket például a közeli, festői környezetben lévő horgásztóhoz, ami egy könnyed félórás sétával érhető el. Aki viszont hosszabb kirándulásra indul, több irány közül választhat. A túrázás alatt nem árt térképet is magunkkal vinni (beszerezhető a kisvasút végállomásánál), mert bár az útvonalak kiindulópontján útjelző táblákon kiírják a célpontok távolságát és az út megtételéhez szükséges időt is, útközben könnyen letérhetünk az útról, ha nem figyelünk.

Számos lehetőség közül mi a mintegy 6 kilométerre lévő Magas-Tax hegyi turistaházat jelöljük meg első célpontnak. A 710 méteres magasságon lévő turistaházhoz a piros jelzésen kell haladnunk és kb. kétórás, előbb enyhébb, később meredek kapaszkodás után el is érkezünk a turistaházhoz. Ha arra számítanánk, hogy a turistaházban majd megebédelünk és elfogyasztunk egy pohár hűsítőt a túra következő szakasza előtt, csalódnunk kell, mert az épület idén zárva tart. A hosszú idő óta húzódó felújítási munkálatok végre megkezdődtek és a tervek szerint 2007 tavaszán nyitja meg kapuit ismét a Magas-Taxi turistaház.

A pihenő helyett így folytattuk utunkat. A terv szerint egy másik útvonalon, a kék jelzésen térünk vissza kiindulópontunkra, a kismarosi vasútállomásig, de ahhoz, hogy a kék útvonalat elérjük, még meg kellett küzdenünk a Nagy-Hideg hegy kaptatóival. A nyári időszak ellenére kifejezetten őszies időjárás fogadott minket a Börzsöny második legmagasabb hegyén, a borongós, párás, sötét erdő különleges hangulatot árasztott, amit nagyban rontott az előző napokban leesett eső miatti hatalmas sártenger.

A turistatérkép útmutatásai és az útmenti jelzések némileg hiányos felfestése enyhén szólva is ellentmondásosak, de néhány perces konfúz állapot, valamint a barátnő folyamatos nyugtatása ("nem, nem tévedtünk el drágám, tudom az utat") után végre sikerült megtalálni a helyes irányba tartó, kék ösvényt, így innen már magabiztosan haladhattunk a túra következő állomása, Kóspallag felé.

A lejtős, köves úton fárasztó, térdet próbára tevő másfél órás ereszkedést követően, elhaladva a híres túrázó, Barna Feri emléktáblája előtt, el is érkeztünk a kisinóci turistaházig, ahonnan már csak 20-25 perces sétára volt a falu központja.