Magyar lélekvesztővel a Föld körül
[origo]|2006. 09. 04., 12:46|Utolsó módosítás:2008. 02. 14., 16:10|Nem mindennapi utazásra indul egy 27 éves budapesti fiatalember, aki azt tervezi, hogy közel két év alatt egyedül körbehajózza a Földet. Ez önmagában még nem akkora újdonság, hiszen sokan - köztük magyarok is - vállalkoztak már hasonló útra, a terv különlegességét az adja, hogy a hajós egy parányi, mindössze 6 méter hosszú hajóval vág neki a kalandnak.
Parányi, világoskék színű kis vitorlás ringatózik a Hárosi-öböl vizén, s a hajót elnézve rögtön az jut az ember eszébe, hogy úristen, tényleg ezzel akar nekivágni? Első látásra azt gondolnák a laikusok, hogy még Trogirig sem jut az Adrián, nem hogy Francia Polinéziáig. Aztán, ahogy szóba elegyedünk az ifjú hajóssal, egyre inkább meggyőzzük magunkat, hogy tényleg lehetséges és akár még sikerülhet is neki. Az elszántság minden esetre megvan hozzá.
Méder Áron elmondása szerint tíz éves kora óta vitorlázik, ma már oktatja is a tudományt és gyerekkori álma volt, hogy egyszer majd saját hajójával körbehajózza a Földet. Az álom egy ideig tényleg csak álom maradt, bár a szakkönyvek és hajózási térképek egyre csak gyűltek a fiókban, a fiatalember pedig lelkesen szelte a habokat.
Aztán 2004 novemberében egyszer csak szembejött a megálmodott vitorlás, s bár kisebb, s kevésbé csillogó volt, sőt igazából ütött-kopott volt, de Áron elmondása szerint nem lehetett ellenállni neki. Gyorsan megvásárolta, így Carina a szülők újpesti házának kertjébe került, ahol elkezdődött a közel másfél évig tartó felújítás. Spórolt pénzből, apránként jöttek össze a különböző felszerelések, rádió, mentőtutaj, kötelek, s Áron nem győzi hangsúlyozni, mennyit köszönhet a barátoknak és ismerősöknek.
Carina végül 2006 tavaszára készült el, új kötélzetet, felújított motort kapott, megerősítették a hajótestet, napelemek és szélgenerátor is került rá, így már tényleg készen állt arra, hogy ismét vízre szálljon. A nevével egyező, Carina 19-es típusú kis vitorlást 1970-ben gyártották Svájcban és korábban a Zürichi- és a Bódeni-tavon vitorláztak vele, míg végül Magyarországra került. Tíz év után új tulajdonosa ismét levizsgáztatta, hajólevelet kapott és augusztus közepén vízre bocsátották a hárosi Duna-ágban, hogy felújítás utáni első métereit hazai környezetben tegye meg.
Mire e cikk elkészül, Carina és büszke tulajdonosa már az Adriai-tenger vízén ringatóznak, ahol a hajó első éles tesztelése és terhelése zajlik majd néhány héten keresztül. Az éjszakai és nappali vitorlázások során remélhetőleg semmilyen komolyabb hibára nem derül fény, de ha mégis, a tervezett szeptember 24-i indulás előtt még jut majd idő arra, hogy a szlovéniai Koper kikötőjében elvégezzék a szükséges javításokat.
Az indulás időpontja és az egyes szakaszok időzítése kiemelt fontosságú az expedíció szempontjából, ugyanis a hajó méretei miatt nem célszerű viharos időszakban útra kelni, s ügyelni kell - főleg a Csendes-óceánnál - a monszunos időszakok elkerülésére is. Méder Áron elmondása szerint bár a szeptember végi indulás nem a legideálisabb az Adriai- és a Földközi-tengeri szakaszok szempontjából, de novemberben mindenképpen a Kanári-szigetekre kell érnie, ahonnan ekkor indul egy, az Atlanti-óceán Barbadosig átszelő vitorlásverseny, amelynek mezőnyéhez szeretne csatlakozni. Az előre nem látható technikai megállók miatt az első nagyobb szakaszt épp ezért két hónaposra tervezi. A hajós a tervek szerint a partoktól távol, a nyílt vízen vitorlázik majd, hogy időt nyerjen, de csupán olyan távolságra, hogy probléma esetén egy napon belül valamelyik közeli kikötőbe érhessen.
[origo] címlapon»
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
Júniustól emelkednek az autópályadíjak Horvátországban
15 százalékkal drágul az autópálya-használat Horvátországban, de olcsóbb lesz az elektronikus útdíjleolvasók beszerzése - közölte kedden több horvát sajtóorgánum.
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
Együtt kampányolnak utazási irodák
"Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
Rovinj nem csak szép, de pörgős is
Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
Rio de Janeiróban a legdrágábbak a hotelek
Egy új felmérés szerint már nem Sydney, hanem Rio a világ legdrágább nagyvárosa a szállodai szobaárak alapján. Budapest a legolcsóbb városok között végzett.
A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel
A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
A hideg sem ronthatja el a húsvétot
Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
Összefognak a vendégekért a Balatonnál
Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
Tavaszi fesztiválok őrülete
Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok. Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
Milánóban nem lehet unatkozni
A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén!
A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Tíz lányt erőszakolt meg egy kínai politikus
- Magyar motorosokat gázolt halálra egy autós Lengyelországban
- Keresik a pápát meglopó komornyik társait
- 32 gyermek halt meg a szíriai mészárlásban
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
- Füvezve állt ki a marihuána mellett egy politikus
- Miért ragadós az ásítás?
- Rendszert vagy korszakot alkotott Kádár János?
- Kádár primitív bosszúja
- Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
- Fiatal férfiakra utazott a kínai sorozatgyilkos
- Két és fél milliárd forintból fejlesztenének a Velencei-tónál
-
[origo] biztosítás
Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] állás
Válogasson több ezer álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Utazás
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.