Betiltanák az esti italozást Rómában

Vágólapra másolva!
Az éjszakai utcai mulatozások korlátozása céljából Róma belvárosának hatóságai arra készülnek, hogy megtiltják dobozos és üveges italok árusítását a leginkább látogatott tereken és utcákon.
Vágólapra másolva!

A tervezett tilalom este tíz és reggel hat óra között lenne érvényben a lokáljairól híres Trastevere és San Lorenzo negyedekben, valamint a történelmi Campo dei Fiori téren. Aki az utcán szeretne sört vagy kólát inni, az ezentúl csak műanyag pohárból ihatja. A tilalom alól kivételt csak a tej jelentene.

Róma kedvelt találkozó helyén, a Campo dei Fiorin az utóbbi időben gyakran került sor összetűzésekre fiatalok és a rendőrség között. A téren, ahol esténként fiatalok százai gyűlnek össze, számos kávéház, étterem és bár működik.

A városvezetés kezdeményezését a belvárosi bártulajdonosok hevesen ellenkezik, a környék lakói elégedetten üdvözlik. Az utóbbiak ugyanis már évek óta tiltakoznak a turisták inváziója ellen, amely rendszeresen késő éjszakáig tart.