Hatdolláros zsebtolvaj-túrák Indiában

Vágólapra másolva!
Kétszáz rúpiáért bármelyik külföldi turista első kézből tapasztalhatja meg, hogyan élnek az indiai főváros pályaudvarainak utcagyerekei. Ezért az összegért megtanítják a vendégeket guberálni, csatlakozhatnak egy zsebtolvaj bandához, és menekülhetnek a bandákat kergető rendőrök elől.
Vágólapra másolva!

Az első hallásra morbid turisztikai szolgáltatás teljesen komoly és jótékony célokat szolgál. A túrákat vezető "idegenvezetőket" egy, a pályaudvarokon élő utcagyerekeket segítő szervezet, a Salaam Baalak alapítvány fogja össze. A szervezet az így befolyt összegből ételt és ruhákat vásárol a rászorulóknak, de nem utolsó sorban valamiféle munkát is biztosít az utcagyerekeknek.

A pályaudvari túra ára 200 rúpia, ami nagyjából 6 dollárnak felel meg, s ezért az összegért a pályaudvar minden zugát megmutatják az érdeklődőknek, s azt is megtudhatják, milyen trükkökkel lehet biztonságosan létezni egy ilyen helyen.

A legfontosabb tudnivaló, hogy mindem peron más-más banda fennhatósága alá tartozik, ha ezt véletlenül valaki elfelejti, komoly bajba kerülhet. Ahogy a 20 éves Javed Khan is, aki elmondja, hogy 11 éves korában élelmet keresett egy olyan peronon, ahova nem lett volna szabad mennie és az ott tartózkodó banda tagjai megkéselték, épphogy túlélte.

A pályaudvar-túrák során az érdeklődőknek megmutatják, hogyan kell a beérkező vonatokat átkutatni élelem után, elkísérhetnek egy zsebtolvaj-bandát "bevetésre" és olykor a rendőrség elől is együtt kell menekülniük a bandák tagjaival. A szolgáltatást - amely főként a fiatal utazók körében népszerű - egy Exeterből származó tanár találta ki, aki angol nyelvet tanított Indiában és utazási során találkozott a pályaudvarokon nyomorban tengődő fiatalokkal.