Vágólapra másolva!
Új diszkont légitársaság jelenik meg Ferihegyen, a Meridiana december 7-től indít közvetlen járatot Budapest és Firenze között - derül ki a Budapest Airport közleményéből.
Vágólapra másolva!

Firenzét eddig csak római, vagy milánói átszállással lehetett repülőn elérni Budapestről. Az olasz légitársaság Airbus-319-ese heti kétszer, csütörtökön és vasárnap közlekedik majd a toszkán és a magyar főváros között.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a Meridiana új, egyben a tizedik diszkont légitársaság Ferihegyen. Az alacsony költséggel üzemelő társaságok 28 európai célállomásra indítanak járatokat Budapestről.

Az olasz-magyar légiközlekedési piac a közlemény szerint jelentősen növekedett az elmúlt években. Tavaly 314 ezer 481 olasz turista és üzletember érkezett repülővel Magyarországra, 93 ezerrel több, mint 2004-ben. Részarányuk a ferihegyi utasforgalomban elérte a 3,9 százalékot - áll a közleményben.