Turizmus szépét választanak

Vágólapra másolva!
Miss Turizmust választanak február 3-án, szombaton Budapesten, a győztes Magyarországot képviseli majd a nemzetközi döntőn.
Vágólapra másolva!

Magony Szilviától, a köztelevízió idegenforgalmi műsorából is ismert tavalyi nyertestől veheti át a koronát az idei Miss Turizmus, akit a döntőbe jutott 20 lányból választ ki a zsűri a szombaton megrendezendő nemzeti versenyen.

A lányok utcai-, fürdő- és estélyi ruhában vonulnak majd fel. A zsűri a szépségen túl azt is értékeli majd, hogy a versenyzők miként mutatják be országukat, hogyan látják a turizmus szerepét, és alkalmasak-e arra, hogy a jövőben az idegenforgalom szakmai porondján is képviseljék Magyarországot.

Idén egy új feladattal is meg kellett birkózniuk a versenyzőknek. Turisztikai témájú dolgozatot írtak, amelyben honismerettel, és marketinggel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk. A pontozás részét képezi a felmérőn nyújtott teljesítményük is - mondta a távirati irodának Aranyai István, versenyigazgató.

Hasonlóképpen a korábbi versenyhez, ezúttal is jelentős rangja és komoly tétje lesz a nemzeti versenynek, hiszen a nyertes Magyarországot képviselheti a nemzetközi döntőn, amelyet egyelőre nem lehet tudni hol rendeznek meg. A korábbi években Kína, Kolumbia, Németország, Ghana, Libanon, Litvánia, Málta, Románia, Törökország, Venezuela és Zimbabwe adott otthont a Miss Tourism World-nek.