A német turistákat óvják a tüntetésektől

Vágólapra másolva!
A német külügyminisztérium figyelmeztette a Magyarországra látogató turistákat, hogy március 15-én Budapesten tüntetések várhatók. Az utazók figyelmét felhívják, hogy kerüljék a nagy tömeget, illetve a biztonsági erők felvonulásának helyszíneit.
Vágólapra másolva!

A külügyminisztérium szóvivője a távirati irodának elmondta, hogy a turistákat a lehetséges tüntetések helyszíneinek elkerülésére szólították fel. A szóvivő utalt arra is, hogy az ezzel kapcsolatos figyelmeztetés a megfelelő csatornákon keresztül eljutott a legtekintélyesebb német utazási irodákhoz.

A minisztérium felhívásában utalt arra, hogy március 15. hivatalos nemzeti ünnep Magyarországon. A hivatalos nagygyűlések mellett azonban tüntetésekkel is kell számolni. Ennek kapcsán külön említette a felhívás, hogy a pesti oldalon, az Astoria szállodánál, az Erzsébet híd irányában egy nagyszabású demonstrációt jelentettek be.

A berlini külügyminisztérium ezen kívül azt ajánlotta a Budapestre látogató német állampolgároknak, hogy minél távolabb kerüljék el a nagyobb tömegeket, továbbá azokat a helyszíneket, ahol a biztonsági erők nagyobb felvonulása várható - mondta a szóvivő.

A külügyminisztérium - mint a szóvivő megerősítette - felhívta a figyelmet arra is, hogy a Budapestre látogatóknak ezen a napon fokozottabb személyi ellenőrzésekkel kell számolniuk.

A Magyar Turizmus Zrt. berlini képviseletének vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a külügyminisztérium felhívása megjelent a német idegenforgalmi irodák hírlevelében is. Pap Mária ugyanakkor tájékoztatott arról is, hogy a Magyar Turizmus Zrt. berlini, illetve frankfurti irodája erre vonatkozóan semmi fajta - aggodalomra utaló - megkeresését nem kapott a német partnerszervezetektől.