DiCapriót utánozta a kínai álpilóta

Vágólapra másolva!
Leonardo DiCaprio Kapj el, ha tudsz című filmben játszott szerepét utánozva, pilótának öltözve próbált ingyen repülőjegyet szerezni egy volt szállodai alkalmazott, hogy Pekingből dél-kínai szülővárosába utazzon - olvasható a Shanghai Morning Post című lapban.
Vágólapra másolva!

Su Si (Shu Shi), aki DiCaprio filmbeli szerepéhez hasonlóan elegáns egyenruhát öltött, s egy halom hamis papírral a kezében még áprilisban sikerült felbeszélnie magát egy gép fedélzetére a pekingi repülőtéren. Az álpilóta kísérlete révén kiderült, hogy hiányosságok vannak a kínai repülésbiztonsági-rendszerekben.

A délnyugat kínai Kujcsou (Guizhou) tartományból származó fiatalember a polgári repülés megszállottja. Online áruházakból vásárolt magának pilóta-egyenruhát és más szakmai kellékeket, többek között pilóta-kézikönyvet és légügyi térképet, továbbá számos repülős szakkifejezést is megtanult.

Su a pekingi repülőtéren először április 12-én próbálta magát pilótának kiadni, ekkor a Kujcsou tartomány közigazgatási központjába, Kujjang-ba (Guiyang) induló gép kapitányától próbált engedélyt kérni az ingyen repülésre, de a kapitány a kérést visszautasította.

A sikertelen próbálkozás után Su véletlenül összefutott a 17 éves Jüannel, aki a földi kiszolgáló személyzet tagjaként dolgozott a repülőtéren. Su másnap ismét találkozott a lánnyal, aki még mindig azt hitte, hogy a fiatalember valódi pilóta, és a Kujjangba tartó járat beszállókapujához kísérte.

Su pilótaruhában és poggyásszal a kezében találkozott a járat kapitányával és kérte, hogy csatlakozhasson a legénységhez - polgári repülési zsargonban ez azt jelenti, hogy a személyzet ingyenes repülőutat kaphat. Az engedélyek birtokában az álpilóta könnyen átjutott a biztonsági ellenőrzésen és beszállt a gépbe. Su aztán húsz percet beszélgetett a kapitánnyal, akiben gyanú merült fel a "pilóta" hitelességét illetően, és ez vezetett ahhoz, hogy végül lebukott.

A repülés alatt Su az első osztályon utazott, és sejtelme sem volt arról, hogy megfigyelik. Miután a gép megérkezett Kujjangba, a csalót átadták a rendőrségnek, az "ingyen" út végül 10 nap elzárásba és 500 jüan (mintegy 12 200 forint) pénzbüntetésbe került.