Grosics és Buzánszky fogadta a Germanwings új járatát

Vágólapra másolva!
Ünnepélyesen fogadták a Germanwings légitársaság első, közel 80 utassal landoló menetrend szerinti köln-bonni járatát a Fly Balaton nemzetközi regionális repülőtéren hétfőn. Az első járatot Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, az Aranycsapat két tagja fogadta a Puskás Ferencről elnevezett repülőtéren.
Vágólapra másolva!

Sármellék a hatvanadik célállomása a mindössze négy és fél éve működő német légitársaságnak, és nagy reményeket fűznek a szeptember 24-ig hetente kétszer közlekedő járathoz - közölte Andreas Engel, a Germanwings kommunikációs igazgatója a járatfogadáskor. Rámutatott: a Balaton és vidéke, a környező számos termálfürdő továbbra is népszerű úti cél a német turisták körében.

A társaság július 6-án indítja újabb, augusztus 31-ig szintén hetente kétszer közlekedő járatát Berlinből. A Germanwings mindkét járatpár Airbus 319-es gépein 80 százalék feletti helykihasználásra számít, s ezzel együtt a német nagyvárosokba igyekvő minél több magyar utasra is.

A társaság kommunikációs igazgatója elmondta: 27 géppel rendelkező fiatal légitársaságuk 2007-ben összesen 8 millió utasra és 600 millió eurós árbevételre számít.

Gubicza Ágoston, a Fly Balaton ügyvezető igazgatója közölte: immár nyolc légitársasággal és 17 európai nagyvárossal állnak kapcsolatban. Az új német partner jóvoltából pedig a tavalyi 80 ezres utasforgalmuk közel a duplájára is nőhet az idén.

Folyamatosan tárgyalnak további partnerekkel, s határozott törekvésük, hogy 2008-ban már Írországból és a skandináv országokból is érkezzenek járatok a magyar tengerhez - jegyezte meg a Fly Balaton igazgatója.

A Köln-Bonn-Fly Balaton járatszentelésen részt vett az egykori Aranycsapat két legendás futballistája, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula is. Ők az 1954-es berni magyar-német világbajnoki döntő mérkőzés emléklabdáját adták át a Germanwings képviselőinek.