Karintia ősszel is kihagyhatatlan

Vágólapra másolva!
Karintia északi részén, 1650 méter magasan, ahol alpesi kunyhók várják a megfáradt kirándulókat, egy újfajta aktív vakációzást ismerhetünk meg: együtt rezdülhetünk a meseszép Millstatter tóval, mormotákat és havasi gyopárt láthatunk, kipróbálhatjuk az Alpok leghosszabb drótkötélpályáját és alpesi terep-segway túrára is indulhatunk.  
Vágólapra másolva!

Salzburgtól alig másfél órára dél felé, Karintia tartományban található 600 lakosú Katschbergben azt gondolnánk a tél a főszezon. Ám a városi zaj, szmog, nyári kánikula és a borongós ősz elől menekülőknek is felüdülést nyújt a Tauern vonulatai között megbújó kis falu, s nem utolsó sorban remek ötlet utószezonra. Mivel a térség hosszú évekig csak a téli örömökről szólt, keveseknek adatott meg, hogy havasi gyopárt, mormotát, zöldellő vagy éppen aranysárga alpesi tájat lássanak. Ezért dél-karintia és tulajdonképpen egész Ausztria területén egyre több európai turista próbálja ki az alpesi nyár és ősz isteni adottságait, és mellőzi a tömegturizmus divatos és zsúfolt célállomásait.

Az idén ötven esztendős Falkensteiner Michaeler Tourism Group a világ egyik leginvenziózusabb turisztikai szolgáltatója, újabb pazar szállodát építtet Katschberg lankáira, hogy ezzel is lendítsen a térség forgalmán. A falu nemcsak kiváló adottságairól, remek síterepeiről, és nívós szolgáltatásairól ismert, de a most épülő ultramodern wellness szállodája miatt ismét a figyelem középpontjába került.

Edel Weiss: Fa hotel pazar enteriőrrel

Katschberg szomszédságában tervezett Edel és Weiss két különálló tornya egy-egy fenyődobozt szimbolizál. A Matteo Thun olasz építész tervei alapján készülő szálloda különlegessége a merész külsőn túl az lesz, hogy a tartományi öko-kódexnek megfelelően fából készül, és kizárólag apartmanok találhatók mind a tizenhárom emeleten. Így a hotel nyújtotta kényelem, páratlan luxussal, és egyfajta függetlenséggel párosul. A "toboz szálló" tulajdonképpen henger alakú, így a konstrukció további előnye, hogy körpanorámás, és az egyes apartmanokban nem lesz különbség a kilátást illetően: mindegyikből ugyanaz a mesés alpesi táj látható.

Programok a környéken

Aki nem híve a környéken oly divatos nordic-walkingnak és szívesebben ül autóba, azoknak a közeli Nockberg Nemzeti Parkot ajánljuk. Igaz, ide csak térítés ellenében hajthatnak be a gépjárművek, de a közel 40 kilométeres jól megtervezett út, a park a legszebb részein vezet, és páratlan látvány nyújt a távoli vonulatokra is. Érinthetjük Gockenhut-ot Ebene Reichenau-t, a vörösfenyő dézsáiról forró fürdőiről híres Karlbad-ot, és a térség legmagasabb pontjának (2100 méter) számító Parkplatz Eisentalhöhe-t.

Forrás: [origo]

Cserepes havasi gyopárt vásárolhatunk, málnaszörp színű cirbolyafenyő pálinkát kóstolhatunk, elbámészkodhatunk a legelőkön, hogy miként dolgoznak az osztrák gazdák és elkölthetünk néhány eurót egy-két szál száraz házikolbászra. Felkereshetjük a Szerencsekunyhót, vagyis a Glockenhüttét, megkondíthatjuk a szerencseharangot, és megannyi gyógyfűből készült orvosságot vásárolhatunk az "alpen-apothékában".

Lent, az 1600 méteren található Hotels Cristallo-ban és a szomszédos Club Funimation szállodában október 27-ig három éjszakás csomagban (167 euró) most alpesi terep-segway túrán is részt vehetünk. Az eddig csak városi használatról ismert fura közlekedési eszközök új változatai robosztusabb kerekeket kaptak, így tudnak sziklás, köves és sáros terepen is közlekedni, igaz csak módjával, körülbelül 20 km/h sebességgel. Mivel a segway-el nincs zaj és környezetkárosítás a kirándulások egy új, alternatív módja valósulhat meg, esetleg egy új sportág körvonalazódhat.