[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Ingyenes múzeumok Franciaországban

Vass László|2007. 11. 07., 11:38|Utolsó módosítás:2008. 05. 20., 9:54|

Népszerű ötlettel állt elő a francia kulturális minisztérium, ugyanis bejelentették, hogy fél éven át néhány múzeumba ingyenesen léphetnek be a látogatók. Az akciótól azt remélik a szervezők, hogy így nagyobb számú és vegyesebb összetételű közönség keresi majd fel a tárlatokat, de akadnak kétkedők is.

Az akció hivatalosan csak január 1-jén kezdődik, de a francia kulturális miniszter, Christine Albanel bejelentését követően máris hatalmas az érdeklődés. A programban összesen 14 franciaországi múzeum vesz részt, köztük a párizsi Guimet, az ázsiai művészetek múzeuma, a középkori gyűjteményeket felvonultató Cluny-i múzeum, vagy a tudományos újdonságok és felfedezések múzeuma, az Arts et Metiers. Az említett három múzeumba 9 és 11 euró közötti áron lehet megváltani jelenleg a belépőjegyeket - írja az ABC News.

A múzeumok ingyenessé tétele egyébként Nicolas Sarkozy elnök májusi kampányának is témája volt, és a francia közéletben azóta is vita tárgyát képezi a javaslat. A kritikusok szerint ez egy meglehetősen felszínes megoldás a kultúra népszerűsítésére. A kulturális miniszter, aki kezdetben maga is szkeptikus volt a kezdeményezéssel kapcsolatban, végül jóváhagyta az ötletet és majd a tapasztalatok fényében döntenek az akció kiszélesítéséről.

A fő kérdés, hogy miként lehet az emberek kultúra iránti vágyát növelni, főleg azokét, akik korábban nem voltak aktívak ezen a területen - mondta Albanel. A miniszter asszony azt is hozz átette, hogy vizsgálják: ingyenessé tegyék-e az egyik leglátogatottabb franciaországi múzeumot, a Versailles-i palotát.

Az ingyenes belépés egyébként csak az állandó kiállításokkal rendelkező múzeumokra lesz érvényes, az ideiglenes kiállításokra nem. Ennek ellenére néhány neves múzeum, például az impresszionista festők műveit bemutató Musée d'Orsay is, ahol kísérletképpen a hét egy napján a 18-25 év közötti fiatalok ingyen tekinthetik meg a kiállításokat. A múzeumba egy teljes árú jegy egyébként 11 euróba kerül. A legnépszerűbb franciaországi múzeum, a Louvre már korábban bevezette, hogy péntekenként ingyen léphetnek be a múzeumba a fiatalok.

A francia kezdeményezés nem ismeretlen Európában. Több ország már évekkel ezelőtt hasonló akcióba kezdett. Nagy-Britanniában például 2001 óta ingyenesen tekinthetők meg egyes múzeumok, s ennek eredményeként közel 30 millióval nőtt a múzeumlátogatók száma.


A Guimet múzeum Párizsban

Az Egyesült Államokban is van hasonló példa, a repülés és űrkutatás világával foglalkozó washingtoni Smithsonian Múzeum és a nemzeti állatkert szintén ingyenes. A Smithsonian honlapja szerint az elmúlt évben 23,2 millió látogató kereste fel a múzeumot.

A francia kezdeményezés egyik legfőbb kritikusa Francoise Benhamou, a Sorbonne egyetem közgazdász professzora, akinek a kulturális élet finanszírozása a szakterülete. A professzor szerint a terv azért rossz, mert a francia múzeumlátogatók már eddig is ingyenesen kereshették fel a legtöbb múzeumot, ugyanis szinte mindegyik intézményben voltak már speciális akciók, ingyenes órák, vagy napok (a magyarországi múzeumok éjszakája rendezvényhez hasonlóan), amikor aki akart, ellátogathatott ezekbe a múzeumokba. Benhamou úgy gondolja, hogy az ingyenes múzeumok elsősorban a külföldi turistáknak kedveznek majd, ezáltal viszont csökkenne az idegenforgalomból származó bevétele az országnak. A Louvre esetében például a látogatók kétharmada nem francia állampolgár.

A professzor elveti azt az érvet is, hogy az ingyenes belépőjegyek nagyobb számú, múzeumokba egyébként nem járó embert csábítanának a tárlatok megtekintésére. E helyett inkább azt javasolja, hogy az intézmények többféle jegyárat vezessenek be a diákok, a munkanélküliek részére, vagy éppen a gyakori múzeumlátogatók számára, akikre biztosan számíthatnának az intézmények.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Siófokon indul a balatoni nyár Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
    Forrás: AFP Együtt kampányolnak utazási irodák "Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
    Forrás: [origo] utazás Rovinj nem csak szép, de pörgős is Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
    Forrás: AFP A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
    Forrás: AFP/Joseph Eid A hideg sem ronthatja el a húsvétot Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
    Forrás: MTI/H. Szabó Sándor Összefognak a vendégekért a Balatonnál Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
    Forrás: AFP Tavaszi fesztiválok őrülete Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok.  Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
    Forrás: AFP/Calle Montes Milánóban nem lehet unatkozni A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
    Forrás: MTI/Féner Tamás Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén! A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
Főzőlap AEG HK 654400 XB- egyben lévő, nagy méretű indukciós főzőzónák, slide-érintőkapcsoló, 'stop&go' funkció, Direct Touch vezérlés
129 900 Ft

Utazás

Siófokon indul a balatoni nyár

Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.

Hirdetés

Hirdetés

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.