Korlátozzák Tutanhamon látogatóinak számát

Vágólapra másolva!
Az egyiptomi hatóságok korlátozni fogják a Tutanhamon sírjába látogató turisták számát, december elsejétől naponta csak 400 turistát engednek be a fiatalon meghalt uralkodó sírboltjába. Jövő év májusától kezdve restaurálási munkálatokra hivatkozva, az egész temetkezési helyet bezárják.
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi hatóságok közleménye szerint a tárlatot a sírboltban található falfestmények helyreállítási munkálatai miatt zárják be, részleteket azonban ezzel kapcsolatban nem közöltek. Az ifjú fáraó arcát, illetve ami 3300 év után megmaradt belőle az egy héttel ezelőtt kezdődött kiállítás keretében tekinthetik meg a fáraók híres temetkezési helyére, a Luxor közelében lévő Királyok Völgyébe érkező turisták. Tutanhamon 85 évvel ezelőtt felfedezett sírját eddig is rengetegen csodálhatták meg, ám a fáraó arcát a múlt héten kezdődött kiállítás előtt összesen talán félszáz ember láthatta.

A szakemberek kiemelték kőszarkofágjából Tutanhamon múmiáját és egy különleges üvegszekrénybe helyezték olymódon, hogy szabadon hagyták a fejét és a lábát is, míg a múmia többi részét továbbra is lenvászon takarja. A művelet elsődleges célja nem a turisták igényeinek kielégítése volt, hanem az, hogy megóvják a múmiát a sírkamrában lévő nedvességtől, amely elsősorban a napi ötezer látogató kilégzése és testük természetes kipárolgása miatt keletkezik - mondta Zahi Havasz, Egyiptom régészeti főfelügyelője az átköltöztetés után.

A közlemény szerint decembertől kezdve délelőttönként legfeljebb kétszáz, majd egy kis szünet után a délutáni órákban is legfeljebb kétszáz turistát engednek be a sírboltba. Tutanhamon i.e. 1333-1323 között uralkodott, tízévesen lett fáraó és 19 évesen halt meg. A májustól kezdődő helyreállítási munkák lesznek az első régészeti munkálatok azóta, hogy 1922-ben Howard Carter brit régész érintetlen állapotban találta meg a több mint 1,2 tonnányi aranykincset tartalmazó sírkamrát.