Ingyenes városnézések lesznek Budapesten

Vágólapra másolva!
Idén februárban már kilencedik alkalommal rendeznek ingyenes buszos és gyalogos túrákat a fővárosban, az Idegenvezetői Világnap alkalmából. Tavaly 5 ezren vettek részt a rendezvényen, idén is legalább ennyi vendéget várnak.
Vágólapra másolva!

Ebben az évben február 24-re esik a hónap utolsó vasárnapja - hagyományosan ekkor tartják meg a rendezvényeket, azaz az ingyenes buszos és gyalogos túrákat a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében, a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével.

Ezeken többnyire belföldiek szoktak részt venni, ezért főleg magyarul tájékoztatják az érdeklődőket az egyes épületek történetéről, a hozzájuk fűződő legendákról, érdekességekről. Az autóbuszos túrák a Műcsarnok Dózsa György úti kis parkolójából indulnak, óránként 9 és 16 óra között, a gyalogos csoportok pedig óránként indulnak különböző helyszínekről, 10-16 óra között.

Tavaly ötezren jelentkeztek a túrákra, és amint Bálint Zoltán, a Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének elnöke a távirati irodának elmondta, idén is legalább ennyi érdeklődőre számítanak. Ma Magyarországon tízezer embernek van Magyarországon idegenvezetői igazolványa, de kevés a munkalehetőség, ugyanakkor erős a túlképzés.

Sokan nem tudnak megélni ebből a szakmából, elhagyják a pályát, elmennek gépkocsivezetőnek vagy biztosítási ügynöknek. Ugyanakkor vannak olyan nyelvek, amelyeken kevesen beszélnek, pedig a jelenleginél több szlovén, kínai vagy orosz nyelvű idegenvezetőre volna szükség.

A másik gond, hogy ma is előfordul a jogosulatlan idegenvezetés, amikor egy-egy, csoportban utazó, külföldre szakadt hazánkfia vagy a nyelvet jól beszélő tanár, illetve a buszsofőr vállalkozik erre a munkára, amihez egyébként nincs jogosítványa - tette hozzá Bálint Zoltán.