Zöld-foki szigetek: azúrkék és kávébarna

Cabo Verde még nem olyan, mint egy kinyúlt mackóalsó vagy egy elhasznált, szakadt cipő: a magyarok még nem nagyon találtak rá, de a nemzetközi turizmus főbb desztinációi közt sem szerepel, ennek megfelelően viszonylag érintetlen szigetcsoport az Atlanti-óceán közepén.

Magyarországról szervezett módon csak egy utazási iroda visz oda (a céget megtalálni tapasztalt internetezőnek öt másodperc), prágai átszállással, egy cseh magántársaság charterjáratával - alig pár száz magyar jut el a Zöld-foki szigetekre egy évben.

Az út Prágáig 50 perc, ott egy óra várakozás, és röpke 6,5 óra repülés után a rideg, barátságtalan télből kiszakadó magyar ott találhatja magát a trópusokon, egy azúrkék tenger partján, egy már-már giccsesen szép, homokos tengerparton heverve.

Pár nagyon szegény, csatornázatlan falu, egy kicsiny városka, egy szép sziklaöböl, egy elhagyott, régi sóbánya - Salon ennyi az összes látnivaló, ezért aki iderepül, az inkább a hibátlan homokkal terített trópusi partrészek melletti heverészés, úszkálás, isteni semmittevés miatt jön. A tehetősebb utasok persze három-négy nap után "kinövik" a sóról elkeresztelt szigetet, propelleres kisgépekkel ide-oda repkedhetnek a környéken, elmehetnek a fővárosba, Praiába, megnézhetik fentről és lentről Fogo vulkánját.

1975-ig portugál gyarmat volt a szigetcsoport, 1990-ig egypártrendszer működött, azóta többpártrendszer van. Nem is a nagy szólásszabadság, vagy a halban bő óceán miatt vándorolnak el a helyiek: a zöld-fokiak fele nem hazájában él, ugyanis a roppant aszályos évek éhínsége sokakat űzött el Cabo Verdéről. Ha hozzávesszük, hogy Sal szigetén nincs is természetes édesvízforrás, sehol egy csermely, egy ér, akkor választ kapunk arra a kérdésre, hogy miért kopár minden.

Technikai információk:

Szállás: a pálmafák közt, medencék mellett megbújó szállodák környékére persze nem lehet panasz, bár amit négycsillagosként hirdetnek, az Európában csak legfeljebb háromcsillagos lehet. Van ötcsillagos szálló is, mindenhol rendesen takarítanak, mindenhol van meleg víz, és az idegenvezetők szerint hónapok óta nem volt lopás a magyarok által leggyakrabban látogatott Belorizonte és Novorizonte szállókban.

Árak: olyanok, mint az Ibériai-félszigeten, ami érthető, hiszen az élelmiszerek, de még az ásványvíz nagy részét is Portugáliából hozzák be. Eurót mindenhol elfogadnak, de nagyobb bankóból bajosan adnak vissza, ajánlott ezért 10 és 20 euróssal megtömve érkezni. Helyi pénz is váltható (egy euró = 100-110 escudo), de egy hetet vígan el lehet az ember nélküle, hacsak nem numizmatikus. Egy jó halvacsora, egy személyre, sörrel vagy borral 15-20 euró.

Vízum: beszerezhető a repülőtéren, érkezéskor. 2008. februárjában 25 euró volt egy személyre, némi sorban állás és piszmogás után ki is adja a hivatalból morc közeg.

Oltás: csak a nagyon félős utasoknak javallott, amúgy a jobbára óvatos utazási iroda sem javasolja - ez nem a kongói dzsungel.

Folyóvíz: fogmosáshoz sem javasolják. Egy másfél literes ásványvíz a hotelben 2-3 euró, a kisboltokban egy euró alatt.

Telefon: csak a 30-as mobil működik a Zöld-foki szigeteken, sőt, csak 30-as mobil hívható róla. Sms küldhető haza más számra is, de senki nem garantálja, hogy az üzenet nem tűnik el végleg valahol Madeira fölött a sztratoszférában.

Mit vigyünk? Könyvet, mert lesz időnk olvasni. Naptejet, mert rengeteget süt a nap, és a szél miatt nem érezzük, hogy mennyire éget. Búvárszemüveget, pipát, békatalpat, mert a sziklás részeken gyönyörű dolgokat láthat az ember. Kis csokit, cukrot a szegény (de nem tolakodóan kéregető) gyerekeknek. Napszemüveget, strandpapucsot, szalmakalapot, baseballsapkát.

Ki menjen? Aki megteheti. Aki búvárkodna és szörfözne. Aki kikapcsolna, aki tényleg pihenne, olvasna, szunyókálna, és egy-két hetet töltene a napernyők alatt, az óceán partján. Ha nem nézzük a BBC News vagy az Euro News műsorát este, még jól is érezhetjük magunkat.