A nap képe: a vöröslő Ayers Rock

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Ausztrália talán leghíresebb természeti képződménye az ország középső részén az Északi-Területek államában található. A helyi őslakosság által csak Ulurunak nevezett homokkő hegyet 1873-ban fedezte fel William Gosse térképész és az akkori ausztrál miniszterelnökről, Sir Henry Ayersről nevezte el.

Aki már látta, elsőként roppant méretei nyűgözték le: a szikla akár már 100 kilométerről is látszik, közelről pedig szinte hihetetlen méretűre növekszik. Az Uluru magassága 348 méter, kerülete kilenc kilométer és sokan a világ legnagyobb monolitjának tartják, pedig valójában egy lesüllyedt hegy csúcsa.

A szikla napkeltekor és naplementekor mutatja legszebb arcát, a napsugarak a vörös és rózsaszín ezerféle árnyalatára festik az Ulurut. Az Uluru közelről szemlélve meglepően gazdag formavilágot mutat: a szél és a víz vájatokat, mélyedéseket, barlangokat, tavakat alakított ki a felszínén, amelyeket az őslakosok szent helyekként tiszteltek. A szikla az utóbbi időben fokozott veszélybe került, mivel sok idelátogató turista a tiltások ellenére felmászott rá. Manapság ezt már szerencsére senki nem teheti meg.