Túra a fenséges fraknói várba
Vass László|2008. 04. 18., 12:51|Utolsó módosítás:2008. 04. 18., 12:52|Bár ma Burgenland jelképe, egykor az egyik legjelentősebb magyar határvárnak épült. A 17. század óta a kor leggazdagabb nemesi családja, az Esterházyak birtokában van, a család hatalmas mennyiségű kincseit ma is megcsodálhatjuk. Fraknó várában jártunk, néhány kilométerre a határtól.
![Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0804/20080418frakno4.jpg)
A nádor díszes mellvértje
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Talán ez a legszebb állapotban megmaradt egykori magyar végvár, hiszen sem a törökök, sem később az osztrák csapatok nem rombolták le, ellentétben a legtöbb magyarországi erődítménnyel. A Rozália-hegység nyúlványára épült fenséges határvár méltóságteljesen uralja a környéket, fehér tornyai már messziről látszanak és a várfalon húzódó kilátófolyosóról tiszta időben a Lővérekig is ellátni.
A várat a 13. században építették, de igazán csak a 17. század elején erősítették meg olasz építőmesterek tervei alapján, miután az Esterházy család tulajdonába került 1622-ben. Részben ennek is köszönhetően a környéken ez az egyetlen olyan erődítmény, amit nem foglaltak el a törökök.
Ennél fogva nem is hadászati jelentősége miatt fontos az erődítmény, sokkal inkább azért, mert itt látható a koraújkor magyar történelmének legjelentősebb, legnagyobb befolyással bíró és mindenképpen a legvagyonosabb nemesi családjának, az Esterházyaknak egyedülálló fegyver és műgyűjteménye. Ötvösmunkák, elefántcsontból faragott művek, különlegességnek számító órák és a korban divatos automaták, textíliák és értékes fegyverek töltötték meg a barokk kincstárat. Ritka, különleges nyomatok kerültek a levéltárba. A termekben portrék és festmények ékesítik a falakat.
Ősgaléria meglepő fantom-ősökkel
A hatalmas vár egyik legérdekesebb része a család történetét bemutató ősgaléria, ahol Közép-Európa legnagyobb barokk képgyűjteményén keresztül (mintegy 300 műtárgy látható itt) ismerhetjük meg a 16-17. században felemelkedett hercegi dinasztia történetét. Az ősgaléria gyakori jelenség volta kor nemesi családjainál, ezzel igyekeztek bizonyítani a nemesek, hogy őseik minél korábbi időszakban, lehetőleg már az ország-alapításnál is jelentős személyiségek voltak. Mivel a család nemesi eredete a 17. század kezdetéig ismeretlen volt, az ősök soraiban fellelhető hézagokat részben izgalmas genealógiai származtatással töltötték ki. Így az Esterházy család ősi vonala egészen a honfoglalás idejéig vezet vissza - olvasható Fraknó várának honlapján.
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0804/20080418frakno5.jpg)
Érdekes, hogy család őstörténetének elkészítését megrendelő Esterházy Miklós gróf nádorrá választása előtt még arra is gondot fordított, hogy az ismert ősök között lévő hézagokat "fantom-ősökkel" töltsék ki. Így fordulhatott elő, hogy az Esterházy család ősei között tartották számon például III. Vlad tepest, azaz Drakulát, akinek egyetlen egész alakos ábrázolása épp itt, Fraknóban látható.
Ezzel a módszerrel a nádor sikeresen vezette vissza családja történetét Estoras-ig, a család legendás alapítójáig, s tovább a honfoglalás kori vezérekig, sőt Attila hun királyig. A család jelentőségét hangsúlyozandó, a képtárban több neves európai család portréja látható, például a spanyol nagykövetről 1640-ben készült festmény. Ezekkel mind-mind az addigra európai hírűvé vált család jelentőségét hangsúlyozták.
Az ősgaléria egyik különlegessége - a felhalmozott drágakövekkel ékesített óraművek és automaták mellett - Esterházy Pál ezüstbútor gyűjteménye, amely a maga nemében egyedülálló Európában. Az állandó kiállítás fénypontja a barokk ezüstbútorokkal berendezett szoba, amelynek középpontjában az augsburgi ötvösmester, David I. Schwestermüller által 1665-ben készített ezüstasztal áll.
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0804/20080418frakno6.jpg)
Esterházy Pál herceg már a 17. század közepétől gyűjtött ezüstbútorai is a család befolyását tükrözik. A műtárgyak száma 1696-ig 32 darabra nőtt, amelyeknek nagy része még napjainkig is megmaradt. A gyűjtemény azért is különleges, mert a hasonló gyűjtemények nagy részét, mint például a versailles-i ezüstbútorokat, vagy az európai udvarok legtöbb darabját az évszázadok során a háborús költségek miatt javarészt beolvasztották.
A vár kiállítási tárgyai közül kiemelkednek a különlegességnek számító, 17. századi nürnbergi mesterek keze alól kikerült bonyolult elefántcsont dísztárgyak, valamint a fegyvergyűjteményben látható, török és porosz hadizsákmányból származó fegyverek sokasága. Utóbbiak közül talán a legérdekesebb az a török hadvezéri sátor, amelyet Esterházy Pál 1685-ben egy csata alkalmával zsákmányolt. Szintén európai különlegességnek számít a család által alapított Bibliotec Esterhazyana valamint Esterházy Miklós gróf és fia I Esterházy Pál herceg nádorok kora barokk könyvgyűjteményének és levéltárának darabjai. A Magyar Királyság idejéből szinte teljes épségében megmaradt könyvgyűjtemény az Esterházy család könyvtárában különleges helyet tölt be. Jelenleg ez az egyetlen könyvtár, amely még mindig magántulajdonban van.
Megközelítés
A várhoz több irányból is könnyen eljuthatunk. Aki az M1-es autópályán indul Ausztria felé, Parndorfnál kell az 50-es útra fordulnia Eisenstadt (Kismarton) irányába. Itt egyébként érdemes megállni a szintén az Esterházy családhoz tartozó kastély megtekintésére. Innen az S31-es úton Mattersburgig kell autózni, majd pedig jobbra letérni Forchtenstein felé.
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/0804/20080418frakno7.jpg)
Sopronból két irányba is elindulhatunk: egyfelől a 84-es úton egészen a már említett S 31-es útig, másfelől pedig a közeli Ágfalvánál egy meglehetősen nehezen megtalálható földúton átjutva Ausztriába Loipersbach, Rohrback és Mattersburg érintésével juthatunk el a várhoz. A várhoz szerpentin vezet, a bejáratnál ingyenes parkoló áll a látogatók rendelkezésére.
Belépők
Az ősgaléria és a fegyvertár idegenvezetéssel 8 euróért tekinthető meg, a kedvezményes diák- és nyugdíjas-jegy 7 euróba kerül. Idegenvezetés nélkül ezek a belépők 7 és 6 euróba kerülnek. Az Esterházy kincstárba 10 és 9 euróért léphetnek be felnőttek és diákok. Lehetőség van kombinált jegyek vásárlására is, ezekről itt tájékozódhat. Diákcsoportok érkezését előre kell jelezni, a kiállítás naponta 10-18 óráig van nyitva, pénztárzárás 17 órakor van.
[origo]
[origo] címlapon»
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
Júniustól emelkednek az autópályadíjak Horvátországban
15 százalékkal drágul az autópálya-használat Horvátországban, de olcsóbb lesz az elektronikus útdíjleolvasók beszerzése - közölte kedden több horvát sajtóorgánum.
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
Együtt kampányolnak utazási irodák
"Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
Rovinj nem csak szép, de pörgős is
Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
Rio de Janeiróban a legdrágábbak a hotelek
Egy új felmérés szerint már nem Sydney, hanem Rio a világ legdrágább nagyvárosa a szállodai szobaárak alapján. Budapest a legolcsóbb városok között végzett.
A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel
A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
A hideg sem ronthatja el a húsvétot
Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
Összefognak a vendégekért a Balatonnál
Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
Tavaszi fesztiválok őrülete
Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok. Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
Milánóban nem lehet unatkozni
A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén!
A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
- Tíz lányt erőszakolt meg egy kínai politikus
- 32 gyermek halt meg a szíriai mészárlásban
- Keresik a pápát meglopó komornyik társait
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
- Magyar motorosokat gázolt halálra egy autós Lengyelországban
- Füvezve állt ki a marihuána mellett egy politikus
- Rendszert vagy korszakot alkotott Kádár János?
- Kádár primitív bosszúja
- Miért ragadós az ásítás?
- Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
- Fiatal férfiakra utazott a kínai sorozatgyilkos
- Két és fél milliárd forintból fejlesztenének a Velencei-tónál
-
[origo] biztosítás
Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] állás
Válogasson több ezer álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Utazás
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.