[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Keszthely büszkesége, a Festetics-kastély

Vass László|2008. 05. 16., 10:41|Utolsó módosítás:2009. 05. 29., 12:43|

A több mint negyedévezredes Festetics-kastély építését 1745-ben Festetics Kristóf kezdte. Az akkor 34 termes épületet a XVIII. és XIX. században háromszor átépítették, bővítették, így ma 101 helyiséggel büszkélkedhet és ezzel Magyarország három legnagyobb, barokk kastélyainak egyike lett.

JÁTSSZ ONLINE!

Bámulatos szépsége az elmúlt századokban is koronás főket, főhercegeket, diplomatákat, híres családok tagjait vonzott ide. Az utóbbi két évtizedben olyan neves látogatói voltak, mint a belga királyi pár, Göncz Árpád, Mádl Ferenc valamint Portugália, Németország, Csehország, Szlovénia, Szlovákia, Ausztria, Lengyelország, Olaszország és a Kínai Népköztársaság és a Vietnámi Szocialista Köztársaság elnökei.

A Festetics-kastély ma múzeum és konferencia központ. Állandó és időszaki kiállításait évente mintegy 200 ezer látogató tekinti meg. Zenei rendezvényei megközelítik a százat. A kastély parkjába a díszes főkapun juthatunk be. Évente 70 ezer egynyári virágot ültetnek ki a kertészeink a nyírott pázsitba illesztett ágyásokba. Az előkertet vadgesztenye fák, török mogyoró, orgonák, fekete fenyők és más fák, bokrok mellett két klasszikus szépségű japánakác, és Festetics György gróf mellékalakokkal kiegészített bronzszobra és egy nagy szökőkút díszíti.

Forrás: MTI

A park több évszázados fáinak lombjai alatt nyári estéken klasszikus színházi előadásokat élvezhet az ide látogató vagy gyertyafényes, zenés éjszakai kastély-látogatáson vehet részt. Kívánságra a kiállításokon tárlatvezető ad információkat, német, angol, olasz, orosz nyelven.

A kastély szobrokkal díszített nyugati homlokzatával szemben két szökőkutat is magába foglaló francia kertben gyönyörködhetünk, amely mögött tíz hektáros angolpark húzódik. A sétányok a park ősöreg fák között kanyarognak, köztük 400 éves is akad. A parkot a Festetics család céltudatosan szépítette, gazdagította növényritkaságokkal is. Több mint 50 fafaj és bokorfaj hűvöse alatt lehet sétálni vagy a padokon megpihenni.

Forrás: MTI

Közben eljutunk egy tavacskához, kis vízeséssel kombinált sziklakerthez, valamint a híres oroszlános kúthoz, amelyből nyáron friss, iható víz csorog. A kastélykert hátsó traktusában áll a kocsiház és istálló díszes épülete, amelyben a Hintómúzeumot találjuk. Íly módon ha a kastély összes kiállítását, parkját nyugodtan meg akarja nézni, legalább jó néhány órát rá kell szánnia!

A Festetics-kastélynyitva tartási ideje:

szept 1-től május 31-ig
10-től 17 óráig
hétfő szünnap

Jegyárak:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák és nyugdíjas: 850 Ft

Forrás: Kirándulástervező.hu - Magyarország látnivalói egy helyen

[origo] címlapon»

Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Siófokon indul a balatoni nyár Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
    Forrás: AFP Együtt kampányolnak utazási irodák "Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
    Forrás: [origo] utazás Rovinj nem csak szép, de pörgős is Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
    Forrás: AFP A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
    Forrás: AFP/Joseph Eid A hideg sem ronthatja el a húsvétot Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
    Forrás: MTI/H. Szabó Sándor Összefognak a vendégekért a Balatonnál Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
    Forrás: AFP Tavaszi fesztiválok őrülete Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok.  Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
    Forrás: AFP/Calle Montes Milánóban nem lehet unatkozni A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
    Forrás: MTI/Féner Tamás Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén! A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
Főzőlap AEG HK 654400 XB- egyben lévő, nagy méretű indukciós főzőzónák, slide-érintőkapcsoló, 'stop&go' funkció, Direct Touch vezérlés
129 900 Ft

Utazás

Siófokon indul a balatoni nyár

Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.

Hirdetés

Hirdetés

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.