Tovább a zöld ösvényen bunkerországba

Néha egészen elképesztő dolgokra képes a labdarúgás szeretete. Adott kedvenc focicsapatunk várva-várt európai kupaszereplése. A mai magyar futball-valóságban ez az igazi mérce, az igazi megmérettetés. Naná, hogy ott akarunk lenni mindenhol, ahol a csapat pályára lép. De mi van akkor, ha olyan csapatot sodor elénk a sors, mint például az albán kupainduló? Sokan azt válaszolják, majd a következő körben. De nem mi. Mi útnak indulunk Bár sok mindent hallunk Albániáról, tudni annál kevesebbet tudunk. Sebaj majd most megismerjük.

A leggyorsabban, viszont jó néhány élménytől megfosztva repülővel utazhatunk Albániába. A Malév közvetlen járatot indít az albán fővárosba. A repülési idő nagyjából másfél óra. A jegyárak dátumtól és a célállomáson eltöltött idő hosszától függően 100-140 ezer forint között mozognak. Fapados járatokkal, illetve egyéb légitársaságokkal csak átszállással tudjuk megoldani az utazást.

Át a fekete hegyeken

Hosszadalmasabb, de az első pillanatoktól kezdve izgalmasabb, ha szárazföldön közelítjük meg Albániát. Több megfelelő útvonal is létezik, mi a Szerbia-Montenegró-Albánia útvonalat választottuk. Az út eleje nem tartogat semmi rendkívülit: Szeged, Szabadka, Újvidék, Belgrád érintésével haladunk dél felé, majd belépünk Montenegró területére. Innentől izgalmasabb az út. Montenegró (hűen nevéhez - Fekete hegyek) utazási szempontból nem áll másból, mint egy végeláthatatlan szerpentinből. Sík útvonal szinte egy sem akad. Lélegzetelállítóan gyönyörű tájakon haladunk keresztül, de nem árt az óvatosság. Az utat szinte méterenként emlék-keresztek, virágcsokrok szegélyezik. Szalagkorlát szinte sehol nincs, egy-egy komolyabb hajtűkanyar alatt a völgyben kiégett, összetört autóroncsok hevernek. Az izgalmas szakasz Podgoricánál ér véget. Ha kézilabda mérkőzésre indultunk volna, ez lenne a végállomás, de ránk még vár egy jó 200 kilométeres etap.

Bár nagy jelentősége nincs, de meg kell jegyezni, hogy Podgoricától albán területre Tuzi, Bozaj, és Han i Hotit érintésével jutunk el. Ezekkel a nevekkel (és az átutazáskor tapasztalt látvánnyal) bármelyik város alaphelyszín lehetne egy Kusturica filmben. Maga az út inkább hasonlít egy jobb állapotú bekötőútra, mint egy nemzetközi jelzésű autóútra. A határra érve rövid, de annál viccesebb procedúra után léphetünk be az ország területére. Minden járművet "fertőtlenítési eljárás" alá vonnak. Ez abból áll, hogy át kell haladni egy meglehetősen koszos vízzel teli mélyedésen, majd a "fürdő" végén le kell szurkolni 10 eurót a műveletet végző vámosnak. A megtisztulás után nincs további akadálya, hogy folytassuk utunkat.

Az albán főváros felé haladva rögvest szembetalálkozunk egy betonbunkerral. Itt ez nem számít nagy eseménynek, lévén több ezer ilyen épült az országban. Albánia egykori vezére, Enver Hodzsa bizonyára túlontúl komolyan vette a szocialista iskola "az imperialisták külső támadása" elnevezésű tantárgyát és úgy tervezte megvédeni országát, hogy tele telepítette különböző méretű betonbunkerral. Teljesen mindegy hova esett éppen, ha a védelmi helyzet úgy kívánta építettek út mellé, kert végébe, vagy közvetlenül a homokos tengerpartra. Mára Albánia egyik fő turisztikai látványosságává szelídültek.

Menj nyaralni Albániába, a kocsid már ott van

Tirana felé haladva meglepő volt látni, hogy akármilyen kis településen haladtunk át mindenhol legalább egy (a nagyobb városokban több) műfüves, világítással ellátott focipályát láttunk. Az első néhány után még csak csodálkoztunk, később viszont lelki szemeink előtt láttunk, amint Albánia is elrobog a mi labdarúgásunk mellett.

Az útviszonyok továbbra is komoly aggályokat ébresztettek bennünk. Ez a helyzet csak tovább fokozódott, amikor beértünk az albán fővárosba. Viszonyítási alapként nagyjából egy olyan kiemelt útvonalon értünk be Tiranába, mint Budapesten a Budaörsi út. Ehhez képest a tiranai út nem volt más, mint egy folyamatos kátyúkkal tarkított, néhol nyomokban aszfaltot is tartalmazó valami. Az ideális haladási sebesség (persze ha nem alakult ki dugó) nagyjából 15-20 km/óra volt. Amit eddig láttunk Albániából itt tovább fokozódott. Bunkerek szinte minden sarkon, elképesztő szemét és kosz, kaotikus közlekedési viszonyok, ezzel szemben viszont jókedvű, barátságos, segítőkész helyiek. A város képéhez feltétlenül hozzátartozik, hogy a forgalom olyan, mint egy Mercedes reklám. Igaz, hogy ezt a reklámot inkább 78-85 között forgatták, de megdöbbentő, hogy az utakon szinte kivétel nélkül Mercedes halad. Na jó van néhány Golf is. Az autók eredetéről inkább ne beszéljünk, de beszédes adat, hogy a nagy luxusautók árai csak 15-20 százaléka az európai áraknak. Sok autón még az eredeti rendszám, vagy felségjelzés is rajta maradt. Megértettük miért terjedt el Németországban a mondás miszerint "Menj nyaralni Albániába, a kocsid már úgyis ott van".

A belváros felé haladva javul a kép, rendezettebbek az utcák, jobb állapotúak a házak. A klasszikus belváros igen kicsi, akár gyalogszerrel is bejárható, melynek központi helye a Szkander bég tér. A tér hű képe Albánia történelmének: egymás mellett láthatjuk az Et'hem Bey-mecsetet, az elmaradhatatlan Szkander bég lovas szobrot és a szocialista városépítészet "díszeit" (kormányzati épületek, Történeti Múzeum, Nemzeti Könyvtár).

A város legjobb állapotban lévő területe a diplomata negyed. Szerencsénkre itt kerül sor a mérkőzésre is. Az albán bajnokságot általában tiranai csapatok nyerik (idén éppen a Dinamo), akik itt rendezik nemzetközi meccseiket. A stadion előtt kellemes kis tér található a leglényegesebb tartozékokkal, a kocsmákkal. A kocsmákat udvarias kiszolgálás és alternatív árképzés jellemzi. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kétszer ugyan azért a termékért nem tudtunk ugyan azt az árat fizetni. Volt, hogy jobban jártunk, volt, hogy rosszabbul. Aki helyi specialitásokra vágyik, feltétlenül kóstolja meg a Tirana Beert. Nem azért mert finom, hanem mert helyi. Néha mulatságos, néha már bosszantó, hogy abban a pillanatban, amikor elfoglaljuk helyünket egy kellemes kerthelységben, megjelennek az utcai árusok. Bosszantó, mert hihetetlenül tolakodóak és mulatságos, mert szinte nem lehet olyat kérni tőlük, amit ne árulnának. Mi a vicc kedvéért kértünk mikrosütőt, teniszütőt, golflabdát, vízipipát és mindenre az volt a válasz, maradjunk a helyükön, tíz perc múlva hozzák. Azért többnyire a klasszikus termékeket (cigi, ajándéktárgyak) árulják a szinte kivétel nélkül 10-15 éves árusok.

A stadion nem szolgál semmi rendkívülivel, sok magyar csapat pályája rosszabb állapotban van, mint ez. A mérkőzésre kivezényelt tűzoltókocsi német felirata azért mosolyt csal az arcokra.

Kialakított vendégszektor nincs, mondjuk, tömegesen nem is szoktak vendégszurkolók érkezni. A helyi szurkolók alapvetően barátságosak, de azért képesek néhány perc alatt begőzölni, ha éppen úgy alakulnak az események. Nekünk volt részünk mindkettőben. A stadionban lévő kocsma tulajdonosa még a személyzeti WC kulcsát is odaadta a meccsre, hogy az elfogyasztott sörök miatt ne legyen problémánk. Összegezve a tapasztalatainkat a mérkőzés és környezete olyan, mint maga az ország: barátságos, mulatságos, jókora balkáni életérzéssel fűszerezve. Azért a nyugati stadionok hangulatához szokott fotelszurkolóknak nem ajánlott.

Az albán Riviéra

Amennyiben nem csak a mérkőzés napját töltjük Tiranában és Albániában okvetlen tegyünk egy kis kitérőt az Albán Riviérára! Ez a kifejezés csöppet sem vicces, vagy gúnyos. Az albán tengerpart a még érintetlenséget sugárzó hangulatával, aranyos tengerparti városkáival igazi mediterrán terület. Nem kell nagy tehetség hozzá, hogy megjósoljuk: köszönhetően a nagyszámú nyugati befektetéseknek) az albán tengerpart, hamarosan hasonló szerepettölt majd be az európai turizmusban, mint a horvát, vagy éppen az olasz.

Tiranából 30 kilométer hosszan autópálya (nagy szó ez Albániában) vezet Durresig a tengerpart legnagyobb és egyben Albánia legrégebbi városáig. Nemcsak turisztikai központ, hanem Albánia legnagyobb kikötője is. Itt számos apartmanház épült az utóbbi időben, a város folyamatosan fejlődik. A tengerparton erős olasz hatás érződik. A legtöbben olaszul beszélnek, és a külföldi befektetők nagy része is olasz. A tengerparton azért még itt is találkozhatunk a Tiranában már megszokott albán vonásokkal. Az utcai árusok kínálata itt tovább bővül, a legdurvább egy élő medvét magával rángató ember volt, aki némi készpénzért cserébe engedte a bús állatot simogatni. Ettől a lehetőségtől eltekintettünk.

Durrestől délre haladva egészen a görög határig tart a riviérai hangulat. Sokkal rendezettebb, kulturáltabb a környék, mint az ország északi részén. A tengerparttól pár kilométerre számos látnivalót találhatunk, melyeket a helyiek segítségével könnyen felfedezhetünk. Az "1000 ablak városa" Berat, Apollonia, Vlora bármelyik mediterrán országban kiemelkedő turisztikai látványosság lenne.

Összességgében furcsa kettőség jellemzi Albániát. Az egzotikusnak, kalandosnak mondható északi rész a maga balkáni viszonyaival, valamint a mediterrán hangulatot árasztó tengerparti terület ötvözete nem egy átlagos utazást tesz lehetővé. Ha valaki nem a csapatát kell, hogy kövesse, akkor is megéri Albániát választania.

Hétes