Utazás a Star Wars kanyonba
[origo]|2008. 07. 11., 16:53|Utolsó módosítás:2008. 07. 12., 19:05|Idén úgy tűnik végképp vége a semmittevős nyaralásoknak. Tunéziai programok egyik legnépszerűbbike a sivatagi túra is fénykorát éli. De vajon mire számítsunk? Kalandok Észak-Afrika legkeresettebb országának, legérdekesebb programján.
A sivatagi kalandtúráknak ma már számos fajtája létezik, így nemcsak a bátrabbak indulhatnak neki a homoktengernek. Igaz az éjszakai sivatag legalább annyi veszélyt tartogat, mint amennyi szépséget, a szakavatott és profi túravezetőkkel teljes biztonságban vagyunk. A szervezők ettől függetlenül mindenkitől elvárják a terhelhetőséget, a figyelmet, a bátorságot és problémamegoldó képességet.
Irány dél!
Tunéziában a legkalandosabb túrákat a déli országrészben tehetik az utazók. Míg északon a lombhullató erdőségek a gyakoribbak, addig a keleti, tengerparti szakaszokon a pálma és olíva ültetvények foglalnak el hatalmas területeket. Az ország közepén elhelyezkedő Gafsa városától pedig mintha elvágták volna: a növényzet egyszerűen megszűnik. Itt kezdődnek a sivatagi kalandok. A sivatag peremén még találhatunk településeket, de a legdélebbi lakott ponton, vagyis Douz városán túl, sem turisták, sem helyiek nem nagyon merészkednek. Douz-on túl kizárólag speciális légszűrő és hűtő rendszerrel felszerelt expedíciós autók indulnak neki a Szaharának.
![Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0807/20080712tuneziadz.gif)
Éjszaka a sivatagban a szabad ég alatt
A turisták csodájára járnak ennek a vidéknek. Azt mondják, a köves és homokos sivatagokat csak a földrajzkönyvekből ismerik, de minden kellemetlensége ellenére, óriási élmény például megtapasztalni a nap és a szél erejét vagy a víz nélkülözhetetlenségét. A kalandok, a napi teendők, a navigálás, a táborverés, az éjszakára készülődés összehangolt munkát, és állandó éberséget követel. A túravezetők megmutatják, hogy a kocsiban mit hol tartanak, és hogy miért olyan fontos a csomagok gondos elhelyezése. Tartalék víz, tartaléktakaró és keksz a gyomorbántalmakra mindig van az autókban.
A 4-10 fős csapatok 2-3 autóval indulnak a sivatag felé. A négykerék meghajtású Land Cruiserek légkondicionáltak és jól bírják a terhelést. Az autóban a hűtés ellenére sem egy sétagalopp az út, hiszen a dűnék között még a legtapasztaltabb sofőrök is el-elakadnak. Ilyenkor rutinosan a csapatot is bevonják a probléma megoldásába. Az autókonvojok igen tempósan, körülbelül 60-80 Km/h-val haladnak akár a köves, akár homokos sivatagi szakaszokon járnak, de még a kaptatókon és a dűnéken is lendületben maradnak. A sofőrök a többi autóhoz képest mindig látótávolságon belül maradnak, a konvoj tehát szorosan együtt halad.
Tevével nehezebb
Lényegesen keményebb útnak néznek elébe a tevegelős csapatok. A hőséget, és a hűvös éjszakákat csak a legedzettebbek bírják. A szabad ég alatt töltött sivatagi éjszakák azonban a legemlékezetesebbek a turisták számára. A kevésbé bevállalósok az olyan tunéziai körutakat keresik, ahol egész nap úton lehetnek vagy dzsipekkel, vagy teveháton, vagy hőlégballonnal, vagy homokjárókkal, de estére pazar szállodák süllyesztett kádjaiban moshatják le magukról az egész napi mocskot, és baldachinos ágyban pihenhetik ki a kalandokat.
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0807/20080712tuneziael.gif)
Az El Jem-i Colosseum
A fórumok beszámolói szerint, a turisták egybehangzóan dicsérik, hova tovább istenítik a különösen nagy tudású és tapasztalt túravezetőket, akik gyakran 2-3 nyelvet is beszélnek. Ugyanígy méltatják a sivatagi kenyeret, amit a berber őslakosok hagyományosan reggel és kora este sütnek a forró homokban.
Skywalkerék otthona
Kezdőknek a kétnapos sivatagi kirándulást javasoljuk, de találhatunk 3-4 vagy akár 8 napos körtúrákat. Ezek mindegyike érinti a ismertebb városokat és turistalátványosságokat.
El Jemben például elidőznek a turisták. Itt található ugyanis a római korból fennmaradt harmadik legnagyobb amfiteátrum, amely közel akkora, mint a római Colosseum. Az építmény 138 méter hosszú, 114 méter széles és pontosan 30 ezer ember nézhette az előadásokat és viadalokat.
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0807/20080712tuneziama.gif)
Földalatti lakások Matmatában
Legalább ennyire érdekes megálló Matmata és Sidi Bouhel is. Annak idején ez a két város adott helyszínt a Csillagok háborúja című film egyes jelenetei forgatásának. Matmatába a turisták többnyire a hajnali órákban érkeznek, jóval a negyven, negyvenöt fokos hőség előtt, és falu központja felé igyekeznek, ahol George Lucas az eredeti díszleteit maga mögött hagyva, rengeteg élménnyel ajándékozza meg még ma is a turisták millióit.
Itt található az egyik forgatási helyszín, vagyis a főszereplő Skywalker számára otthont adó, autentikus tunéziai földalatti lakás. Ahogy korábban már beszámoltuk róla a földalatti lakások, vagy más néven trogloditok három-öt méter mélyen vezetnek a homokkő talaj belsejébe. A barlanglakások takarosak, tiszták, és ami a legfontosabb állandó hűvös klímát (20-22 fokot) biztosítanak a gyilkos hőség ellenében. A helyiek hagyományosan félkör és kocka alakú polcokat is vájnak a falba az edények és használati tárgyak számára. A legérdekesebb, ahogyan a lakások komplexummá, ha úgy tetszik lakóparkká alakulnak, nemcsak a földalatti folyósoknak (lépcsőházaknak) köszönhetően, hanem az egyszeriben kialakuló a belsőudvarok és emeletek miatt is.
Vigyázat, ez már itt Algéria!
Az ország közép nyugati részén elhelyezkedő Chott el Jerid szintén remek pihenőhely a dzsipeseknek. A Chott arabul olyan sekélyvizű tavat jelent, amely nyáron teljesen kiszárad, télvíz idején pedig csak egészen alacsony vízállásig "duzzad". Chott el Jerid sziksóstónál az utazók hosszasan gyönyörködnek a furcsa formákat öltő só-kivirágzásokban és abban is ahogyan a forró napsugarak és a meder sós felszíne egymással elegyedve megdöbbentő optikai és érzéki csalódásokat okoznak.
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0807/20080712tuneziach.gif)
Chott el Jerid
Akik mégis dacolnak a természettel a fullasztó sivatagi homokkal, azok a hármas autópályáról a Tozeur és Nefta oázisoknál forduljanak le. Akik a La grande dűnéhez mennének, ahol C3PO és R2D2 is bolyongott, a lehajtó után nyolc tíz kilométerre megtalálják ezt a helyszínt. Ettől is grandiózusabb látványosság a Sidi Bouhel hasadék, ami ma Star Wars kanyonként ismernek az utazók.
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0807/20080712tuneziast.gif)
A Star Wars kanyon
E három közép-tunéziai célállomás közül bármelyikhez is igyekeznénk, vegyük fontolóra, hogy a hármas autópálya egyenesen az algériai határhoz vezet, amit alig észrevehetően tábláztak ki. Így minden rossz szándékunk ellenére tiltott, vagy illegális határátlépőknek minősülhetünk.
Mindent összevetve tehát nemcsak a nagyvárosok, és a közel 700 km hosszú tengerpart tartogat érdekességeket és látnivalót. Távol a városok hangos bazárjaitól a vidék, de még maga a sivatag is rengeteg élménnyel kecsegtet. Az ország ezen a nyáron is kitűnő nyaralóhely, nemcsak azért mert mindössze 2-3 órás repülőút, hanem azért is mert még mindig relatív olcsó.
Sz.K.
[origo]
[origo] címlapon»
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
Júniustól emelkednek az autópályadíjak Horvátországban
15 százalékkal drágul az autópálya-használat Horvátországban, de olcsóbb lesz az elektronikus útdíjleolvasók beszerzése - közölte kedden több horvát sajtóorgánum.
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
Együtt kampányolnak utazási irodák
"Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
Rovinj nem csak szép, de pörgős is
Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
Rio de Janeiróban a legdrágábbak a hotelek
Egy új felmérés szerint már nem Sydney, hanem Rio a világ legdrágább nagyvárosa a szállodai szobaárak alapján. Budapest a legolcsóbb városok között végzett.
A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel
A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
A hideg sem ronthatja el a húsvétot
Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
Összefognak a vendégekért a Balatonnál
Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
Tavaszi fesztiválok őrülete
Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok. Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
Milánóban nem lehet unatkozni
A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén!
A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
- Tíz lányt erőszakolt meg egy kínai politikus
- Keresik a pápát meglopó komornyik társait
- 32 gyermek halt meg a szíriai mészárlásban
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Magyar motorosokat gázolt halálra egy autós Lengyelországban
- Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
- Füvezve állt ki a marihuána mellett egy politikus
- Rendszert vagy korszakot alkotott Kádár János?
- Miért ragadós az ásítás?
- Kádár primitív bosszúja
- Fiatal férfiakra utazott a kínai sorozatgyilkos
- Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
- Két és fél milliárd forintból fejlesztenének a Velencei-tónál
-
[origo] biztosítás
Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] állás
Válogasson több ezer álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Utazás
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0807/20080712tunezia.gif)