[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Mi lesz veled, SkyEurope?

Vass László|2008. 07. 14., 17:23|Utolsó módosítás:2008. 07. 21., 12:34|

Bár hivatalos bejelentést az ügyben eddig nem tettek közzé, egyre több jel utal arra, hogy a magas olajárak miatt a SkyEurope fapados légitársaság komoly bajban van. A társaság bécsi tőzsdén jegyzett részvényei júliusban áttörték a lélektaninak tekintett 1 eurós határt és az árfolyam csökkenése azóta is töretlen. Eközben a pozsonyi központú cég hihetetlen akciókkal próbál utasokat szerezni.

Forrás: MTI

JÁTSSZ ONLINE!

Nem kevesebb mint 40 százalékot esett egy hét alatt az egykor első magyarországi fapadosként bemutatkozó Sky Europe légitársaság részvényeinek árfolyama bécsi tőzsdén. Ez már önmagában is drámai hír a cég papírjainak tulajdonosai számára, ha pedig hozzátesszük, hogy mindezt az 1 euró alatti tartományban tette (tavaly tavasszal még 6 euró közötti összeget ért egy Sky-részvény), nem kell különösebb tehetség hozzá, hogy megállapítsuk: a cég komoly bajban van.

Forrás: Wiener Börse AG & Interactive Data
A SkyEurope részvényárfolyamának idei alakulása

Mindezt természetesen a rohamosan emelkedő olajárakra vezetik vissza, s egyre valószínűbb, hogy a fapados szektor gyengébb szereplői közül néhánynak le kell húznia a rolót. Az Egyesült Államokban már megtörtént az első csőd is: a Skybus nevű diszkont cég ment tönkre az egekbe szökő olajárak miatt, de hasonló sorsra jutott - hasonló okokból - a London és Hongkong között repülő Oasis, az első hosszú távú fapados cég is. A kevésbé ismert légicégek mellett a nagyokat sem hagyja érintetlenül az olajárrobbanás: az easyJet korábban jelentős veszteséget jelentett, a Ryanair pedig bejelentette, hogy télen flottájának egy részét pihenteti. A fapados társaságok sikeres működésének egyik alapfeltétele, hogy egy adott repülőgéppel akkor érhető el a legnagyobb nyereség, ha a lehető legtöbb időt tölti el a levegőben, ezáltal - és persze a telítettség függvényében - lehetőleg maximalizálja a hatékonyságot.

Forrás: [origo]

Szakértők egyelőre vitatkoznak azon, hogy az olajárak és nyomukban a kerozin árának drágulása végül milyen hatásokat eredményez majd a fapados piacon, de sokan valószínűsítik, hogy további csődök és cégegyesítések várhatók. Ezek egyike épp a SkyEurope lehet, amely a fapados kategórián belül deklaráltan a magasabb színvonalú kiszolgálást és ezen keresztül az üzleti utasok megnyerését tűzte ki célul. Ez a modell, párosulva a hihetetlenül alacsony jegyárakkal ugyanakkor 120 dollár fölötti olajáraknál egyszerűen működésképtelen. A magas olaj- és ezen keresztül a kerozinárak, a veszélyesen olcsó jegyek a profitráta csökkenését, ez pedig a befektetők menekülését eredményezi. Mindez azt jelentheti, hogy a cég nem kerülheti el a csődöt, vagy ami még inkább valószínű, a felvásárlást. Egyes pletykák az easyJet érdeklődéséről szólnak, konkrétum azonban még nincs az ügyben. Az [origo] megkereste a SkyEurope-ot, de a cég sajtóosztálya nem reagált a találgatásokra. 

A Sky Europe fölött egyébként már többször kongatták meg a vészharangot, legutóbb 2007 szeptemberében, amikor a cég döntést hozott a budapesti - egyébként az egyik legfontosabbnak tekintett - bázisának bezárásáról és a bécsi, valamint pozsonyi légikikötő kiemelt használatáról. Azóta a cég egyébként már visszatért a magyar piacra, s egyetlenként a Budapest-Trieszt útvonalat kínálja utasainak.

Forrás: MTI

A társaság egyébként a március 29-én közzétett gyorsjelentése szerint az első negyedévben, 53 millió eurós árbevételt ért el, ami mintegy 30 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbiakhoz képest, viszont az üzemi veszteség 14 millió euróra nőtt - mondta az [origo] kérdésére Suppan Gergely, a takarékbank elemzője. 

A baljós hírek ellenére, vagy éppen ezért a Sky Europe a többi fapadoshoz képest már-már hihetetlen akciókkal igyekszik minél több utast magához csábítani. Pozsonyi és bécsi indulással kitűnő célállomásokra kínál jegyeket júliusi időpontokra, s aki gyors, foglalhat magának helyet Barcelonába, vagy Szicíliába is, nyilván a szabad helyek függvényében. Ezen kívül 5 euróért lehet mostanában jegyeket venni szeptembertől egészen jövő márciusig, az ünnepi időszakokat kivéve.

Persze, nem árt az óvatosság, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy a téli időszakra lefoglalt jegyeket már nem tudjuk igénybe venni, így nem árt minél előbb utazni, ha a SkyEurope olcsó jegyeit akarjuk megcsípni és nem szeretnénk futni hagyni a pénzünket.

A SkyEurope Airlines légitársaság 2001. szeptemberben alakult. Az első, Magyarországról is közlekedő fapados légicég tavaly szeptemberben bezárta budapesti bázisát és működésének súlypontját Pozsonyba, Bécsbe és Kassára helyezte át. A légitársaság összesen 77 útvonalon, 41 célállomásra, 19 európai országba repül 15 Boeing -737-esből álló flottájával. A SkyEurope több mint 750 főt foglalkoztat és 2005. szeptember 27. óta a légitársaságot nyilvánosan jegyzik a varsói és bécsi tőzsdéken.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Milliókat is fizethetünk síbiztosítás nélkül Ma már szinte nélkülözhetetlen egy néhány napos síhétvégéhez is a jó utasbiztosítás. S bár a magyar turisták még viszonylag kis számban biztosítják magukat, évről-évre ...
    Forrás: AFP Tanfolyam segít a lavina túlélésében Az Alpok síterepein az elmúlt napokban hatalmas mennyiségű hó hullott. Ilyenkor megnő a veszélye a lavinák kialakulásának is. Még a kezelt és jelölt pályákon is ...
    Forrás: AFP A felszerelés előkészítése sítúra előtt Előző cikkünkben olyan gyakorlatokat és testmozgás-fajtákat ismertettünk olvasóinkkal, amelyekkel különösebb erőkifejtés nélkül is rövid idő alatt felkészülhettünk a ...
    Forrás: Alsó-Ausztria Turizmus Egynapos síutak Ausztriába Egynapos buszos sítúrákat szervez a Rokon Baráti Kör az idei szezonban is különböző osztrák síterepekre. A következő turnus az előttünk álló hétvégén, február 16-án ...
    Forrás: AFP Aspen: a világ legelegánsabb síterepe Ami Európának Madonna di Campiglio, az Amerikának Aspen. Talán ez a világ legismertebb és legelegánsabb síterepe, hollywoodi sztárok tömege tölti itt téli szabadságát és ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila Hazai szánkópálya-körkép Úgy tűnik, végérvényesen elkezdődött a tél és bár még csak itt-ott esik a hó, lassan megint elő lehet venni a szánkót és kivinni a gyereket a közeli kisdombra. S bár a ...
    Forrás: Flickr Stájerország kedvenc síterepe A lachtali sícentrumot jól ismerhetik a magyar síelők, több hazai utazási iroda is kínál ide síutakat. A pályarendszer nem nagy, viszont rendkívül hóbiztos és ...
    Forrás: AFP Luxus kapszula-apartmanok Franciaországban A Japánból indult kapszulahotelek mintájára újfajta síapartmanokkal kísérleteznek a franciaországi Tignes síparadicsomban. A Snowpod egy futurisztikus apartmantelep 2300 ...
    Forrás: AFP A fekete pályák királynője Megoszlanak a vélemények arról, hogy melyik Európa legjobb, vagy leginkább hajmeresztőbb fekete pályája. Mindenkinek más és más a véleménye és nem is biztos, hogy ez a ...
    Kedvezményes sítúrák február elején Eheti akciófigyelőnkben 20 százalékos olaszországi kedvezményt, akciós franciaországi apartmanokat Risoulban és szlovéniai hosszú hétvégét ajánlunk olvasóinknak.
  • Forrás: [origo]
    [origo] biztosítás
    Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
AEG HK 654400 XB beépíthető kerámia indukciós főzőlapegyben lévő, nagy méretű indukciós főzőzónák, slide-érintőkapcsoló, 'stop&go' funkció, Direct Touch vezérlés
129.900 Ft
Heavy Tools Karácsonyi ajándék ötletekKarácsonyi ajándékok árkategóriák és nemek szerinti bontásban
1.990 Ft-tól

Hirdetés

Hirdetés

Olvasnivaló

A középosztály emeltyűje Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.
ImpresszumMédiaajánlatAdatkezelési SzabályzatAz [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.a