Angol segítség kellett a portóihoz

Portugália egyik legvadregényesebb vidékén fekszik Portó, a jól ismert, nemes nedű hazája. Nemcsak a borok kóstolgatása miatt érdemes felkeresnünk a várost, hiszen rengeteg történelmi emlék, gyönyörű katedrálisok és csupa mosolygós ember várja az idelátogatókat.

Egy kis történelem

A római korban a Douro folyót átszelő kereskedelmi út védelmére építettek hatalmas erődöt a város mai helyén, s a település azóta gyakorlatilag virágzik. A mórokat a 11. században űzték el innen a város lakói, később a keresztes hadjáratok idején a helyiek látták el a Szentföldre induló csapatokat, majd pedig a tengeri felfedezők sorát szolgálták ki. Fejlett kereskedelmi láncolat alakult ki az angolokkal, amelyben természetesen a bor volt a fő portéka. Portó Portugália második legnagyobb városa, ma is virágzó kereskedelmi és ipari központ.

Séta a városban

A város több negyedre oszlik, a felfedezést érdemes a belvárossal, a Baixa negyeddel kezdeni, s elsőként a katedrális környékét, a Ribeira-t és a Cordoaria-t bejárni. A város legmagasabb pontján áll a Sé katedrális, környékén csupa érdekes történelmi látnivalóval. A Sé katedrális a 12. és 13. század között épült, ám azóta már oly sokszor átépítették, hogy az eredetiből szinte alig maradt valami. Egyedül a templom nyugati homlokzatán megmaradt rózsaablak az, ami az első templomon is ott díszelgett már. Sétáljunk körbe a templomerőd déli részén lévő gótikus kerengőn, és mindenképp nézzük meg Ovidius Átváltozások című azulejosát (az azulejos a híres portugál festett csempe), ami lenyűgöző látványt nyújt.

Látogassunk el a reneszánsz stílusban épült Santa Clara templomba is. A templom kívülről igen egyszerű, belső része azonban gazdagon díszített, aranyozott fényben pompázik. A Sao Bento pályaudvart egy régi kolostor helyére építették fel, az épület 1916-ban készült el, csodálatos mintázatú csempéi miatt érdemes ellátogatnunk ide is.

A középkor óta szinte érintetlenül maradt a katedrális alatti részen elhelyezkedő Barredo-negyed. Kis sikátorok, kacskaringós utcák, egymás hegyén-hátán álló házak és meredek lépcsők adják a hely felejthetetlen hangulatát. A Boavista Avenida mentén elegáns szállodák, bankok, éttermek és luxuslakások sorakoznak. A Rotunda Boavista környékén rengeteg boltot találunk, ez a város egyik legjobb bevásárló-negyede.

A Riberia a folyópart mentél található negyed, keskeny, túlzsúfolt utcák sokaságával. Ezen a környéken élnek és dolgoznak a város 'átlagemberei'. Kicsit kopott, néhol lerobbant külsejű házak látványa fogad bennünket, azonban majdnem mindenhol festett csempékkel kirakott homlokzatokat csodálhatunk meg.

A folyó felől

Portó egész más arcát ismerhetjük meg, ha a kikötőben hajóra szállunk, és a Douro folyón haladva ringatózunk egy kicsit. A kétszintes Ponte de Dom Luís I. hidat 1886-ban építették Eiffel egyik asszisztensének tervei alapján. A legtöbb hajó a híd lábánál horgonyozik, innen indulnak a sétahajók is. A folyón még négy híd ível át, melyek közül a keleti vasúti összekötő híd maga Gustav Eiffel munkája.

Egy kis portói

És akkor most jöjjön a lényeg, a portói bor, ami miatt a legtöbb látogató érkezik a portugál városba. A nemes nedűt a 17. századtól kezdve termesztik ezen a vidéken. Az ideérkező angol kereskedők brandyt öntöttek a douroi borba annak érdekében, hogy ne romoljon meg a szállítás közben. Közben azonban rájöttek arra, hogy minél édesebb és erősebb a bor, annál finomabb íze lesz, így az idők során tökélyre fejlesztették a keverés arányait. A Vila Nova de Gaia borházaiban tették mindezt, ugyanis errefelé nem pincék, hanem borházak találhatók.

A portói borvidék a Douro folyó felső 100 kilométer hosszú szakaszánál terül el, a két legnagyobb borközpont Pinhao és Régua, a legjobb minőségű italok pedig a keleti vidékről származnak.

Hogyan készül?

A szüretelést szeptember végén kezdik el, több mint 40 féle szőlőtípust szednek le ilyenkor a Douro völgyében. A szőlőszemeket a quintasban - hatalmas kőedényekben - préselik, azaz lábbal tapossák. Később acél és cement tartályokban erjesztik a szőlőt. Ezt követően a félig erjedt mustot átöntik egy másik dézsába, itt öntik hozzá a brandyt, ami megakadályozza a további erjedést, ezért marad édes a bor, mert így megőrzi saját, természetes cukortartalmát. Minden portói bort igazi tölgyfahordóban érlelnek. Fontos, hogy a palackozott bort sose töltsük át másik üvegbe, mert akkor elveszti a zamatát.

A minőségi borok

A borkereskedők egy-egy jó szüret után másfél évvel minőséginek nyilváníthatják az abból az évjáratból származó legjobb bort, amit fél évvel később bepalackoznak és hosszasan érlelnek. Ritka az ilyen évjárat, a borászok általában 3-4 évente nyilvánítanak minőséginek egy-egy fajtát. Egy igazán jó bornak legalább 15 év érlelődés kell, sőt ennél még több is lehet. Íme néhány évjárat az igazán különlegesek közül: 1960, 1963, 1966, 1970 és 1975. Ha ezek közül találunk egyet a boltok valamelyikében és nem sajnáljuk kifizetni az árát, garantáltan nem fogunk csalódni.

Szauer Judit