Vár- és kastélytúra Bohémiában
Vass László|2008. 08. 22., 21:30|Csehország területén közel kettőszáz vár illetve kastély található, melyek az évszázadok során mindamellett, hogy jelentős funkciókat töltöttek be, viharos történelmi eseményeknek voltak tanúi. A legszebbek közül válogattunk.
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0808/20080822csehvarak6.gif)
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
A cseh történelemből illetve Csehország és Ausztria kapcsolatából adódóan, az ország területén jelentős számban épültek olyan uradalmi központok, melyek lakókastélyai művészettörténetileg is komoly jelentőséggel bírnak. Ezek a várakat illetve kastélyokat nagyon jó állapotban sikerült megőrizni, mivel a külső renoválás mellett a berendezéseket is folyamatosan felújítják. Igaz legtöbb várkastélyban helyi idegenvezetők csak angol és német nyelveken kalauzolják a turistákat végig, előfordulhat, hogy magyar nyelven is találunk valamilyen írásos anyagot, vagy prospektust, amellyel végigjárhatjuk a műemléket. Íme néhány, a cseh vártúrák ajánlataiból.
Lednice
A cseh-osztrák határ közelében, Lednicében található romantikus Lichtenstein kastély, eredetileg XIII. századi gótikus vár volt, amelyet az 1500-as években romantikus kastéllyá építettek át. Mintegy száz évvel később az akkoriban divatos barokk stílusnak megfelelően építették át, és francia parkkal vették körül. A XIX. században a régi kastélyt részben lebontották és neoromantikus szellemben, az angol gótika stílusában gondolták újra.
![Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0808/20080822csehvarak4.gif)
Belső kialakítása minden tekintetben pazar. A könyvtár csigalépcsőjét például egyetlen óriás tölgyből faragták ki. A kastély körül a francia park mellett, angol stílusú őspark is található. A parkban megbúvó halastó partján egy 60 méter magas minaret is látható, amely ma kilátótoronyként működik. A kastély minden berendezése épen, hiánytalanul megmaradt. Így a turisták is megcsodálhatják a gazdag fegyvergyűjteményt, a porcelánmúzeumot, a vízöblítéses mellékhelységet, a vadásztrófea-kiállítást, az ebédlő mennyezetének nemes fából készült, pazar intarziáját, és a kastély csillárjait, amelyek egytől egyig kész műalkotások.
Spilberk
Brno városa felett emelkedő Spilberk várát csak Mátyás király és Napóleon tudta bevenni. A vár története - csakúgy, mint a cseh várak többsége - a középkorig nyúlik vissza. Akkortájt morva őrgrófok tulajdonolták, később kastéllyá majd citadellává alakították.
Két emelet mélyen a vár alatt pincejáratok, kazamaták találhatók, ahol a Habsburg Monarchia idején a felkelők és forradalmárok vezéreit börtönözték be. Itt raboskodott többek közt Kazinczy Ferenc is, a magyar jakobinus felkelés vezetője.
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0808/20080822csehvarak5.gif)
A vár egy 290 méter magas sziklás dombra épült, csakúgy, mint Brno, amelynek mai városmagja szintén 200-250 méteres magasságban húzódik.
Spilberk várának van még egy magyar vonatkozása: Mátyás király komoly küzdelmet folytatott a várért és magyar királyság határainak kiterjesztéséért Podjebrád György cseh király ellen. György nemcsak mint cseh király állott szemben a fiatal és erős Mátyással, hanem mint öregedő, cseh köznemes, hanyatló erejű hős. Az idegenvezetők minden alkalommal felhívják a figyelmet, hogy a viaskodás csak térképen volt politikai közöttük, leginkább emberi és érzelmi párbajt folytattak.
A vár történetének legérdekesebb korszakait feldolgozó kiállításokra 30 és 50 korona között változik a belépő ára.
Karlstein
Prágától délnyugatra, mintegy 50 km-re található Csehország egyik leglátványosabb, mindmáig teljesen épen maradt gótikus vára. A 320 m magas sziklán épült várat 1348-ban alapította IV. Károly. A vár három fő részből áll: a várnagyi palotából, a kistoronyból - benne a Szűz Mária templommal - és a nagytoronyból, amelyben a Szent Kereszt-kápolna van. Legfőbb ékessége a Szent Kereszt-kápolna, melynek falait féldrágakövek borítják. A huszita lázadás idején IV. Károly itt őriztette a német-római császári és a cseh királyi koronát és a koronázási ékszereket. Várudvarán ma szabadtéri színház működik. 1480-ban késő gótikus stílusban renoválták, majd a XVI században reneszánsz stíluselemeket használtak a felújításkor.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0808/20080822csehvarak2.gif)
A várban két túraútvonal között választhatunk: az egyik 60 a másik 90 perces sétával járható végig. A látogatók felmehetnek az óratoronyba, részt vehetnek pénzverő munkálatokban, és a viasz múzeumban megcsodálhatják IV. Károly élethű mását.
Buszjárat nincs karlsteini várához, de a vasútállomás alig 2 kilométere található, csakúgy, mint a fizetős parkoló. A belépő 160 és 300 korona között mozog.
Krumlov
Dél-Csehországban a Moldva kettős kanyarulatában található bájos hangulatú meseszerű 510 méter magasan fekvő kisváros, amely világörökség részeként teljes műemléki védettséget élvez. Mielőtt elindulnánk felfedezni a várat, semmiképpen se mulasszuk el körbesétálni Krumlov-ot!
A történelmi utcácskákban rengeteg kávézó és vendéglő található, amelyek közül a legnépszerűbbek a folyóparti helyek. A Moldva itt igen alacsony vízállású és nem túl sebes folyású, így gyakran látni hobbi raftingosokat és evezősöket is.
![Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0808/20080822csehvarak3.gif)
Maga a vár szintén meseszerű, nagyszerűen karbantartott erdei környezetben helyezkedik el, így itt is lehetőség nyílik egy rövid sétára.
A krumlovi várat a XIII. századtól kezdve folyamatosan építtették, s még a huszita háborúk alatt is bővítették a falakat. A legjelentősebb munkálatok a reneszánsz korban 1575 és 1590 között történtek, mai formáját pedig az 1680-as években kapta. Krumlov egyik különlegessége a várban berendezett szabadtéri színház, amelyben a világon egyedülálló módón, mozgó talapzatra helyezték a nézőteret, amennyiben a darab helyszíne változna. A nézők ilyenkor egy helyben maradnak, és velük együtt forog a nézőtér a darab újabb helyszínére.
Szintén nagy sikere van a várárokban tartott medvéknek, akik az eredetileg a vár őrzéséből vették ki szerepüket.
Hluboká
A várkastély, amely egy impozáns környezetben, az angolpark közepén fekszik, gótikus eredetű, a XIII. században épült, de az eredeti szépsége csak rajzokban és metszetekben maradt fenn. A XVIII. század elején úri vadászkastéllyá alakították át, amelynek tulajdonosai, a Schwarzenberg hercegek 1840 és 1971 között a windsori kastély mintájára, Tudor-stílusú neogótikus kastéllyá építtették át.
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0808/20080822csehvarak1.gif)
A Schwarzenbeg hercegek közel háromszáz évig éltek itt, és az ez idő alatt felhalmozott használati tárgyak, csaknem érintetlenül a helyükön maradtak és ma is megtekinthetők. Az idegenvezetők külön figyelmet szentelnek a színházra, az ebédlőteremre, a télikertre, a kápolnára, és a lovardára, amelyek a többi látványosságok közül is kiemelkednek.
A vadászhagyományokat a későbbi korok, kevésbé nagyszabású vezetői is folytatták: az épület 1939 és 1945 között ugyanis Göring vadászkastélya volt. A kastély szegényes honlapjáról nem jutunk bővebb információhoz, hacsak nem ahhoz, hogy a komplexum mozgássérültek számára nem megközelíthető.
Vysehrad
Vysehrad Prága egyik történelmi, az Újvárostól délre, a Moldva partján elhelyezkedő városrésze. A történészek szerint a mai Prágát alkotó városrészek közül Vysehrad-ot a legrégebben alapítottnak tekintik. A Moldva jobb partján emelkedő sziklás magaslat, a cseh történelem egyik legnevezetesebb helye, ma pedig a város egyik kedvelt kirándulópontja.
![Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0808/20080822csehvarak7.gif)
A legendák szerint itt volt a székhelye az első fejedelemségnek, itt jósolta meg Libuse fejedelemasszony Prága dicsőségét, és az első uralkodók hírnevét. Itt található a cseh Nemzeti Temető is, ide temették az első cseh uralkodókat, de a nemzet nagyjai közül majd mindenkit megtalálunk nemcsak a politikusok köréből, de az irodalomból, és a zenei életből is, mint például Dvorzak, Mucha, és Jan Neruda. A vár legjelentősebb része a Szent Péter és Pál templom kéttornyú épülete.
Prágából a piros metróval illetve a 7-es, 8-as és a 24-es villamosokkal is megközelíthetjük a várat, ahová a belépés díjtalan.
[origo]
[origo] címlapon»
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
Júniustól emelkednek az autópályadíjak Horvátországban
15 százalékkal drágul az autópálya-használat Horvátországban, de olcsóbb lesz az elektronikus útdíjleolvasók beszerzése - közölte kedden több horvát sajtóorgánum.
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
Együtt kampányolnak utazási irodák
"Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
Rovinj nem csak szép, de pörgős is
Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
Rio de Janeiróban a legdrágábbak a hotelek
Egy új felmérés szerint már nem Sydney, hanem Rio a világ legdrágább nagyvárosa a szállodai szobaárak alapján. Budapest a legolcsóbb városok között végzett.
A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel
A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
A hideg sem ronthatja el a húsvétot
Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
Összefognak a vendégekért a Balatonnál
Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
Tavaszi fesztiválok őrülete
Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok. Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
Milánóban nem lehet unatkozni
A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén!
A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
- Tíz lányt erőszakolt meg egy kínai politikus
- Keresik a pápát meglopó komornyik társait
- 32 gyermek halt meg a szíriai mészárlásban
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Magyar motorosokat gázolt halálra egy autós Lengyelországban
- Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
- Füvezve állt ki a marihuána mellett egy politikus
- Rendszert vagy korszakot alkotott Kádár János?
- Miért ragadós az ásítás?
- Kádár primitív bosszúja
- Fiatal férfiakra utazott a kínai sorozatgyilkos
- Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
- Két és fél milliárd forintból fejlesztenének a Velencei-tónál
-
[origo] biztosítás
Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] állás
Válogasson több ezer álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Utazás
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.