Fapados pelikán - repjegyfoglalás magyaroknak
Vass László|2008. 10. 14., 22:48|Utolsó módosítás:2008. 10. 14., 22:50|Bár a legtöbb utazó manapság közvetlenül a cégek honlapján foglalja le magának a fapados, vagy a hagyomány légitársaságok járataira szóló jegyét, ma már több olyan kevésbé ismert honlap is működik magyar nyelven, ahol több száz ajánlat közül válogathatunk. Négy oldal jó és rossz tulajdonságait kerestük.

Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Ha magyar nyelven szeretnénk intézni az utazásfoglalást, a nemzeti légitársaság és néhány, erre gondot fordító nagyobb légicég honlapján kívül több, talán kevésbé ismert foglalóoldal is az utazók rendelkezésére áll a repülőjegyek, a szállodai szobák, vagy épp a bérautó és az utasbiztosítás lefoglalására.
Ma már ezen elemek nélkül gyakorlatilag nem működhet magát komolynak valló utazási portál, de sok esetben a meglévő szolgáltatások sem mindig működnek megbízhatóan. A vizsgált portálokon szereplő szolgáltatások közül mi elsősorban a repülőjegy-foglalást teszteltük.
Egy kaptafa
A négy szájt közül három, a repjegy.hu, a fapados.hu és a beszallokartya.hu egyaránt a világ legnagyobb repülőjegy-foglaló rendszerét, a Galileo-t, illetve magyarországi képviseletének fejlesztését, a Netbook-ot használja. Ezt a szolgáltatást bármelyik utazási iroda, vagy utazási portál megrendelheti és különböző anyagi feltételek mellett használhatja. Ennek megfelelően az említett oldalakon található keresőmező is megegyezik - a fapados.hu és a beszallokaryta.hu esetében - , míg a repjegy.hu kezdőlapja és keresőfelülete némileg egyszerűbbnek tűnik.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0810/20081014fapadoshu.jpg)
A Wizz Air honlapjára hajaz
A repjegy.hu-n elegendő megadnunk az indulási és érkezési repülőtér nevét, valamint az utazás tervezett időpontját, az utasok számát és a keresés után kiválaszthatjuk a nekünk megfelelő járatot. Ezzel szemben a másik két oldalon kiválaszthatjuk, hogy csak a menetrendre, vagy a menetrendre és az árakra együtt vagyunk kíváncsiak, sőt többszakaszos útvonalat is megadhatunk.
A negyedik széjton, a pelikan.hu oldalon - a cég egyébként csehországi központú, és több nyelven is elérhető rendszert üzemeltet - a repjegyfoglaláskor beállíthatjuk, hogy turista, vagy business osztályra szóló jegyet szeretnénk vásárolni.
![Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0810/20081014beszallok.jpg)
Nem túl szép dizájn
Mind a négy oldalon - szintén alapkövetelményként - megjelölhető az utasok száma és a velük utazó gyermekek életkora is. Az utazók számára könnyebbséget jelent, hogy ezeken az oldalakon a fapados járatokra is kapunk árajánlatot, nem kell külön kattintani minden egyes low cost-cég honlapjára.
A Pelikán vezet
Fontos különbség, hogy a repjegy.hu oldalon, amelyet egyébként a Hurrá-Nyaralunk is használ, kizárólag a légijáratokra válthatunk jegyet, szállást, autót nem bérelhetünk és nem köthetünk utasbiztosítást sem. Ehelyett a szállásfoglalást és a biztosításkötési lehetőséget is a keresőablak két oldalán elhelyezett bannerek kínálják fel nekünk egy másik oldalra irányítva. Ezzel szemben a pelikan.hu kezdőoldalán egy külön gomb is található, amellyel a repülőjegyekhez rögtön szállást is választhatunk, csillagok szerinti kategóriák és elhelyezkedés alapján. A fapados.hu és a beszallokartya.hu oldalakon külön menüpontok alatt tehetjük meg a szállásfoglalást, igaz ezeken a szájtokon a szállásfoglalásnál már rögtön a nyitóoldalon több szempontot is megjelölhetünk: légkondicionált szobát kérünk, vagy legyen-e parkoló a szálloda mellett.
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/0810/20081014pelikanhu.jpg)
A legprofibb
Az alapfunkciókat tekintve tehát a fapados.hu és a beszállókártya.hu majdhogynem teljesen megegyezik, fontos különbség ugyanakkor, hogy míg előbbi oldalon részletes információkat találhat a felhasználó a diszkont légitársaságokról, a poggyászok feladásáról, az árakról, ilyen jellegű háttér-információkat a beszállókártya nem szolgáltat. Súlyos hiányosság, hogy utóbbi oldalon az utasbiztosítás gombra kattintva egy német nyelvű szöveg jelenik meg a monitoron, tájékoztatva a felhasználót, hogy hol és miként kötheti meg a biztosítását.
A négy vizsgált oldal közül kétségtelenül a pelikan.hu nyújtja a legszélesebb szolgáltatást és talán a design szempontjából is ez az oldal vezet, bár a repjegy,hu egyszerűsége is tetszetős. A Pelikánon ráadásul a foglalások menete könnyen követhető, egyszerű. Az oldalon a légiközlekedésről szóló hírekkel is szolgálnak, de van akciós rovat is, ami tovább könnyíti a választást. Hiba ugyanakkor, hogy az alsó menüsorban az adott városba szóló repülőjegyek linkjére kattintva 404-es hibaüzenetet kapunk. Pedig jó ötlet lenne, hogy egy-egy városba külön, előre elkészített keresés alapján, mondjuk időszakokra bontva kaphatnának képet az árakról a felhasználók.
Különböző árak
Természetesen minden utas számára a repülőjegyek ára a legfontosabb. Mindegyik szájton egy milánói retúr repülőjegyet kértünk le november 12-i indulással és november 18-i érkezéssel. A két hasonló foglalómotorral működő oldal, a fapados.hu és a beszállókártyán is a cseh CSA légitársaságot hozta ki legolcsóbb megoldásnak, érdekes ugyanakkor, hogy nem ugyanazon az áron. A Fapadoson 42 645 forint volt ez a jegy illetékekkel együtt, míg a Beszállókártyán kicsivel olcsóbb, 42 200 forint.
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0810/20081014repjegyhu.jpg)
Egyszerű, használható
A repjegy.hu szerint a Malév a legolcsóbb verzió (26 800 forint), de fontos különbség, hogy itt illetékek nélküli árakat kapunk először, s csak a kívánt útvonal és járat kiválasztása után tudhatjuk meg a teljes fizetendő árat, jelen esetben 47 900 forint. A Pelikánon ugyanerre a szakaszra a Wizz Air jött ki a legolcsóbbra, 16 500 forintos átlagárat hozott ki a rendszer. Érdekes, hogy bár a fapados.hu-n külön bejelölhetjük, hogy a fapados társaságok árait is szeretnénk látni, a fenti példánál egyetlen fapados légitársaság került a találati listába.
[origo]
[origo] címlapon»
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
Júniustól emelkednek az autópályadíjak Horvátországban
15 százalékkal drágul az autópálya-használat Horvátországban, de olcsóbb lesz az elektronikus útdíjleolvasók beszerzése - közölte kedden több horvát sajtóorgánum.
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
Együtt kampányolnak utazási irodák
"Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
Rovinj nem csak szép, de pörgős is
Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
Rio de Janeiróban a legdrágábbak a hotelek
Egy új felmérés szerint már nem Sydney, hanem Rio a világ legdrágább nagyvárosa a szállodai szobaárak alapján. Budapest a legolcsóbb városok között végzett.
A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel
A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
A hideg sem ronthatja el a húsvétot
Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
Összefognak a vendégekért a Balatonnál
Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
Tavaszi fesztiválok őrülete
Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok. Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
Milánóban nem lehet unatkozni
A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén!
A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
- Tíz lányt erőszakolt meg egy kínai politikus
- Keresik a pápát meglopó komornyik társait
- 32 gyermek halt meg a szíriai mészárlásban
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Magyar motorosokat gázolt halálra egy autós Lengyelországban
- Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
- Füvezve állt ki a marihuána mellett egy politikus
- Rendszert vagy korszakot alkotott Kádár János?
- Miért ragadós az ásítás?
- Kádár primitív bosszúja
- Fiatal férfiakra utazott a kínai sorozatgyilkos
- Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
- Két és fél milliárd forintból fejlesztenének a Velencei-tónál
-
[origo] biztosítás
Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] állás
Válogasson több ezer álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Utazás
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.