[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Új repülőjáratok Obama beiktatására

Vass László|2008. 11. 26., 13:23|

Már most nyilvánvaló, hogy a megválasztott amerikai elnök, Barack Obama beiktatása is komoly hatással lesz a globális válság egyik kárvallottjára, a légiközlekedésre. A beiktatási ceremónia idejére több százezer turistát várnak Washingtonba.

Forrás: AFP

JÁTSSZ ONLINE!

Történelmi esemény lesz 2009. január 20-án az Egyesült Államok első színes bőrű elnökének beiktatási ceremóniája, olyannyira, hogy az országból és külföldről is hatalmas az érdeklődés az eskütételre - írja az ABC News.

Már most akkor az érdeklődés az ünnepég iránt, hogy a légicégek kénytelenek növelni washingtoni járataik számát és nagyobb gépeket állítanak menetrendbe. A legnagyobbak közül a Southwest Airlines bejelentette, hogy január 17. és 23. között 26 új járatot közlekedtet a főváros térségébe és a Delta is közölte, hogy nap 600 új helyet biztosít a január 20-án és a közeli napokban. A plusz helyeket nagyobb repülőgépek indításával próbálja elérni.

A JetBlue fapados cég egy teljesen új útvonalon, Chicagóból is indít járatokat, hiszen várhatóan Obama városából érkeznek majd a legtöbben az eseményre. A US Airways és az American Airlines egyelőre nem változtatott a menetrendjén és a járatok sűrűségén, de a dátum közeledtével és az érdeklődések ismeretében kész hasonló lépésre. A Jet Blue-nál egyébként a szokásos januári forgalom kétszeresére számítanak.

Az előzetes becslések szerint több százezren szeretnék személyesen is végignézni a történelmi eseményt, ami a légitársaságok mellett a washingtoni szálláshelyeknek is komoly fejtörést okoz majd. Obama megválasztása óta megnőtt az érdeklődés az új elnök életének korábbi helyszínei iránt is.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Siófokon indul a balatoni nyár Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
    Forrás: AFP Együtt kampányolnak utazási irodák "Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
    Forrás: [origo] utazás Rovinj nem csak szép, de pörgős is Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
    Forrás: AFP A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
    Forrás: AFP/Joseph Eid A hideg sem ronthatja el a húsvétot Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
    Forrás: MTI/H. Szabó Sándor Összefognak a vendégekért a Balatonnál Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
    Forrás: AFP Tavaszi fesztiválok őrülete Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok.  Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
    Forrás: AFP/Calle Montes Milánóban nem lehet unatkozni A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
    Forrás: MTI/Féner Tamás Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén! A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
Főzőlap AEG HK 654400 XB- egyben lévő, nagy méretű indukciós főzőzónák, slide-érintőkapcsoló, 'stop&go' funkció, Direct Touch vezérlés
129 900 Ft

Utazás

Siófokon indul a balatoni nyár

Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.

Hirdetés

Hirdetés

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.