Jól járhatnak a válsággal a légitársaságok
Vass László|2008. 12. 16., 12:12|Utolsó módosítás:2008. 12. 16., 12:27|Sokan vészharangokat kongatnak a légitársaságok felett és több olyan elemzés is napvilágot látott, amely szerint a válságban az egyik leginkább érintett iparág a légiközlekedés. A lakossági költés csökkenése kétségtelenül károsan érinti a légicégeket, de azért korántsem annyira vészes a helyzet számukra. A válsággal ráadásul az utasok is jól járhatnak.

Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Az utazást egyáltalán tervező magyar családok többsége - közel 70 százaléka - belföldi üdülésre költi majd a pénzét 2009-ben - derül ki az Ecostat legfrissebb elemzéséből. Bár a karácsonyi ajándékvásárlásban úgy tűnik, egyelőre nem fogják vissza magukat honfitársaink, sőt a kirakat.hu és a Szonda Ipsos közös felmérésből kiderül, hogy a megkérdezettek egy része még többet is szeretne ajándékokra fordítani, mint tette egy évvel korábban. A költekezés visszafogásának első terepe minden esetre az üdülési célú utazásokra fordított összegek csökkentése lehet, ami pedig közvetlenül is kihat a légitársaságok forgalmára.

A légitársaságok helyzete manapság sokkal jobb, mint volt például a szeptember 11-e utáni időszakban - mondta az ABC Newsnak Rick Seaney, iparági szakértő, a FareCompare.com ügyvezető igazgatója. Ennek elsődleges oka, hogy különböző pénzügyi manőverekkel lehetőségük van a cégeknek a válság hatékonyabb kezelésére. Az idei nyári olajárrobbanás és a nyomában bekövetkező pánik kitűnő felkészülési időszakot jelentettek a légitársaságoknak a mostani időkre.
Az olajárak csökkenése pedig tökéletes lehetőséget kínál a válság leküzdésére. A Merill Lynch bankház elemzése szerint nem lehetetlen, hogy tavasszal akár 25 dollárra esik vissza a kőolaj hordónkénti ára, ami az üzemanyagárak - így a repülőbenzin - további csökkenését eredményezheti.
Az olcsó üzemanyag miatt várhatóan az sem okoz majd nagy veszteségeket a légicégeknek, hogy a forgalom egyes esetekben akár 10-15 százalékkal is visszaeshet - véli a Morgan Stanley elemzője, így az iparág "egész tűrhető" év elé néz.

Előre veszik a kerozint
Az üzemanyagpiacban rejlő lehetőségeket emelte ki a Reuters hírügynökségnek David Cush, a Virgin America légitársaság vezérigazgatója is, aki szerint most két-három, sőt, akár négyéves határidőkre is érdemes üzemanyag-szállítási megállapodásokat kötnie a cégeknek, a mostani árakon. A vezérigazgató szerint ugyanis a hosszú távra szerződni hajlandó vevők felértékelődtek, ugyanis a csökkenő kereslet miatt jelenleg az eladók üldözik a vevőket az üzemanyagok nagybani piacán, és nem pedig fordítva, ahogy még nyáron is volt, amikor a kőolaj- és az üzemanyagárak rekordokat döntöttek.
A 2009-re szóló előrejelzések legjobb esetben is csak stagnálást valószínűsítenek az utasforgalomban, majd csak 2010-től lesz enyhe bővülés. Ehhez természetesen az kell, hogy a légicégek, ahol csak lehet, csökkentsék kiadásaikat a járatok számának csökkentésével, vagy például ahogy a Malév is teszi, kisebb gazdaságosabb, légcsavaros gépeket indít a rövidebb útvonalakon.
Az egyéb díjak maradnak, több lesz az akció
Szintén komoly bevételeket jelent egy-egy légitársaság számára a különböző poggyászdíjak, elsőbbségi beszállási díjak és egyéb címen az utasoktól beszedett pénzek, amelyek az olajárak csökkenésével is megmaradnak. Ezek a légicégek számára arra jók, hogy például a csökkenő számú üzleti utazók miatt kieső bevételt is pótolják, így aligha várható, hogy pont most csökkentik, vagy eltörlik ezen díjak némelyikét.
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0803/20080314fapadosre1.jpg)
Várható, hogy a légitársaságok a korábbiaknál is több akcióval próbálják utazásra csábítani az embereket, ami megint csak kedvezőbb árakat jelent. Az ukrán Aerosvit légitársaságnál például februárra, vagy márciusra akár 80 ezer forintért (illeték nélkül) is válthatunk jegyet Thaiföldre, feltéve, ha három jegyet foglalunk egyszerre.
A fapados légitársaságok is folyamatosan akcióznak: ha a napokban keresgélünk, január, februárra egészen olcsó jegyeket találhatunk még, de már a nyári célállomásokra is foglalhatók akciós jegyek. Az olajárak csökkenése egyébként talán épp a fapados légitársaságoknak jön a legjobbkor, hiszen korábban épp a magas üzemanyagárakra hivatkozva kellett járatokat szüneteltetni, vagy épp repülőgépeket kivonni a forgalomból. Jó jel, hogy hosszú kínlódás után az Air Asia X bejelentette, hogy indítja a London és Kuala Lumpur között közlekedő fapados járatát. A 100 dollár feletti olajár eleve működésképtelenné tette a járatot, most azonban, 2009. március 11-én, egyelőre heti öt alkalommal elindítják a gépeket. A járatra a legolcsóbb jegy 99 fontba kerül.
A légi iparág tehát köszöni, tűrhetően van, az eddigi csődök vélhetően a válság nélkül is előbb-utóbb bekövetkeztek volna, s az átmeneti visszaesés idején, mi utasok akár még jól is járhatunk.
[origo]
[origo] címlapon»
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
Júniustól emelkednek az autópályadíjak Horvátországban
15 százalékkal drágul az autópálya-használat Horvátországban, de olcsóbb lesz az elektronikus útdíjleolvasók beszerzése - közölte kedden több horvát sajtóorgánum.
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
Együtt kampányolnak utazási irodák
"Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
Rovinj nem csak szép, de pörgős is
Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
Rio de Janeiróban a legdrágábbak a hotelek
Egy új felmérés szerint már nem Sydney, hanem Rio a világ legdrágább nagyvárosa a szállodai szobaárak alapján. Budapest a legolcsóbb városok között végzett.
A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel
A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
A hideg sem ronthatja el a húsvétot
Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
Összefognak a vendégekért a Balatonnál
Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
Tavaszi fesztiválok őrülete
Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok. Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
Milánóban nem lehet unatkozni
A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén!
A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
- Tíz lányt erőszakolt meg egy kínai politikus
- Keresik a pápát meglopó komornyik társait
- 32 gyermek halt meg a szíriai mészárlásban
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Magyar motorosokat gázolt halálra egy autós Lengyelországban
- Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
- Füvezve állt ki a marihuána mellett egy politikus
- Rendszert vagy korszakot alkotott Kádár János?
- Miért ragadós az ásítás?
- Kádár primitív bosszúja
- Fiatal férfiakra utazott a kínai sorozatgyilkos
- Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
- Két és fél milliárd forintból fejlesztenének a Velencei-tónál
-
[origo] biztosítás
Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] állás
Válogasson több ezer álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Utazás
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.