[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

A Balaton idén lenyomhatja az Adriát

Vass László|2009. 04. 03., 17:56|Utolsó módosítás:2009. 04. 03., 18:10|

Idén nyáron különösen nagy feladattal áll szemben az, aki az éves rendes nyaralás megtervezésén fáradozik. A szokásos dilemma - miszerint a Balaton, vagy Horvátország legyen a pihenés helyszíne - a válság miatt talán a magyar tenger felé billenti a mérleg nyelvét, de nem feltétlenül kell lemondanunk a tengerről sem, ha olcsón akarjuk kihozni az utazást.

Az elemzések szerint az idei év lehet az első, amikor komoly csapást mér az Adriára a Balaton, azaz - részben a válságnak is köszönhetően - a korábbi években tapasztaltaknál jóval többen látogatnak el majd a tó partjára. A horvátországi utazások száma várhatóan ugyan nem csökken, de az eddigi növekedés lelassulhat.

A magyar turisták számára első számú két nyaralóhely szolgáltatói közül a Balaton környéki szállásadók várhatják bizakodóbban az előttünk álló szezont, hiszen minden jel arra mutat, hogy a magyarok többsége idén a határokon belül keresi majd a pihenési lehetőségeket. Ráadásul Horvátország számára még inkább fájó lehet a külföldi turisták számának csökkenése, hiszen itt a GDP jóval nagyobb része származik a turizmusból. A baj akkora, hogy a horvát turisztikai szakemberek már a szerb turistákat is az Adria partjára csábítanák. A horvát idegenforgalom irányítói a tavalyi forgalom szinten tartását jelölték ki célul és ennek érdekében arra kérték a szállásadókat, hogy tanúsítsanak önmérsékletet az árképzésben.

Forrás: [origo]

Az Adria helyzeti előnye, hogy több komoly küldőországgal rendelkezik, míg a Balaton túlságosan is függ - a hazai mellett - az osztrák és a német turistáktól. Utóbbiak száma egyébként a KSH adatai szerint az elmúlt évben jelentősen, mintegy 16 százalékkal csökkent. A németek vendégek így az összes balatoni vendég 10,2 százalékát, míg a külföldi vendégek 36,5 százalékát adják a térségben.

Szerencse, hogy hosszas huzavona után áprilisban újra megnyit a sármelléki repülőtér, amelytől kimondottan is azt várták, hogy más országokkal ellensúlyozza a kimaradó német turistákat. A magyar Turizmus Rt. egyébként épp a Fly Balaton körüli bizonytalanságok miatt döntött úgy korábban, hogy az eddigi Légi Marketing Alap helyett életre hívja a Buszos Marketing Alapot.

Forrás: [origo]

A marketingalapban felhalmozódó összegeket elsősorban a buszos csoportos utazásban hagyományokkal rendelkező Ausztriában, Németországban, esetleg Lengyelországban és Csehországban költenék el reklámokra. A repülős turizmusról a buszos turizmus erősítésére a hirtelen megváltozott feltételek miatt volt szükség - mondta korábban az [origo]-nak Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. a marketingigazgatója.

A magyar turistákat természetesen elsősorban az érdekli majd, hogy Horvátországban, vagy a Balatonnál tudja-e olcsóbban kihozni a nyaralást. A horvátországi árszínvonal európai viszonylatban átlagosnak mondható, ugyanakkor a Balatonhoz képest itt továbbra is némileg magasabb árakat figyelhettünk meg az elmúlt évben. Horvátország elsősorban a szállásdíjak tekintetében drágább a Balatonnál, ráadásul a szálláshelyek árai még az egy-két évvel korábbi különbséghez képest is érezhetően nőttek 2008-ban. Egy átlagos apartmant ellátás nélkül már csak elvétve lehet találni 10-15 euróért személyenként egy éjszakára, a legtöbb helyen már 25-30 euróba kerül egy éjszaka. Az éttermi és kávéházi szolgáltatások árai nem sokkal magasabbak az Adrián, mint a magyar tengeren.

 


Rövidfilm Krk szigetéről

 

A nyári főszezonban (júniusra) már 25 ezer forintért is találtunk szállást Umag közelében ellátás nélkül egy hétre, egy személyre, de 40-50 ezer forintos összeghatáron belül már nagy a választék. Egy Trogirhoz közeli faluban a szintén ellátás nélküli apartmanért személyenként 44 ezer forintot kell fizetni augusztus második hetében. A szállásadók nagy része gyerekkedvezményt is kínál a családosoknak, amelynek mértéke eltérő lehet.

A szállásköltség mellett természetesen további kiadásokkal is kell számolnunk, ha Horvátországba készülünk. Az üzemanyag költsége nagyságrendileg megegyezik a magyarországi árakkal, de a benzinpénz mellett autópályadíjakkal is kell számolnunk, ami a Balaton mellett szól. A válság hatására ismét népszerűek lehetnek a Balaton környéki olcsó magánszálláshelyek, ezekből viszont az Adria partján sokkal nagyobb a választék. Szállodák tekintetében is sokkal jobban állnak déli szomszédaink, s a Balaton egyik nagy hiányossága továbbra is az, hogy nincs megfelelő számú 3-4 csillagos szállod a tó partján.

Árak itt és ott

Miután megérkeztünk, lepakoltunk és megvolt az első strandolás is, következhetnek az előre nem kalkulálható egyéb költségek. A tavalyi árakon a tengerparton egy korsó csapolt sör fajtától függően 12-15 kunába került. Boltban ugyanez jóval olcsóbb, csupán 7 kunát kell fizetnünk érte, igaz akkor oda a kellemes érzés. Egy üveg 1,5 literes szénsavas ásványvíz 5 kuna körüli áron kapható, ha pedig a gyerek fagyira vágyik, gombóconként 4-5 kunát kell kiperkálnunk az eladónak.

Forrás: [origo]

Nem lehet tökéletes az adriai nyaralás a hangulatos esti vacsorák nélkül. Egy átlagos árfekvésű kikötői étteremben egy pizzáért 30-40 kunát, egy 30 dekás sülthalért 50-70 kunát kell kifizetnünk. A helyi specialitásnak számító és kihagyhatatlan csevapcsicsi 40 kunába, a pljeskavica 50 kunába kerül, hozzá a köretekért 15-20 kunát kell fizetnünk.

Az étkezés a Balaton partján nem sokkal olcsóbb, mint Horvátországban. Egy strandon elfogyasztott ebédért étellel, itallal, desszerttel kb. 4-5 ezer forintot kell kifizetni két személyre, míg egy étteremben elköltött vacsora 6-tól akár 13 ezer forintig is terjedhet.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Siófokon indul a balatoni nyár Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
    Forrás: AFP Együtt kampányolnak utazási irodák "Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
    Forrás: [origo] utazás Rovinj nem csak szép, de pörgős is Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
    Forrás: AFP A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
    Forrás: AFP/Joseph Eid A hideg sem ronthatja el a húsvétot Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
    Forrás: MTI/H. Szabó Sándor Összefognak a vendégekért a Balatonnál Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
    Forrás: AFP Tavaszi fesztiválok őrülete Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok.  Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
    Forrás: AFP/Calle Montes Milánóban nem lehet unatkozni A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
    Forrás: MTI/Féner Tamás Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén! A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
Főzőlap AEG HK 654400 XB- egyben lévő, nagy méretű indukciós főzőzónák, slide-érintőkapcsoló, 'stop&go' funkció, Direct Touch vezérlés
129 900 Ft

Utazás

Siófokon indul a balatoni nyár

Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.

Hirdetés

Hirdetés

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.