[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Nyeregbe magyar - ingyen lovagolhatunk országszerte

Vass László|2009. 04. 30., 12:33|Utolsó módosítás:2009. 04. 30., 13:01|

Kezdetét vette a "Nyitott Lovardák" programsorozat, melynek keretében az ország 50 településén több mint 100 alkalommal biztosítanak ingyenes lovaglási lehetőséget a lovardák, egészen a nyári szünet kezdetéig. Tereplovaglásra, sétakocsikázásra lovasíjászatra, terápiás lovaglásra, sőt méneslátogatásra és marhaterelésre is jelentkezhetünk, akár egymást követő hétvégéken is.A szervezők úgy gondolják, hogy lovas hagyományaink nemzeti kultúránk fontos részét képezik, a lovardák, lovastanyák pedig igényesek így méltóak arra, hogy megismerjük, és élvezzük azok szolgáltatásait.

Forrás: [origo]

JÁTSSZ ONLINE!

Lovas nemzet a magyar, tartja mondás, és az emberek többsége egyet is ért ezzel. Ám ha arra kerül a sor, hogy fel kell nyergelni egy lovat, vagy le kell csutakolni, ne adj isten meg kell patkolni, az már komoly nehézségek elé állítaná még a legrátermettebbeket is.

Az idei "Nyitott Lovardák" programsorozat immár az ötödik alakalom, hogy Magyarország apraja-nagyja nyeregbe ülhet és közelebbről is megismerkedhet a lótartás és a lovaglás szépségeivel. A tereplovaglás, sétakocsikázás, lovasíjászat, patkolás, csutakolás, abrakolás, nyergelés mellett csikós és kosztümös díjlovasbemutató, dámalovaglás várja a turistákat országszerte 50 településen.

Forrás: Getty Images

Terápiás lovaglásra is jelentkezhetünk

Páty községben és budapesti városligetben úgynevezett terápiás lovaglásra (gyógylovaglás) is lesz lehetőség. Ide várják azokat az érdeklődő szülőket, akiknél valamelyik családtag neurológiai eredetű mozgáskoordinációs problémákkal vagy értelmi, vagy viselkedési, esetleg tanulási zavarokkal küzd.

Western lovaglás, lasszózás, marhaterelés

Feltehetően nagy lesz az érdeklődés a western lovaglás, lasszózás és marhaterelés iránt is, ami három lovardában tekinthető meg. A Kiskunsági Nemzeti Park szélén (Ballószög) elterülő Silverado Western Ranch pezsgő lovas élete például egy aranyláz hírétől felbolydult, 1800-as évekbeli vadnyugati kisváros mindennapjait idézi.

Forrás: [origo]

A "Saloon" elől indulnak, és oda érkeznek a helyi Crazy Cowboy Club hírnevét Európa szerte megalapozó vadnyugati lovas kalandtúrák résztvevői. A körkarámban lovakat idomítanak, a marhakarámban borjakat lasszóznak, az edzőpályákon pedig vezetett edzések és oktatások zajlanak. Ebbe a miliőbe csöppenhetnek bele az érdeklődők, és az előzetes bejelentkezés után maguk is kipróbálhatják a western lovaglást. A profik május 2-án és 3-án mérik össze tudásukat a Silverado Ranch-en, hiszen újra megrendezik a Ranch Roping Európa Bajnokságot, ahol egyúttal a magyar és az osztrák bajnoki cím sorsa is eldől.

Ridegtartás és a magyar ménesek világa

Akik a ridegtartásra és magyar ménesek világára kíváncsiak, a bábolnai arab ménesbirtokon ismerkedhetnek a jószágokkal, illetve a jósvafői (Aggtelek közelében található) Hucul ménes zömök, de formás lovaiban is gyönyörködhetnek. Ez utóbbit a gergéslápai legelőn figyelhetjük meg, amely az ország egyetlen hucul ménese.

A hucul lovak, vagy más néven Kárpáti pónik, hihetetlen munkabírású, málhás állatok, amelyek közeli rokonságban állnak honfoglaló eleink lovaival.A hucul ló összbenyomásában és életmódjában is minden fajtától különböző, egyedülálló fajta.

Forrás: [origo]

Ahogy Kőmíves Sára a nemzeti park lovasturisztikai munkatársa mondja, Jósvafőn futószáras és tereplovaglásra várják a turistákat, de aggteleki barlanglátogatással is egybeköthető a program. Örülünk, hogy végre a nagyközönség is megismerheti a hucul lovakat és ménest, és hogy végre felállnak az emberek a számítógépek mellől - mondja. Beülnek az autóba, megállnak a lovarda előtt, lepucolják, felnyergelik a lovat és kimennek a szabadba, ahol sok helyen még térerő sincs, csak jó idő.

A lovastanyákon eltöltött hét felér egy nyaralással

A lovardákhoz általában hatalmas, 4-5 hektáros területek tartoznak legelőkkel, forrásokkal, akácos földutakkal, erdei ösvényekkel. Sokak szerint a lovastanyák a legidillibb kikapcsolódás nyújtják évszaktól függetlenül. A lovastanyázás nyaralásnak sem utolsó, hiszen általában vendégház is tartozik hozzájuk tűzrakó hellyel, játszótérrel, állatsimogatóval. Nyáron, sok helyen fürödhetünk, télen hótalpas kirándulást szervezhetünk, és a legtöbb helyen üdülési csekket is elfogadnak.

Forrás: [origo]

Tapasztalt lovaglók és lótartók szerint, Magyarország természeti adottságai és időjárása rendkívül kedvező a lótartás és a lovaglás hívei számára. A Kárpát-medence ugyanis minden szélsőséges és váratlan veszélyeket magában hordozó természeti körülménytől mentes. Nincsenek hurrikánok, csikorgó hidegek, ezzel együtt azonban érdemes megjegyezni, hogy például a fiatalok körében népszerű a tereplovaglás és a lovastúrázás mindenkor rejt veszélyeket, ezért alapos felkészültséget kíván a lovas programok szervezőitől, házigazdáitól, de ugyanígy a résztvevőktől is.

Az egész ország területén lovagolhatunk

Az idei Nyitott Lovardák program lényege, hogy a résztvevő lovardák, előre meghirdetett időpontokban, előzetes bejelentkezés után, ingyenes lovaglási lehetőséget biztosítanak, illetve adottságaiknak megfelelően egyéb lovas és szabadidős programokat szerveznek. A létesítményekben nem csupán lóra, vagy kocsira ültetünk, hanem bemutatják az istállókat, lovakat, ismertetik a biztonságos lovaglás szabályait is. A program célja, hogy a lehető legtöbben megismerjék a lovat, a lovaglás szépségeit, ez által növekedjen a hazai lovasok száma, divatosabbá váljanak a lovassportok, de legalább is javuljon általános megítélésük.

Forrás: [origo]

A nyílt napok időpontjait, helyszíneit és a konkrét programokat a www.lovasok.hu címen böngészhetjük végig. Itt kiválaszthatjuk a lakóhelyünkhöz legközelebbi lovardát. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, így a lovardák megfelelően felkészülhetnek a várható létszámra. Egy család, vagy egy baráti társaság több lovardába is bejelentkezhet, így akár minden hétvégénkre juthat egy tereplovaglás, egy méneslátogatás vagy egy lasszózás. Tavaly 3-4000 látogatót fogadtak, idén 4-5000 vendégre számítanak a szervezők.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Siófokon indul a balatoni nyár Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
    Forrás: AFP Együtt kampányolnak utazási irodák "Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
    Forrás: [origo] utazás Rovinj nem csak szép, de pörgős is Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
    Forrás: AFP A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
    Forrás: AFP/Joseph Eid A hideg sem ronthatja el a húsvétot Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
    Forrás: MTI/H. Szabó Sándor Összefognak a vendégekért a Balatonnál Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
    Forrás: AFP Tavaszi fesztiválok őrülete Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok.  Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
    Forrás: AFP/Calle Montes Milánóban nem lehet unatkozni A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
    Forrás: MTI/Féner Tamás Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén! A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
Főzőlap AEG HK 654400 XB- egyben lévő, nagy méretű indukciós főzőzónák, slide-érintőkapcsoló, 'stop&go' funkció, Direct Touch vezérlés
129 900 Ft

Utazás

Siófokon indul a balatoni nyár

Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.

Hirdetés

Hirdetés

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.