[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Zöld űrhajóval utazhatnak az űrturisták

Vass László|2009. 05. 31., 0:24|Utolsó módosítás:2009. 05. 31., 8:57|

Sokan a szupergazdagok újabb szórakozását, mások pénzkidobást és teljesen felesleges környezetszennyezést látnak az űrturizmusban, pedig a várhatóan 2010-ben útjára induló turistaűrhajókat már szigorú környezetvédelmi szempontok figyelembevételével tervezték.

A válság miatt némileg csökkent az űrturizmus körül, de a különcségéről ismert milliárdos, Richard Branson, az turisztikai célú űrutazásokat szervező cég, a Virgin Galactic tulajdonosa mindig gondoskodik róla, hogy a téma ne kerüljön le a napirendről. Legújabban az új űrhajó hajtóművének tesztje került az újságok címoldalaira, a cégvezér pedig a SpaceShipTwo várható károsanyag-kibocsátásáról nyilatkozott.

Az űrrepülőnk kifejezetten környezetbarát lesz - mondta a milliárdos egy újságíróknak tartott rendezvényen Washingtonban és hozzátette, hogy a Virgin Galactic által eddig 150 millió dolláros ráfordítással készülő második turistaűrhajó kevesebb káros anyagot bocsát majd ki egy fellövés alkalmával, mint egy London és New York között oda-vissza közlekedő hagyományos utasszállító repülőgép.

Forrás: [origo]

Az elmúlt néhány hónapban a cég pilótái több tesztrepülést is végrehajtottak a majdani űrhajót szállító különleges kialakítású repülőgéppel, amelyet a milliárdos édesanyja után Eve-nek kereszteltek. A SpaceShipTwo egyébként két pilótát és hatfőnyi turistaszemélyzetet szállít majd mintegy 15 kilométeres magasságba. Nagyjából ezen a magasságon - a sztratoszféra határán - az űrhajó begyújtja saját, hibrid meghajtású hajtóművét és így éri el a végső, kb. 110 kilométeres magasságot. Az űrhajót 18 hónapnyi tesztelés után várhatóan az idei év végén fejezik be teljesen.

A Virgin Galactic első járataira eddig mintegy 300-an fizették be a 200 ezer dolláros díjat. Az összeg - kb. 40 millió forint - korántsem nevezhető olcsónak a mindössze 4-5 perces űrélményért, de a jelenleg is megvásárolható űrutazás 15-20 millió dolláros árához képest elenyésző, s ezért az összegért a Virgin ígérete szerint mindenki élete élményével gazdagodhat majd.

 

Űrutazás a SpaceShipTwo fedélzetén

 

A repülést minden utas számára egy háromnapos felkészítő tréning előzi meg, ahol az alapvető műszaki ismereteken túl az utasokat felkészítik majd a súlytalanság várható élményére is.

Környezetbarát űrrepülőtér

A Virgin Galactic jelenleg a kaliforniai Mojave sivatag egyik repülőterét használja, de a jövő hónapban Új-Mexikó államban megkezdődik egy új, külön erre a célra létesítendő űrrepülőtér építése. A Spaceport America nevű légikikötő 198 millió dollárba kerül majd és az állam is jelentős összegekkel támogatja a projektet. Az űrkikötőben egy vertikális kilövőállás és egy kifutópálya is lesz majd, s az utasterminált, valamint az űreszközök tárolására használható hangárokat napelemekkel szerelik majd fel. A létesítmények hűtését is úgynevezett passzív hűtőrendszerrel oldják meg: a meleg sivatagi levegőt hosszú, betonból készült csöveken vezetik keresztül és így hűtik le.

Forrás: [origo]

A kiszolgáló létesítmények mellett magát az űrhajót és a szállítására használt repülőgépet is környezetbarát anyagokból építik és a működtetésükhöz is igyekeznek minél több zöld megoldást alkalmazni. A hordozó repülőgép hajtóművei eredendően kerozint égetnek majd el, de alkalmasak lesznek algából előállított butanol elégetésére is. Maga az űrhajó pedig csak viszonylag kis mennyiségű üzemanyagot visz magával, hiszen sem a felszálláshoz, sem a légkörbe való visszatéréshez, sem pedig a landoláshoz nem lesz szüksége üzemanyagra.

A Virgin számításai szerint a SpceShipTwo egyetlen utasára a London-New York retúr járat károsanyag-kibocsátásának mindössze 60 százaléka esik majd. Az űrrepülés teljes széndioxid kibocsátásának 70 százaléka ráadásul a hordozó repülőgéptől származik.

Forrás: AFP

A szennyezés csökkentés érdekében mindkét járművet szénszálas kompozit anyagokból készítik. A Virgin emellett azzal is csökkenti a kilövések károsanyag-kibocsátását, hogy az eredeti elképzelések szerint nem függőleges - a hagyományos űrhajók kilövésénél használt - starttal indítja az űrhajót, hanem egy repülőgépre szerelve.

Eddig összesen féltucatnyi, egytől egyig dollármilliomos űrturista élhette át az űrutazás élményét és tölthetett el néhány napot a Nemzetközi Űrállomáson. A Virgin Galactic tervei szerint a turistaűrhajó forgalomba állásának első évében 500 embernek adatik majd meg az űrutazás élménye, tíz év alatt pedig ez a szám elérheti az 50 ezret.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Siófokon indul a balatoni nyár Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
    Forrás: AFP Együtt kampányolnak utazási irodák "Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
    Forrás: [origo] utazás Rovinj nem csak szép, de pörgős is Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
    Forrás: AFP A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
    Forrás: AFP/Joseph Eid A hideg sem ronthatja el a húsvétot Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
    Forrás: MTI/H. Szabó Sándor Összefognak a vendégekért a Balatonnál Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
    Forrás: AFP Tavaszi fesztiválok őrülete Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok.  Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
    Forrás: AFP/Calle Montes Milánóban nem lehet unatkozni A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
    Forrás: MTI/Féner Tamás Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén! A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
Főzőlap AEG HK 654400 XB- egyben lévő, nagy méretű indukciós főzőzónák, slide-érintőkapcsoló, 'stop&go' funkció, Direct Touch vezérlés
129 900 Ft

Utazás

Siófokon indul a balatoni nyár

Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.

Hirdetés

Hirdetés

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.