Riválisa köröz a vergődő SkyEurope felett
Vass László|2009. 06. 24., 13:41|Utolsó módosítás:2009. 06. 25., 16:07|A nyári hónapokban még valószínűleg stabilan közlekednek majd a minap csődvédelembe menekült SkyEurope járatai, az őszi és főleg a téli időszak ugyanakkor bizonytalan. A háttérben vélhetően folynak a tárgyalások a cég megvásárlásáról, vagy átvételéről, közben pedig a konkurencia ugrásra készen vár.

Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Fellélegezhetnek azok a SkyEurope utasok, akik a nyári időszakban a társaság valamelyik járatára foglalták le jegyüket, az évek óta vergődő fapados cég ugyanis a következő néhány hónapban még biztosan indítja gépeit. Jó jel, hogy a nyári, kora őszi időpontokra továbbra is foglalhatók a jegyek, beszédes ugyanakkor, hogy a téli hónapokra még nem, noha rendszerint a nyár elején már a legtöbb cég piacra dobja téli árait, s a SkyEurope mindig az első között jelent meg téli tarifáival.
Az amerikai gyakorlattal szemben, ahol a legtöbb légitársaság már átesett, sőt megerősödve került ki a csődvédelmi eljárás alól, Európában a legtöbb esetben a csődvédelem egyet jelent az azonnali bezárással. A jelek szerint a SkyEurope-nál erről nem beszélhetünk, így ez is némi bizakodásra adhat okot a társaságot kedvelő utazók számára.

Mindez arra utalhat, hogy a csődvédelembe menekült cég körül a háttérben lázas egyeztetések folynak az esetleges átvételről, vagy felvásárlásról - mondta az [origo]-nak Ács Gábor szakíró, a Fapadosinfo.hu szerkesztője. Ezt valószínűsíti, hogy a cég jelenlegi formájában nem működtethető gazdaságosan, a nyereségességről már nem is beszélve.
A társaság állapotát jól érzékelteti, hogy két-három évvel ezelőtt még gyakorlatilag egy szinten állt a nagy rivális Wizz Airrel, egyformán 14-15 gépes flottát működtetett. Mára a Wizz Airnek 25 gépe van és most jelentette be, hogy további 50 darabot rendelt, a SkyEurope pedig jelenleg összesen nyolc gépet üzemeltet, ráadásul ezek közül néhány 20 éves, így a fenntartásuk is költségesebb. A szakértő szerint egy ilyen rossz pénzügyi helyzetben, ilyen szerény flottával rendelkező cég aligha vághat neki az előttünk álló télnek.
Ács Gábor szerint a legfőbb probléma, hogy a társaság a versenytársaknál rosszabban reagált az olajárrobbanásra és a tavaly ősszel kirobbant világválságra, ráadásul még az amúgy közel 100 százalékos töltöttséggel üzemelő nyaralójáratokat sem képes megtölteni, ami azt mutatja, hogy az cég árpolitikájával is bajok vannak. A Sky keddi szardíniai járata például gyenge félházzal szállt fel, amire korábban nem nagyon volt példa. Ráadásul hiába kínál a cég olcsó jegyeket Bécsből, a fontosnak tartott osztrák utasok inkább az Air Berlint és a Nikit favorizálják.
Ugrásra kész a konkurencia
A konkurens és az utóbbi időben látványos fejlődésen átment Wizz Air viszont vélhetően alig várja, hogy bevigye a végső ütést riválisára. A támadást már meg is kezdte, ugyanis két repülőgéppel bázist hozott létre a SkyEurope egyik legfontosabb repülőterén, Prágában. Ráadásul valószínűleg a Sky-nál jóval olcsóbb repülőtéri díjakat sikerült kialkudnia, hiszen a tárgyalások már bőven a válság ideje alatt zajlottak.

A SkyEurope hazai pályájának számító Pozsony sincs biztonságban, hiszen ott is csupán két gépe maradt a cégnek, s a biztos töltöttségre számító párizsi és római járatot valószínűleg azonnal átvenné a Wizz Air.
A Wizz kiiktatása lehet a cél
A megkérdezett szakértő szerint a háttérben zajló tárgyalások célja az lehet, - mivel maga a márkanév meglehetősen leértékelődött az elmúlt hetekben, hónapokban - hogy a majdani vevő, vagy befektető segítségével sikerüljön megakadályozni a Wizz Air túlzott térnyerését a szlovákiai és a csehországi piacon, méginkább Ausztriában. Az esetleges vevők közül az Ausztriában erős pozíciókkal rendelkező Air Berlin, vagy a Lufthansa szinte korlátlan anyagi hátterét élvező Germanwings jöhet szóba.
Ez utóbbit cáfolta Tomas Kika, a SkyEurope szóvivője, aki az [origo]-nak elmondta: valóban zajlanak előrehaladott tárgyalások a légitársaság megmentésére, de részleteket egyelőre nem kívánt közölni. A szóvivő kérdésünkre elmondta, hogy a sajtóban megjelent találgatásokkal ellentétben nem egy másik légitársasággal folynak a tárgyalások, hanem egy pénzügyi befektető csoport lehet a megmentő.
Szóba került a társaság helyzete a Wizz air csütörtöki sajtótájékoztatóján is. Váradi József, a vezető hazai fapados légitársaság vezérigazgatója a SkyEurope-nál kialakult helyzetet illetően úgy fogalmazott: a "paródia közeli helyzetért" a szlovák légügyi hatóság is felelős, mivel az is a feladata, hogy figyeljen a légitársaságok pénzügyi működőképességre. Kijelentette: bármi történik a szlovák piacon, arra reagálni fognak, de nincs elkötelezettségük arra, hogy mindenképpen ott legyenek Pozsonyban, ha a SkyEurope megszűnik.
Kérdésre válaszolva elmondta: a SkyEurope több mint 30 százalékkal drágább működése, választott repülőgépeinek alacsonyabb hatékonyságú üzemelése, illetve a választott fő repülőterek vezethettek a SkyEurope helyzetének megroppanásához.
Az előttünk álló nyári hónapokat tehát várhatóan túléli a SkyEurope, a legnagyobb kérdés ugyanakkor az, hogy az utasok bizalma mennyire lesz tartós. Minden esetre az olyan események, mint az egyik Sky-gép párizsi feltartóztatása egyáltalán nem megnyugtatók a pénzüket féltő utasok számára. A gépek párizsi és bukaresti visszatartását egyértelműen szabálytalan lépésnek minősítette Tomas Kika, amelyeket nagy részben a társaság csődvédelméről szóló bejelentésnek tulajdonít. A szóvivő elmondta, hogy a SkyEurope minden hasonló esetben törvényi és diplomáciai lépéseket tesz.
A társaság utasai számára jó hír, hogy Tomas Kika szerint a nyári időszakban egyetlen járat törlését sem tervezik. A hétfői bejelentés nyomán egyébként érdekes módon 20 százalékkal nőtt a foglalások száma, s a cég a következő napokban további emelkedésre számít. Amennyiben ennek az ellenkezője történik és csökken az utasok, valamint a foglalások száma, alighanem minden, a megmentést célzó próbálkozás hiábavaló lesz.
[origo]
[origo] címlapon»
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
Júniustól emelkednek az autópályadíjak Horvátországban
15 százalékkal drágul az autópálya-használat Horvátországban, de olcsóbb lesz az elektronikus útdíjleolvasók beszerzése - közölte kedden több horvát sajtóorgánum.
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
Együtt kampányolnak utazási irodák
"Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
Rovinj nem csak szép, de pörgős is
Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
Rio de Janeiróban a legdrágábbak a hotelek
Egy új felmérés szerint már nem Sydney, hanem Rio a világ legdrágább nagyvárosa a szállodai szobaárak alapján. Budapest a legolcsóbb városok között végzett.
A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel
A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
A hideg sem ronthatja el a húsvétot
Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
Összefognak a vendégekért a Balatonnál
Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
Tavaszi fesztiválok őrülete
Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok. Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
Milánóban nem lehet unatkozni
A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén!
A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
- Tíz lányt erőszakolt meg egy kínai politikus
- Magyar motorosokat gázolt halálra egy autós Lengyelországban
- Keresik a pápát meglopó komornyik társait
- 32 gyermek halt meg a szíriai mészárlásban
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
- Füvezve állt ki a marihuána mellett egy politikus
- Rendszert vagy korszakot alkotott Kádár János?
- Miért ragadós az ásítás?
- Kádár primitív bosszúja
- Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
- Fiatal férfiakra utazott a kínai sorozatgyilkos
- Két és fél milliárd forintból fejlesztenének a Velencei-tónál
-
[origo] biztosítás
Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] állás
Válogasson több ezer álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Utazás
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.