Augusztusi borprogramok a Balaton partján
[origo]|2009. 08. 07., 9:42|Utolsó módosítás:2009. 08. 07., 12:33|Augusztus igazi csúcsszezon a Balatonon, válság idején meg aztán pláne sokan választják úti célként a magyar tengert. A hekk, a lángos és a palacsinta mellett a jó balatoni borok is hozzátartoznak a szinte kötelező fogyasztandók köréhez a tóparton. Készítettünk egy kis összeállítást, hogy hol vannak a legjobb borfesztiválok a Balaton körül (a teljesség igénye nélkül).
Balatonlelle
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0908/20090807balatonib6.jpg)
A déli parti városban augusztus 1-től 9-ig rendezik meg a XVII. Lellei Borhét fesztivált. Bemutatkoznak a helyi borászatok, kirakodóvásár, kézművesek, gyerekprogramok és helyben készült finomságok is várják a látogatókat. A lellei rendezvénypark (Moló sétány) területén több mint 100 féle bort kínálnak az idelátogató vendégeknek. Esténként népzenei és néptánc együttesek lépnek fel, a rendezvény fénypontja pedig a balatonlellei Borkirálynő választás.
Híres pincészetek, akik biztosan ott lesznek a fesztiválon: Konyári pincészet (2008-ban az év pincészete díj nyertese), Pócz Pincészet, Bujdosó Pincészet. Legjellemzőbb borfajták: fehérborok közül a Tramini, Szürkebarát, Olaszrizling, Chardonnay, Királyleányka, Sauvignon Blanc, vörösborok közül a Cabernet Sauvignon, Zweigelt, Portugieser.
Ábrahámhegy
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0908/20090807balatonib3.jpg)
Ábrahámhegyen augusztus 5-től 9-ig kóstolgathatjuk a legfinomabb balatoni borokat a Tűzoltópark sportpályáján megrendezett fesztiválon. A borok mellé különféle finom ételek közül is választhatunk, ha megéheznénk.
Balatonfüred
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0908/20090807balatonib5.jpg)
Az északi part egyik legnyüzsgőbb városában szinte egész hónapban, augusztus 8-tól 30-ig tartanak a Balatonfüredi Borhetek. A parton húzódó Tagore sétányon rengeteg bortermelő veri fel a sátrát. Koncertekkel, előadásokkal és különféle gyerekprogramokkal készülnek a szervezők. A város a Balatonfüred-Csopaki történelmi borvidék központja, több mint 6300 hektárnyi szőlő tartozik ide.
A legismertebb borok: Olaszrizling, Tramini, Muskotály, Zweigelt, Rizlingszilváni. Íme, néhány pincészet, akik biztosan ott lesznek a kiállítók között: Koczor Pincészet, Fodorvin Családi pincészet, Salánki Családi Borpince és Borgazdaság.
Csopak
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0908/20090807balatonib7.jpg)
Csopakon augusztus 15-től 24-ig kerül megrendezésre a borfesztivál, rengeteg bor és ételpavilon várja a látogatókat, ezen felül sokféle program közül is válogathatunk, részletes leírás itt.
Balatonboglár
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0908/20090807balatonib4.jpg)
Augusztus 19. és 23. között Balatonbogláron is kinyílnak a pavilonok, hogy az érdeklődök megkóstolhassák a helyi és ismertebb borászok termését. A részletes program itt olvasható.
A balatonboglári borvidék a Balaton déli partján Balatonkilititől Kéthelyig terül el. A borvidék területe kb. 3100 hektár. Legfontosabb borfajták: Irsai Olivér, Zenit, Ottonel muskotály, Rizlingszilváni, Szürkebarát, Tramini, Királyleányka, Rizlingszilváni,Zöldveltelini, Chardonnay, Sauvignon Blanc,Rjanai rizling, Olaszrizling - ezeket a kiváló fehérborokat mind-mind poharunkba tölthetjük és megkóstolhatjuk a fesztiválon. Vörös borkokból sincs hiány, ezek közül a Portugieser, Zweigelt, Pinot Noir, Merlot, Cabernet Sauvignon és Kékfrankos borok is képviseltetik magukat a rendezvényen.
Hévíz

Hévízen is ugyanakkor rendezik meg a borfesztivált, mint Bogláron, augusztus 19-23-ig. Ha Keszthely környékén nyaralunk, mindenképpen érdemes ellátogatni a fesztiválra, mert számtalan érdekes program tekinthető meg.
Szauer Judit
[origo] címlapon»
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
Júniustól emelkednek az autópályadíjak Horvátországban
15 százalékkal drágul az autópálya-használat Horvátországban, de olcsóbb lesz az elektronikus útdíjleolvasók beszerzése - közölte kedden több horvát sajtóorgánum.
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
Együtt kampányolnak utazási irodák
"Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
Rovinj nem csak szép, de pörgős is
Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
Rio de Janeiróban a legdrágábbak a hotelek
Egy új felmérés szerint már nem Sydney, hanem Rio a világ legdrágább nagyvárosa a szállodai szobaárak alapján. Budapest a legolcsóbb városok között végzett.
A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel
A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
A hideg sem ronthatja el a húsvétot
Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
Összefognak a vendégekért a Balatonnál
Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
Tavaszi fesztiválok őrülete
Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok. Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
Milánóban nem lehet unatkozni
A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén!
A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
- Tíz lányt erőszakolt meg egy kínai politikus
- Magyar motorosokat gázolt halálra egy autós Lengyelországban
- Keresik a pápát meglopó komornyik társait
- 32 gyermek halt meg a szíriai mészárlásban
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
- Füvezve állt ki a marihuána mellett egy politikus
- Rendszert vagy korszakot alkotott Kádár János?
- Miért ragadós az ásítás?
- Kádár primitív bosszúja
- Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
- Fiatal férfiakra utazott a kínai sorozatgyilkos
- Két és fél milliárd forintból fejlesztenének a Velencei-tónál
-
[origo] biztosítás
Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] állás
Válogasson több ezer álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Utazás
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.