Engednek a delfineket gyilkoló japánok
Vass László|2009. 09. 18., 12:10|Utolsó módosítás:2009. 09. 18., 12:49|Egy parányi japán halászfalu, Taiji lakói évszázadok óta a tengerpart egy bizonyos részére, egy öbölbe terelik a part közelében élő delfineket és brutális módon lemészárolják az állatokat pusztán a húsukért. A helyiek a tradíciókra hivatkoznak, de a hatalmas nemzetközi nyomás és egy dokumentumfilm hatására most a delfinek egy része megmenekülhet.

Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
A delfinek hajtása minden évben szeptemberben kezdődik a Taiji környéki vizeken és közel hét hónapon át tart. Az öbölbe összeterelt állatokat a falusi halászok lemészárolják, mert évszázadok óta az állatok húsa jelenti számukra a legfőbb táplálékot. Egy nagy visszhangot váltó és nem különben megdöbbentő dokumentumfilm hatására azonban a falu lakói idén legalább részben szakítanak hagyományaikkal és a delfinek egy részét hajlandóak elengedni. A halászok ugyanakkor azt állítják, hogy a múltban is rendszeresen előfordult, hogy az összeterelt állatokból elengedtek néhányat és tagadják, hogy ez a mostani lépés a film hatására történne.
A halászok a tradíciók mellett azzal is érvelnek, hogy a delfinek vadászata a megélhetésükhöz is nélkülözhetetlen, főleg úgy, hogy a falu környéki vizek jelentősen túlhalászottak. A delfinek lemészárlása egyébként nem ütközi törvénybe, a japán kormány ugyanis évente 20 ezer delfin leölését engedélyezi. A "The Cove" (Az öböl) című dokumentumfilmből ugyanakkor kiderül, hogy az állatok közül néhányat kiemelnek és különböző akváriumoknak adnak el a halászok, a többi állat pedig hosszú ideig éhezik, mielőtt a halászok brutálisan lemészárolják őket.

A hajtás hét hónapja alatt több ezer delfint terelnek a halászok az öbölbe, amelynek a kijáratát hálókkal zárják el. Az összeterelt állatokat csónakokról, lándzsákkal gyilkolják le. A látvány valóságos horror, a vizet vörösre festi a megsebzett állatok vére és mindenfelé döglött, vagy haldokló delfineket lehet látni.
Láttuk a delfineket, ahogy megpróbálnak áttörni a hálókon, majd hirtelen megfordultak és a part felé úsztak. Borzasztó volt. Az egyiknek néhány sor hálón sikerült átverekednie magát és minden egyes alkalommal, amikor feljött levegőt venni, láthattuk, hogy az oldalán több helyről is ömlik a vér - nyilatkozta az egyik szemtanú a dokumentumfilmben. A már-már titkosszolgálati módszerekkel készült film élesen elítéli a Csendes-óceán partján lévő halászfalú lakóit. A készítőket többször megfenyegették, követték autóikat, sőt erőszakosan is megpróbálták megakadályozni a filmezést. A filmet egyébként 2007-ben teljesen titokban, engedélyek nélkül forgatták. Volt olyan eset, hogy a kamerákat szikláknak, vagy madárfészeknek álcázták, de bevetettek búvárokat, éjellátó készülékeket is.

Ric O'Barry, a the Cove egyik készítője Az ABC news-nak elmondta, hogy azok a halászok, akik leölik az állatokat sokszor nem is értik a problémát. Ez a hagyományunk, a kultúránk része, mondják. Ti marhát esztek, mi delfinhúst - nincs különbség. Az elkészült felvételek egy részét megmutatták a járókelőknek néhány japán nagyvárosban, s kiderült, hogy sok esetben még maguk a japánok sincsenek tisztában vele, mi folyik Taiji mellett.

Az ABC News néhány újságírója a közelmúltban Taijiban járt és saját szemükkel látták, hogy a helyi halászok több delfint is visszaengedtek a nyílt óceánba. Eddig összesen mintegy 50 palackorrú delfin szabadult ki az öbölből és további 50 példányt - egyenként 150 ezer dollárért - különböző akváriumok, delfináriumok vásároltak meg. Biztató kezdet, de a film készítői szerint fenn kell tartani a közvélemény figyelmét és folytatni a kampányt a delfinek védelmében.
[origo] címlapon»
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
Júniustól emelkednek az autópályadíjak Horvátországban
15 százalékkal drágul az autópálya-használat Horvátországban, de olcsóbb lesz az elektronikus útdíjleolvasók beszerzése - közölte kedden több horvát sajtóorgánum.
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
Együtt kampányolnak utazási irodák
"Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
Rovinj nem csak szép, de pörgős is
Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
Rio de Janeiróban a legdrágábbak a hotelek
Egy új felmérés szerint már nem Sydney, hanem Rio a világ legdrágább nagyvárosa a szállodai szobaárak alapján. Budapest a legolcsóbb városok között végzett.
A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel
A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
A hideg sem ronthatja el a húsvétot
Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
Összefognak a vendégekért a Balatonnál
Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
Tavaszi fesztiválok őrülete
Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok. Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
Milánóban nem lehet unatkozni
A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén!
A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
- Tíz lányt erőszakolt meg egy kínai politikus
- Magyar motorosokat gázolt halálra egy autós Lengyelországban
- Keresik a pápát meglopó komornyik társait
- 32 gyermek halt meg a szíriai mészárlásban
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
- Füvezve állt ki a marihuána mellett egy politikus
- Rendszert vagy korszakot alkotott Kádár János?
- Miért ragadós az ásítás?
- Kádár primitív bosszúja
- Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
- Fiatal férfiakra utazott a kínai sorozatgyilkos
- Két és fél milliárd forintból fejlesztenének a Velencei-tónál
-
[origo] biztosítás
Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] állás
Válogasson több ezer álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Utazás
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.