Négyüléses felvonó lesz az eplényi sípályán

Vágólapra másolva!
Várhatóan már az idei síszezonra üzembe helyezik Magyarország első és egyetlen négyüléses felvonóját a Bakonyban, az eplényi Nordica Síarénában.
Vágólapra másolva!

A három éve kezdődött sípályafejlesztés során 800 millió forintos beruházással Magyarország egyik legmodernebb síterepe jön létre a Veszprém melletti településen: az 5 pályából álló, 4,2 kilométer hosszú pályarendszeren csaknem 40 korszerű hóágyút helyeztek el, ezzel biztosítva a minél hosszabb szezont.

A völgyből a hegytetőre szállító felvonók kapacitása duplájára növekszik, így óránként 4800 főt tud feljutni a síterep tetejére. Az új felvonóhoz tartozó mozgójárda megkönnyíti a lécekkel és deszkákkal felszerelkezett vendégek mozgását.

A szezon idején minden este 9 óráig várja az esti síelés kedvelőit az eplényi pálya, és idén decembertől a tervek szerint közvetlen buszjáratok indulnak majd a pályához Budapestről.

A síterep zárt oktatóterületén tanulóliftek várják a kezdő síelőket, gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Kölcsönző és szerviz, valamint a síeléshez és a hideg elviseléséhez elengedhetetlen hütték is megtalálhatók a pályához kapcsolódóan.

A lift a nyári időszakban várhatóan libegőként üzemel majd: 757 méter hosszúságával ez lesz Magyarország harmadik leghosszabb, és egyetlen négyüléses felvonója. A Bakony szívében elhelyezkedő pálya mikroklímája, és a korszerű hóágyúpark révén képes a pályarendszert már akár mínusz két Celsius foktól hóbiztossá tenni.

A pálya hóállapotát az érdeklődők a kihelyezett webkamerán, a www.skiarena.hu oldalon keresztül követhetik nyomon.