Advent a Börzsönytől Rómáig

Vágólapra másolva!
Lassan elérkezik az év vége, megkezdődik a készülődés a decemberi ünnepekre. Az utazási irodákban is megjelentek az adventi időszakra, illetve a karácsonyi, szilveszteri napokra vonatkozó programok, utazási ajánlatok. Mi is ezekből válogattunk szubjektíven, olyan külföldi helyeket bemutatva, ahová mi is szívesen elutaznánk.
Vágólapra másolva!

Külföldön

Kezdjük egy klasszikussal, egy adventi kirándulással Bécsben. Évekkel korábban maga a megtestesült csoda várt minket nyugati szomszédunk fővárosában. A karácsonyi vásár forgataga, a középületek és utcák díszkivilágítása szokatlan élményt nyújtott a magyar turisták számára. Mára már nem egyedi a látnivaló és sajnos sokan már a városszéli, vagy még közelebbi outletekben megállnak, hogy a karácsonyi bevásárlást követően induljanak is haza. Pedig Bécs továbbra is csodálatos és a karácsonyi pompa csak tovább emeli fényét. Több utazási iroda is szervez két-három napos utazást ebben az időszakban. A főként buszos utak részvételi díjába az utazás mellett az egy-két éjszakai szállás az ehhez tartozó ellátás (általában reggeli) tartozik bele. A szállások Bécs környéki három, négy csillagos szállodák.

Forrás: [origo]

A programok a belvárosra és a főbb látnivalókra koncentrálódnak, ahol minden ajánlatban megtaláljuk a belvárosi adventi vásár felkeresését a Városháza előtti téren, valamint a schönbrunni kastély meglátogatását is. A kastély parkjában újabb karácsonyi vásárban sétálhatunk. Az irodák különböző, főleg az adventi, karácsonyi hangulat jegyében megrendezendő zenei és kulturális programokat is kínálnak. Ezek közül a legnépszerűbbek a különböző koncertek, melyeket belvárosi palotákban vagy éppen a Városházán tartanak. Az általunk választott út két napos (egy éjszaka szállással) 23 500 forintba kerül, fakultatív programként pedig egy adventi koncertet néztünk ki, melyet 9900 forintért tekinthetünk meg.

Következő választott célpontunk Róma. A választás okaként számtalan érvet felhozhatunk, de az utazás aktualitása egyértelmű. A kereszténység egyik legfontosabb ünnepének környékén a vallás központjának otthont adó városba sokan éppen az ünnepek miatt érkeznek. Ilyenkor még több a vatikáni zarándok, mint az év más időszakában. Ha szerencsénk van a hazai viszonyokhoz mérten kellemes, enyhe időjárás fogadhat minket az olasz fővárosban. Ami viszont garantált és állandó az a számtalan látnivaló. Emiatt a legrövidebb utazást is célszerű négy-öt napra tervezni. Egy csütörtöktől vasárnapig tartó kiruccanás ideális lehet költség szempontból is, hiszen a célállomáson eltöltött hétvége olcsóbbá teheti a repülőjegy árát. Konkrét november végi időpontra már 43 ezer forintért találtunk közvetlen járatot Rómába, ebben az árban minden költség benne van. Rómában viszonylag könnyen találunk szállást, persze érdemes előre gondoskodni róla. Az interneten talált szállások árai 30 eurótól kezdődnek, természetesen a központi szállások drágábbak, mint a belvárostól távolabbiak. Azt viszont érdemes mérlegelni, hogy a távol szállásokról be is kell jutni a belvárosba, ami néhány esetben-drágábban jön ki mintha közelebbi szállást választanánk. A legjobb megoldás szerintünk valamelyik metró állomás közelében szállást keresni, mert a tömegközlekedés nem drága Rómában. Egy vonaljegy 1 euró, míg a 3 napos bérlet 11 euró, a vonattal kombinált 3 napos bérlet pedig 16 euróba kerül.

Forrás: [origo]

A metró segítségével a fő nevezetességeket is elérhetjük, hiszen például a Colosseum (Colosseo), vagy éppen a Vatikán (Cipro) mellett közvetlenül is van állomás. A városban nem lehet unatkozni, szinte minden sarkon akad valami látnivaló, ezért jó, ha előre megtervezzük az útvonalunkat, nehogy valami igazán fontos kimaradjon. Amennyiben három teljes napunk van bejárni a várost (az oda-vissza utazás napjait nem számolva) akkor első napra a Colosseum, Forum Romanum, Transtevere megismerését javasoljuk, utóbbi kerületben az estét is kellemesen eltölthetjük. Második napunkat a Vatikánban tölthetjük. A Vatikánra és a Vatikáni Múzeumokra minimum egy napot szánjunk és még így is igen rohanós lesz a tempónk. A harmadik nap lehet a belvárosé a Trevi-kúttal, Spanyol lépcsővel, Angyalvárral és a többi nevezetességgel.

Forrás: [origo]

Természetesen római kirándulásunkat is bonyolíthatjuk szervezett keretek között. A fentiekben meghatározott paramétereknek megfelelő négynapos utat 125 500 forintért találtunk. Az utazás díja tartalmazza a repülőjegyet transzferrel, három éjszakát reggelivel egy háromcsillagos szállodában és magyar nyelvű idegenvezetést.

Utolsó külföldi ajánlatunk némiképp eltér az eddig bemutatottaktól, ugyanis nem hozható közvetlen kapcsolatba az ünnepekkel, viszont hosszú ideje a téli időszak egyik sláger célpontja: Egyiptom. Ma már az elfogadható árú kategóriába sorolható egy egyiptomi üdülés, sőt a télből a nyárba utazni vágyók számára talán a legmegfizethetőbb megoldás. A hőmérséklet ebben az időszakban is 25 fok körül van, a tenger vize is többnyire fürdésre alkalmas, és a kellemes kikapcsolódás mellett Egyiptom páratlan történelmi nevezetességeivel is megismerkedhetünk. A népszerű (és már a legolcsóbb kategóriában is megtalálható) nyaralóhelyektől ugyan igen távol esik Kairó, de aki először jár az országban, nem igazán tudja kihagyni a piramisok látványát.

Forrás: [origo]

A két legnépszerűbb és leginkább keresett üdülőhely Hurghada és Sharm el Seikh. A két üdülőváros hasonló szolgáltatásokat nyújt, így elsősorban szimpátia kérdése hol foglaljunk magunknak szállást. A csendesebb, kevésbé felkapott Dahab a búvárkodást kedvelők körében népszerű elsősorban. Nézzük a lehetőségeket: a legolcsóbb utazást Hurghadára találtuk egy kétcsillagos szállodában félpanziós ellátással mindössze 40 ezer forintért. Az ár némiképp csalóka, hiszen nem tartalmazza a járulékos költségeket, ami Egyiptom esetében igen magasak: többek között a repülőtéri illeték 35 ezer fori nt körül mozog, a vízum 5 ezer forint.

Forrás: [origo]

A plusz költségekkel számolva is százezer forint alatt maradunk, de azt meg kell jegyeznünk, hogy a két csillagos jelölés hordoz magában némi kockázatot. Egy biztonságosabb négycsillagos szállodai elhelyezés alapára 60-65 ezer forinttól indul. Az egyre népszerűbb all inclusive szolgáltatással ajánlott utazások ára 80-100 ezer forinttól enyhe túlzással a csillagos égig tart. A nyaralások helyszínén különböző fakultatív programokat vehetünk igénybe. Kairóba és Luxorba mindkét említett helyszínről indulnak egy, illetve kétnapos kirándulások. Az egynapos utak 30 ezer forint körül, a kétnaposak 60-65 ezer forint körül mozognak.

Itthon

A külföldi ajánlatok után nézzünk szét belföldön is. Természetesen itt is bővelkedünk ajánlatokban, szerte az országban találunk kedvező kikapcsolódási lehetőségeket. Továbbra is szubjektív szempontok szerint választottunk figyelembe véve a választott célpont környékén lévő program lehetőségeket, a szálláson kínált szolgáltatásokat és természetesen a költségeket is.

Első ajánlatunk az ország nyugati kapuja, a hűség városa Sopron. A városban és a környéken minden adott ahhoz, hogy kellemesen kikapcsolódjunk, vagy éppen aktívan töltsük el szabadidőnket. Soproni szálláshelyül a Hotel Lővérre esett a választásunk. A szálloda festői környezetben, Sopron előkelő üdülőterületén fekszik, széleskörű szolgáltatásokkal és kedvező árakkal várja az ide látogatókat. Két éjszakát félpanziós ellátással 18 300 forintért, négy éjszakát 27 750 forintért tölthetünk el itt. A szállodában uszoda, szauna, wellness center nyújt teljes kikapcsolódási lehetőséget. Persze hiba lenne csak a szállodában maradni, hiszen Sopron az ország második műemlékekben leggazdagabb városa.

Forrás: [origo]

A történelmi belváros utcái egész napos programot nyújtanak, számos kiállítás, múzeum (Storno-gyűjtemény, Erdészeti gyűjtemény, Pékmúzeum) várja az érdeklődőket. Érdemes megmászni a Tűztorony 200 csigalépcsőjét, hiszen az erkélykoszorúról gyönyörű kilátás nyílik a városra és a környező tájra. A fárasztó lépcsőzés után megpihenhetünk a torony szomszédságában lévő Gyógygödörben, ahol megkóstolhatjuk a tájra jellemző kiváló borokat.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Nemcsak maga a város, de a környék is bővelkedik látnivalókban. A Fertő-tó és környéke , a Fertő-Hanság Nemzeti Park egyedülálló növény és állatvilága, a közeli Fertőrákos kőfejtője, a Fertődi és Nagycenki kastélyok mind felejthetetlen élményt nyújtanak az idelátogató turisták számára.

Nyugat után dél, következő célpontnak Harkányt szemeltük ki. Természetesen a döntő érv a gyógyfürdő és a mára szinte kihagyhatatlan wellness szolgáltatások voltak. Az országos hírű gyógyfürdő közel kétszáz éve gyógyítja az idelátogatókat. A gyógyfürdő vízösszetétele egyedülálló Európában. Az 50-70 méterről átlagosan 62 fokosan feltörő víz elsősorban mozgásszervi problémákra hat gyógyítóan. A gyógyhatás mellett a kikapcsolódást látványfürdő, pezsgőmedence, szauna és gőzkabin biztosítja.

Választott szállásunk háromcsillagos, félpanziós ellátással négy éjszakára 20 990 forintba kerül. Az árban egy egész napos gyógyfürdő belépő is tartozik. A további napokra 1900 forintért válthatunk napi belépőt a fürdő területére, ez az ár nem tartalmazza a különböző szolgáltatások (masszázs, látványfürdő, kezelések) díját.

Forrás: [origo]

A fürdőzés mellett feltételen szakítsunk időt a környék felfedezésére. Harkánytól nem messze találjuk Siklóst. A siklósi vár az egyik legjobb állapotban fennmaradt történelmi emlék a környéken. A várban több állandó kiállítás keretében ismerkedhetünk meg többek között a vár történetével, középkori kínzóeszközökkel, vagy éppen a térségre jellemző borokkal és a borkészítés történelmével.

Ha már a bor szóba került, Harkányból ellátogathatunk a világhírű Villányi borvidékre is. Az ismerkedésre a legmegfelelőbb és legegyszerűbb megoldás az ország első borútjának a Villány-Siklósi Borút útvonalának felkeresése A Villány-Siklósi Borút településein (Harkány, Siklós, Villány és további tizenöt környékbeli település) járva mindenhol kitűnő borokkal, kedves vendégszerető helyiekkel találkozhatunk, és nem utolsó sorban csodálatos tájakon haladhatunk.

Forrás: MTI

Végül utolsó ajánlatunk egy fővároshoz közeli, mégis szinte eldugott hely, a Börzsönyben Nagyirtáspusztán található Szent Orbán Wellness Szálloda. A hotel nevéből rögtön kiderül, hogy a mai igényeknek és elvárásoknak megfelelően minden szolgáltatás adott a tökéletes kikapcsolódáshoz. A szállodában különböző csomagokból választhatunk a legolcsóbb meglepetés csomagtól (34 ezer forint három éjszaka) a full extra csomagig (60 ezer forint négy éjszaka). Mindegyik csomag ára tartalmazza wellness szolgáltatások igénybevételét.

Forrás: [origo]

A hotel népszerűségében szerepet játszik a gyönyörű környezet is. A Börzsöny, az ország egyik legszebb hegysége, kiváló túrázási lehetőségeket nyújt, több nyolcszáz méter feletti csúcsa (és a legmagasabb pontja a 939 méter magas Csóványos) igazi kihívás a túrázók számára. A néha nem könnyű terep leküzdése után azonban gyönyörű panoráma tárul elénk, vagy a hegység vonulataiban, vagy a Dunakanyarban gyönyörködhetünk.

A Börzsönyben a gyalogláson kívül hangulatos kisvonatokkal is bejárhatjuk a környéket. A szállodához legközelebb a Nagybörzsönyi Erdei Vasút vonalát találjuk. A nyolc kilométer hosszan közlekedő kisvonat Nagyírtás és Nagybörzsöny között közlekedik. A két végállomás közötti utat nagyjából 30-40 perc alatt teszi meg.