Fizetősek lehetnek a balatoni szabadstrandok
Vass László|2010. 01. 13., 14:24|Utolsó módosítás:2010. 01. 13., 16:53|A válság mellett egy újabb akadállyal találják szemben magukat a balatoni falvak, 2010-ben ugyanis felére csökken az idegenforgalmi adó után az önkormányzatoknak járó állami támogatás. A lépés súlyosan érinti az összes tóparti önkormányzat gazdálkodását, s hosszabb távon az idegenforgalom visszaesését eredményezheti. Az önkormányzatok egy része tanácstalan, de a bevételek kompenzálása érdekében az idegenforgalmi adó emelését és a strandok fizetőssé tételét tervezik az érintett települések. A kormányzat ugyanakkor azt tervezi, hogy kompenzálja a bajba jutott települések kieső bevételeit.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0907/20090724strandbal4.jpg)
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Összesen másfél milliárd forinttal kevesebb bevételből gazdálkodhatnak idén a balatoni önkormányzatok, mivel felére csökken az idegenforgalmi adó után járó állami támogatás. A lépés minden, idegenforgalomból élő településre vonatkozik, de különösen súlyosan érinti az egyéb forrással szinte alig rendelkező balatoni településeket.
Ezeknek a településeknek az idegenforgalmi adó 200-300 forintos összege és az ezek után járó állami támogatás az egyik legfontosabb bevételük. Mostanáig az idegenforgalmi adóbevételek kétszeresét kapták támogatásként az önkormányzatok (minden idegenforgalomból származó adóforin után 2 forint támogatás járt), ez az összeg csökken most a felére.
Adóemelés és fizetős strandok
A támogatás csökkentése miatt jelentős bevételkieséssel, s minden bizonnyal hosszabb távon az idegenforgalom visszaesésével kell számolni - mondta az [origo]-nak Takács József, Balatonszemes polgármestere. A település önkormányzata 30 millió forinttal kevesebb bevételből gazdálkodhat a támogatás csökkentése miatt, s a kiesést például az idegenforgalmi adó emeléséből szeretnék pótolni.

A bevételek kompenzálására több tóparti településen is felmerült, hogy fizetőssé teszik az eddig ingyenes szabad strandokat, Balatonszárszón például az eddigi ingyenes strandon ezután 500 forintos belépőt szednek. Takács József szerint ez a lépés Balatonszemesen nem kivitelezhető, ehelyett különböző kedvezményeket adnának az itt nyaralóknak és kulturális rendezvények szervezésével csábítanának új vendégeket a településre.
Több ezerrel nőhet a nyaralás költsége
Az önkormányzatok által tervezett - eltérő mértékű - idegenforgalmi adóemelés jelentősen növelheti az itt nyaralók kiadásait. A balatonszemesi önkormányzat például az eddigi 300 forint helyett 390 forintos idegenforgalmi adót szed személyenként és éjszakánként. Egy négyfős család kéthetes nyaralásánál ez már 5 ezer forinttal nagyobb kiadást jelent, ha pedig még a 400-500 forintos felnőtt strandbelépőt is ki kell fizetni, akkor akár 15-20 ezer forinttal is emelkedhet a nyaralás költsége.
Kompenzál a kormány is
Suchman Tamás szocialista országgyűlési képviselő, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke az [origo]-nak elmondta, hogy a kormányzat még januárban dönt arról, hogy valamilyen mértékben visszapótolja az érintett önkormányzatok bevételkiesését. A kompenzáció mértéke egyelőre nem ismert, mint ahogy az elosztási elvek sem, de a politikus szerint a pénz arra elegendő lesz, hogy ne kerüljön veszélybe az önkormányzatok működése. A támogatás eredetileg tervezett mértékű csökkentése elsősorban azokat a nagyobb településeket érintenék súlyosan, amelyek az elmúlt években nagyobb fejlesztéseket hajtottak végre és ezek fenntartási költségei magasak.
[origo] címlapon»
Milliókat is fizethetünk síbiztosítás nélkül
Ma már szinte nélkülözhetetlen egy néhány napos síhétvégéhez is a jó utasbiztosítás. S bár a magyar turisták még viszonylag kis számban biztosítják magukat, évről-évre ...
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Sikeresen vették a magyar műhold adását
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Elhunyt Whitney Houston
Milliókat is fizethetünk síbiztosítás nélkül
Ma már szinte nélkülözhetetlen egy néhány napos síhétvégéhez is a jó utasbiztosítás. S bár a magyar turisták még viszonylag kis számban biztosítják magukat, évről-évre ...
Milliókat is fizethetünk síbiztosítás nélkül
Ma már szinte nélkülözhetetlen egy néhány napos síhétvégéhez is a jó utasbiztosítás. S bár a magyar turisták még viszonylag kis számban biztosítják magukat, évről-évre ...
Tanfolyam segít a lavina túlélésében
Az Alpok síterepein az elmúlt napokban hatalmas mennyiségű hó hullott. Ilyenkor megnő a veszélye a lavinák kialakulásának is. Még a kezelt és jelölt pályákon is ...
A felszerelés előkészítése sítúra előtt
Előző cikkünkben olyan gyakorlatokat és testmozgás-fajtákat ismertettünk olvasóinkkal, amelyekkel különösebb erőkifejtés nélkül is rövid idő alatt felkészülhettünk a ...
Hogyan készítsük fel testünket a sítúrára?
Szinte nincs olyan síoktató, aki ne azzal kezdené a tanoncok okítását, hogy ne hangsúlyozná a siklás előtti bemelegítés fontosságát. A néhány perces tornázás azonban még ...
Egynapos síutak Ausztriába
Egynapos buszos sítúrákat szervez a Rokon Baráti Kör az idei szezonban is különböző osztrák síterepekre. A következő turnus az előttünk álló hétvégén, február 16-án ...
Megkezdődött a síszünetek hónapja Ausztriában
Hétfőtől megkezdődött a hagyományos síszünetek időszaka Ausztriában. Februárban, különböző időpontokban minden osztrák tartományban megtartják az iskolák az egyhetes ...
Aspen: a világ legelegánsabb síterepe
Ami Európának Madonna di Campiglio, az Amerikának Aspen. Talán ez a világ legismertebb és legelegánsabb síterepe, hollywoodi sztárok tömege tölti itt téli szabadságát és ...
Hazai szánkópálya-körkép
Úgy tűnik, végérvényesen elkezdődött a tél és bár még csak itt-ott esik a hó, lassan megint elő lehet venni a szánkót és kivinni a gyereket a közeli kisdombra. S bár a ...
Stájerország kedvenc síterepe
A lachtali sícentrumot jól ismerhetik a magyar síelők, több hazai utazási iroda is kínál ide síutakat. A pályarendszer nem nagy, viszont rendkívül hóbiztos és ...
Luxus kapszula-apartmanok Franciaországban
A Japánból indult kapszulahotelek mintájára újfajta síapartmanokkal kísérleteznek a franciaországi Tignes síparadicsomban. A Snowpod egy futurisztikus apartmantelep 2300 ...
A fekete pályák királynője
Megoszlanak a vélemények arról, hogy melyik Európa legjobb, vagy leginkább hajmeresztőbb fekete pályája. Mindenkinek más és más a véleménye és nem is biztos, hogy ez a ...
Kedvezményes sítúrák február elején
Eheti akciófigyelőnkben 20 százalékos olaszországi kedvezményt, akciós franciaországi apartmanokat Risoulban és szlovéniai hosszú hétvégét ajánlunk olvasóinknak.
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Sikeresen vették a magyar műhold adását
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Elhunyt Whitney Houston
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Rendőröket gyújtottak fel a megszorítás ellen tüntető görögök
- Hogyan lehetne megtalálni az óceánjáró magyar kenust?
- Ladával szakadt egy befagyott tóba négy orosz lékhorgász
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
- Még hetekig nem derül ki, mitől halt meg Whitney Houston
- Tavaly már csaknem ötezer magyar kért menedéket Kanadában
- A hó miatt több erdélyi útszakaszról is kitiltották a teherautókat Romániában
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
- Rátámadtak a pilótára egy brazil utasszállító gépen
- Megszületett a terv a szíriai beavatkozásra
-
[origo] biztosítás
Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Kukás sármőrrel a csúcsra
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant.