Idén olcsóbb lehet Görögország
Vass László|2010. 02. 28., 16:29|Egyelőre nem érzik a hazai utazási irodák, hogy a görögországi válság miatt kevesebb magyar érdeklődne a nyári utatzások iránt. A magyar turisták akár mág jól is járhatnak, ugyanis sok görögországi szolgáltató nem emelt árat, így akár a tavalyinál alacsonyabb áron is eljuthatunk idén a görög tengerpartra.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/1001/20100120utazaster15.jpg)
Ajánlat
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Egyelőre nem érződik a magyarországi utazási irodák forgalmán, hogy a Görögországot sújtó válság miatt csökkent volna az érdeklődés a görögországi nyári utazások iránt. A görögországi utak értékesítésével foglalkozó irodáknál nem csökkent az előfoglalások száma a tavalyi évhez képest. Kiss Péter, a görögországi utazásokra specializálódott Apollón Travel ügyvezetője kérdésünkre elmondta, hogy a magyar utazók egyelőre nem reagáltak negatívan a görögországi eseményekre,
A szakember szerint a görög turisztikai vállalkozók számára már tavaly ősszel nyilvánvalóvá vált, hogy egy nagyobb válság közeleg, ezért a tavalyihoz képest nem, vagy csak alig emeltek árakat. Olyan szolgáltató is előfordul, akinél idén olcsóbban lehet nyaralni, mint egy évvel korábban - mondta Kiss Péter. A görögök is érzik, hogy most a bevételek növelése helyett most fontosabb a turisták megtartása
A válság hatására egyébként némileg átalakult a Görögországba tartó kiutaztatás, ugyanis sokan, akik már kipróbálták a repülős utazásokat, tavaly visszatértek a buszos utakhoz. Ez a fajta utazási forma - olcsósága miatt - várhatóan az idei évben is népszerű marad, de a szakember szerint fokozatosan visszatér az emberek utazási kedve, még ha kétszer is meggondolják, mire is költsenek. Az idei szezonra ezért 5-10 százalékos forgalomnövekedést várnak az Apollon Travelnél. A cég kínálatából Santorini továbbra is népszerű lesz a várakozások szerint, de a hagyományosabb célpontokra, Krétára és Rodoszra is sokan utaznak majd.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0803/20080324gorogszig4.gif)
A Neckermannál sem érzik egyelőre, hogy a Görögországban kialakult helyzet komolyabb negatív hatást gyakorolna a magyarországi az utazási piacra - mondta az [origo]-nak dr. Békefi Veronika, a Neckermann ügyvezető igazgatója. Az utazók többsége februárban még kevésbé érzékeny ilyen negatív hírekre, remélhetőleg a főszezonra rendeződnek a viszonyok Görögországban.
Az ügyvezető igazgató szerint ugyanakkor a piaci szereplők Görögországban egyelőre kivárnak az árak csökkentésével, de a szokásos előfoglalási akcióikkal várják idén is a nyaralókat. Ennek oka, hogy valószínűleg a görög szolgáltatók sem ítélik annyira tartósnak, hosszú távúnak ezeket a negatív eseményeket Görögországban, hogy emiatt különleges akciókat indítanának. Természetesen, a főszezonig ez az elképzelés még megváltozhat - mondta dr. Békefi Veronika.
Kedvcsináló videó Görögországról
Az ügyvezető úgy véli, hogy az idei szezont nem annyira a negatív hírek, mint inkább az árérzékenység befolyásolja a jellemző általános gazdasági visszaesés miatt. Eszerint alakította ki idei kínálatát a Neckermann is, ahol az előfoglalási kedvezménnyel és a különféle szállodák nyújtotta kedvezményekkel akár 30 százalékkal is olcsóbb lehet egy görögországi utazás a nyári időszakban.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0806/20080626korfucorf2.jpg)
Az Apollon Travel kínálatában június eleji indulással találtunk olyan apartmanos utazást, ami az előfoglalási akció keretében 60 ezer forintból kihozható. Az árban az egyhetes kétcsillagos szállás és a repülőjegy is benne van, viszont az ellátásért külön kell fizetni. A szezon közepén, a legdrágább periódusban 89 900 forintba kerül.
A Neckermannál szintén június eleji indulással, szintén az előfoglalási akcióval 65 ezer forintért háromcsillagos szállodában tölthetünk el egy hetet reggelis ellátással Korfi kedvelt Benitzes nevű tengerpartján. Az árba a szállás díján kívül itt is beletartozik a repülőjegy az illetékekkel együtt, a biztosításért ugyanakkor külön kell fizetni.
[origo] címlapon»
Milliókat is fizethetünk síbiztosítás nélkül
Ma már szinte nélkülözhetetlen egy néhány napos síhétvégéhez is a jó utasbiztosítás. S bár a magyar turisták még viszonylag kis számban biztosítják magukat, évről-évre ...
- Melyik magyar város van a képen?
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Hogyan lehetne megtalálni az óceánjáró magyar kenust?
- Rongydarabot néztek folyami szörnynek Izlandon
Milliókat is fizethetünk síbiztosítás nélkül
Ma már szinte nélkülözhetetlen egy néhány napos síhétvégéhez is a jó utasbiztosítás. S bár a magyar turisták még viszonylag kis számban biztosítják magukat, évről-évre ...
Tanfolyam segít a lavina túlélésében
Az Alpok síterepein az elmúlt napokban hatalmas mennyiségű hó hullott. Ilyenkor megnő a veszélye a lavinák kialakulásának is. Még a kezelt és jelölt pályákon is ...
A felszerelés előkészítése sítúra előtt
Előző cikkünkben olyan gyakorlatokat és testmozgás-fajtákat ismertettünk olvasóinkkal, amelyekkel különösebb erőkifejtés nélkül is rövid idő alatt felkészülhettünk a ...
Hogyan készítsük fel testünket a sítúrára?
Szinte nincs olyan síoktató, aki ne azzal kezdené a tanoncok okítását, hogy ne hangsúlyozná a siklás előtti bemelegítés fontosságát. A néhány perces tornázás azonban még ...
Egynapos síutak Ausztriába
Egynapos buszos sítúrákat szervez a Rokon Baráti Kör az idei szezonban is különböző osztrák síterepekre. A következő turnus az előttünk álló hétvégén, február 16-án ...
Megkezdődött a síszünetek hónapja Ausztriában
Hétfőtől megkezdődött a hagyományos síszünetek időszaka Ausztriában. Februárban, különböző időpontokban minden osztrák tartományban megtartják az iskolák az egyhetes ...
Aspen: a világ legelegánsabb síterepe
Ami Európának Madonna di Campiglio, az Amerikának Aspen. Talán ez a világ legismertebb és legelegánsabb síterepe, hollywoodi sztárok tömege tölti itt téli szabadságát és ...
Hazai szánkópálya-körkép
Úgy tűnik, végérvényesen elkezdődött a tél és bár még csak itt-ott esik a hó, lassan megint elő lehet venni a szánkót és kivinni a gyereket a közeli kisdombra. S bár a ...
Stájerország kedvenc síterepe
A lachtali sícentrumot jól ismerhetik a magyar síelők, több hazai utazási iroda is kínál ide síutakat. A pályarendszer nem nagy, viszont rendkívül hóbiztos és ...
Luxus kapszula-apartmanok Franciaországban
A Japánból indult kapszulahotelek mintájára újfajta síapartmanokkal kísérleteznek a franciaországi Tignes síparadicsomban. A Snowpod egy futurisztikus apartmantelep 2300 ...
A fekete pályák királynője
Megoszlanak a vélemények arról, hogy melyik Európa legjobb, vagy leginkább hajmeresztőbb fekete pályája. Mindenkinek más és más a véleménye és nem is biztos, hogy ez a ...
Kedvezményes sítúrák február elején
Eheti akciófigyelőnkben 20 százalékos olaszországi kedvezményt, akciós franciaországi apartmanokat Risoulban és szlovéniai hosszú hétvégét ajánlunk olvasóinknak.
Bad Kelinkircheim: téli sportok és wellness egy helyen
Bad Kleinkirchheim az Alpok által védett völgyben 1100 méter magasan fekszik. Eleganciája, termál- és élményfürdője valamint kiváló sípályái révén vált híressé.
- Melyik magyar város van a képen?
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Hogyan lehetne megtalálni az óceánjáró magyar kenust?
- Rongydarabot néztek folyami szörnynek Izlandon
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Kiadták Whitney Houston holttestét a családjának
- Megint boszorkányper lesz Németországban
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Jóval nagyobb lesz a Masat-2
- Sikeresen vették a magyar műhold adását
- Hajók rekedtek a Duna jegében
- Sokkoló videó fókák pusztulásáról
- Gyújtogatók okoztak tömegbalesetet egy német autópályán
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
- Szombaton temetik Whitney Houstont
-
[origo] biztosítás
Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.