Kártérítést kér a Turizmus Zrt. a Life magazintól hitelrontás miatt

Kártérítést és helyreigazítást kér a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a Life.com magazintól, amely a világ legszennyezettebb helyszínei közé sorolta a budapesti Széchenyi fürdőt.

A Life magazin online kiadása egy összeállításban a világ legszennyezettebb helyi közé sorolta a budapesti Széchenyi-fürdőt. A kép megjelenése után számos felháborodott hozzászólás jelent meg az oldalon, köztük olyan amerikai olvasóktól, akik jártak már a fürdőben. Vélhetően ezek hatására, a magazin szerkesztője kivette a Széchenyi fürdő képét az összeállításból és elnézést kért.

Az MT Zrt. New York-i külképviseletének vezetője levélben arra kérte a szerkesztőt, hogy magyarázza meg, miként kerülhetett oda a fürdő fényképe, illetve felhívta a figyelmet arra, milyen súlyos kárt okozott a fürdőnek, Budapestnek és Magyarország turisztikai imázsának. Így a helyreigazítás mellett ellentételezést kért a magazintól.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. megalapozatlannak és felháborítónak tartja az esetet. A társaság egyelőre fontolgatja, hogy milyen formában kér a magazintól kártérítést a hitelrontás miatt. A fürdőüzemeltető társaság tájékoztatása szerint a Széchenyi fürdő a külföldiek körében az egyik legnépszerűbb fürdő a fővárosban.

Kiss Ferenc fürdőüzemeltetési igazgató az MTI-nek elmondta, hogy Magyarország élen jár a közfürdők szabályozása szempontjából az Európai Unióban. Szavai szerint néhány esetben jóval szigorúbb szabályokat alkalmaz Magyarország, mint az EU-ban. Víz által okozott megbetegedés az elmúlt több mint 10 évben nem történt a Budapest Gyógyfürdői Zrt. által üzemeltetett fürdőkben - jelentette ki az igazgató.

KAPCSOLÓDÓ CIKK