[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Véres csaták, virágzó turizmus

[origo]|2010. 03. 15., 12:08|Utolsó módosítás:2010. 03. 15., 12:11|

Számos történelmi esemény mára már idegenforgalmi termékké, nevezetességekké alakult át. Európában egyre több helyen ismerték fel az egykori csaták, hadi események helyszínén élők, hogy ami egykoron csapás volt az ott élők számára, napjainkban már előnnyé válhat idegenforgalmi szempontból. Néhány európai példa bemutatása mellett szétnéztünk Magyarországon is, milyen lehetőségek, illetve kezdeményezések vannak az egykori hazai hadihelyszíneken.

Forrás: [origo]

Erőd az Isonzónál

JÁTSSZ ONLINE!

A külföldi és belföldi példákon keresztül látható, hogy érdekes programokkal, látnivalókkal kiegészítve a természeti és történelmi adottságokat sok látogatót lehet a régi csaták helyszínére csábítani. Hazai viszonylatban is igen sok lehetőség merül fel, hiszen a magyar történelem bővelkedik kiemelkedő csatákban. Ugyan sok helyszín a jelenkori országhatárokon kívül található, belföldön is akad érdekesség. A három bemutatott hazai csatahelyszín felveheti a verseny a hasonló külföldi programokkal, látnivalókkal, ugyanakkor látható és tapasztalható, hogy az ilyen irányú turisztikai fejlesztések tovább növelhetik az ország népszerűségét nemcsak a belföldi, hanem a külföldi turisták számára is.

Waterloo

A Brüsszel melletti kisváros a napóleoni háború döntő ütközete óta ismert világszerte. A csata helyszínén napjainkra komplett idegenforgalmi komplexum épült ki. Állandóan nyitva tartó látogatóközpont, szuvenír boltok, filmvetítő helységek várják az ide látogatókat. A csatához kapcsolódik a Wellington Múzeum, és a Szent-József templom is (itt imádkozott a csata előtt a brit Wellington herceg). Idén a szokásosnál is nagyobb tömegek érkezhetnek Waterloo-ba, ugyanis ötévente "újra" rendezik, rekonstruálják a csata fontosabb eseményeit. A június 18-20 közötti eseményre idén is több ezer látogatót várnak a szervezők.

Forrás: [origo]

A világhírű esemény mellett a népszerűséghez persze kellett az is, hogy a csata helyszíne csupán 25 kilométerre fekszik Brüsszeltől, így a belga városba érkező turisták könnyen elérhetik.

Normandia

A francia partvidék és környéke a második világháborúig csak egy tájegysége (talán nem is a legszebbek közül való) volt Franciaországnak. Az 1944. június 6-án, a leghosszabb napon bekövetkezett szövetséges partraszállás óta vált világszerte ismerté ez a néhány kilométeres partszakasz. Számos könyv, film foglalkozott a második világháború egyik döntő csatájával, és sokan vannak, akik ezen élmények hatására döntöttek úgy, hogy személyesen is megnézik az események helyszínét.

Forrás: [origo]
Utah beach, Normandia

A kiterjedt, hatalmas hadművelet miatt szinte nincs olyan város Normandiában, ahol ne találkoznánk valamilyen háborús emlékkel. Amennyiben egy helyszínt kell kiválasztanunk az idelátogatók többségével együtt Arromanches-t választjuk a látnivalók közül. Az itteni partszakasz egyik magas kiszögellésén találjuk a háborús emlékhelyet. Ezen a helyen épült a partraszállás során egy, a hadművelet sikere szempontjából kiemelkedően fontos pontonkikötő. A kikötő hatalmas darabjai még ma is láthatóak a parton. A tárgyi emlékek mellett a kilátás is növeli Arromanches népszerűségét. Innen jól belátható a közvetlen előttünk fekvő Gold szakasz. Balra az Omaha és az Utah, jobbra a Juno és a Sword partszakasz fekszik. A parton távcsövek segítségével kémlelhetjük a tájat. A távcsövek mellett térképek segítik az eligazodást.

Arromanches-ben található a témával foglalkozó egyik legérdekesebb múzeum is. A múzeum tulajdonképpen egy mozi, ahol 40 percenként vetítenek egy dokumentumfilmet. Mivel a filmet körben (360 fokban) vetítik, egyedi élményt nyújt a megtekintése. A városka központi részén egy korabeli ruhákkal, dokumentumokkal, képekkel színesített kiállítást is megtekinthetünk.

Isonzo

Utolsó külföldi állomásunkon már magyar vonatkozású emlékeket is találunk. Az I. világháború egyik jelentős helyszíne Isonzo volt. 1915 és 1917 között 12 csatát vívott Isonzo térségében Olaszország és az Oszták-Magyar Monarchia serege. Az I. világháborúra jellemző állóháborút végül 1917-ben a caporettoi áttörés zárta le, mely teljes sikert hozott a Monarchia seregei számára. A harcok során több mint egymillió olasz és ötszázezer magyar katona tűnt el, vagy esett el.

Forrás: [origo]

A csata helyszínére látogatva több jó állapotban fennmaradt tárgyi emléket találhatunk. Az Isonzo folyót legkönnyebben Tarvisio felől érhetjük el, az A2-es útról lehajtva juthatunk el a Predel hágóra. Itt rögtön a völgyet lezáró erődítmény látványa fogad. Tovább ereszkedve a völgybe a jó állapotban fennmaradt Kruzsje erődöt találjuk. A völgyben fekszik Kobarid városa, ahol a 12. isonzoi csata eseményeit feldolgozó múzeum működik, számos korabeli fegyvert, ruházatot, berendezett harcállásokat bemutatva. A harci cselekmények ma Olaszországhoz tartozó területein is majdnem minden faluban találni egy szépen rendben tartott katonai temetőt, egy emléktemplomot vagy múzeumot.

Mohács

Első belföldi célpontunk az egyik leghíresebb és minden bizonnyal a legismertebb történelmi emlékhelyünk. A csata 450. évfordulójára elkészült emlékhely az itt elesett 28 ezer áldozatának állít emléket.

Forrás: MTI

Az emlékhely kialakítása, a szobrok, műemlékek együttese mind-mind azt a kettős hatást érzékeltetik, mely egyrészt a kegyeletről és az emlékezésről (a kopjafák, faragott szobrok a 10 méteres kereszt), másrészt viszont átfogóbb, az ország sorskérdéseit taglaló kérdésekről szólnak (a díszes bejárati kapu, a szökőkút, a sétányok körkörös kialakítása). Az átrium mentén a csatával kapcsolatos történelmi, hadtörténeti és régészeti kiállítás tablóit tekinthetjük meg. A kiállítás egésze méltó emléket állít az egykori hősöknek.

Pákozd

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik szimbolikus csatájának helyszíne Pákozd. A szabadságharc első győzelmét aratta itt a magyar honvédsereg Jellasics horvát bán seregei felett.

Forrás: MTI

A csata helyszínén áll az ország egyik legszebb katonai emlékhelye. A Mészeg-hegyen épült emlékmű mellett tavasztól-őszig kiállítás várja az érdeklődőket, ahol megismerhetik az ütközet részleteit, egy terepasztal segítségével nyomon követhetik a csata lefolyását. A korszak megismerését a kiállított fegyverek, korabeli ruházatok, és a szabadságharc idejében keletkezett dokumentumok bemutatása teszi teljessé. Bár történelmileg nem egy korszakról szól, de a 48-as emlékhely közelében alakították ki a Don-kanyar kápolnát, mely a II. világháború magyar áldozatainak állít emléket. Itt került végső nyughelyére egy a Don-kanyarból hazaszállított ismeretlen katona is.

Isaszeg

Forrás: [origo]

A két ismert helyszín mellett nem hagyható ki az isaszegi megemlékezés sem, ahol elsősorban nem tárgyi emlékeket találunk. Itt minden évben az isaszegi csata évfordulóján (1849. április 6.) a többnapos Történelmi Napok elnevezésű rendezvénysorozattal emlékeznek meg a helybéliek az itt folyó harcokról. Izgalmas csatajelenetek, harci bemutatók, huszárok várják ezekben a napokban az ide látogatókat.

[origo] címlapon»

Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Siófokon indul a balatoni nyár Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
    Forrás: AFP Együtt kampányolnak utazási irodák "Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
    Forrás: [origo] utazás Rovinj nem csak szép, de pörgős is Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
    Forrás: AFP A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
    Forrás: AFP/Joseph Eid A hideg sem ronthatja el a húsvétot Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
    Forrás: MTI/H. Szabó Sándor Összefognak a vendégekért a Balatonnál Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
    Forrás: AFP Tavaszi fesztiválok őrülete Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok.  Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
    Forrás: AFP/Calle Montes Milánóban nem lehet unatkozni A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
    Forrás: MTI/Féner Tamás Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén! A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
Főzőlap AEG HK 654400 XB- egyben lévő, nagy méretű indukciós főzőzónák, slide-érintőkapcsoló, 'stop&go' funkció, Direct Touch vezérlés
129 900 Ft

Utazás

Siófokon indul a balatoni nyár

Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.

Hirdetés

Hirdetés

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.