Végig a Kéktúrán az [origo]-val - az Írott-kőtől Sárvárig
Vass László|2010. 04. 04., 15:59|Utolsó módosítás:2010. 04. 06., 14:33|Sok középkorú, és az ismétléseknek köszönhetően a fiatalabbak is bizonyára emlékeznek egy régi természetfilmre, melyben néhány turista keresztülsétál Magyarországon. Ha a film nem is ugrik be, a kereket maga előtt toló (és azzal távolságot mérő) alak biztos ismerős mindenkinek. A film természetesen a Másfélmillió lépés Magyarországon Rockenbauer Pál rendezésében, a helyszín pedig, az Országos Kéktúra útvonala. A film forgatása óta jó néhány év eltelt, de a hazai túrázók számára továbbra is a legnagyobb falat a Kéktúra teljesítése.

Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
A túra érint sokak által ismert, közkedvelt kirándulóhelyeket, és valószínű sokszor jártunk is már valamelyik szakaszán, de a teljes útvonal teljesítése már nem egyszerű feladat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy eddig nagyjából 4500 főre tehető azoknak a száma, akik teljesítették a több mint 1100 kilométeres távot. Aki kedvet és persze kellő energiát érez magában a túra teljesítéséhez, a Magyar Természetbarát Szövetség központjában és megyei szervezeteinél igényelt igazolófüzetbe történő bélyegzéssel igazolhatja a teljesítést. A bélyegzés külön hangulatot ad a túrázásnak, hiszen nem egy helyszínen talán a túra legnehezebb feladata az igazoláshoz szükséges pecsét megszerzése. A hivatalos pecsétek mellett a MÁV és akár cégbélyegző is megfelelő igazolást adhat. A teljesítésnek nincs időkorlátja, bármilyen megosztásban, bármilyen szakaszokban teljesíthetjük és a haladási irány is szabadon választott.
Az igazoló füzet ad egyfajta iránymutatást és több hasznos információt is tartalmaz. A túrát huszonhét résztúrára osztja, és azok átlagos teljesítési idejét is feltünteti. Első túrának a nyugati kiinduló ponttól (Írott-kő) Sárvárig tartó szakaszát jelöli, így ebben a megosztásban a Zempléni szakasz, Hollóháza végállomással az utolsó. Az egyes szakaszok távolsága változó, a középső, Pilis, illetve Budai hegységbeli szakaszok rövidebbek. Sokan a túrát kezdőknek ezeket a szakaszokat ajánlják amolyan bevezetésnek a nagy túrák előtt.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static4.origos.hu/i/0908/20090810csillagtu39.jpg)
Aki a "hivatalos" sorrendet választja, rögtön az egyik leghosszabb szakasszal kezdheti a túrát, az Írott-kő-Sárvár szakaszon mintegy hetven kilométeres távot kell teljesíteni. Sorozatunk első részében ezt a szakaszt mutatjuk be részletesebben.
A kiindulási pont a Kőszegi-hegység (és egyben nyugat-Magyarország) legmagasabb pontja, a 883 méter magas Írott-kő. Ide többnyire Velemből érkeznek a túrázók. A helyenként meredek szakaszokat is tartalmazó út során megpihenhetünk a Szent-Vid kápolnánál, valamint elhaladunk a Kéktúra korábbi kiindulópontját jelző emlékmű mellett is.

Az Irott-kő tetején lévő kilátó az osztrák-magyar határon fekszik. Sokáig csak Ausztriából volt látogatható, napjainkban természetesen nincsenek ilyen kötöttségek. A túra alkalmával itt pecsételhetünk először igazolófüzetünkbe.
A hegytetőről lefelé, Kőszeg felé indulunk tovább. A következő pecsételő helyig, a Hétvezér forrásig négy kilométeres út vár ránk. Útközben megtekinthetjük a Stájerházakat, illetve az Erdészeti Múzeumot. A házakat az 1750-es években Stájerországból a környékre települt erdészeknek építettek és még az 1950-es években is lakták némelyiket. A források előtt érdemes megállni az Óház-tető kilátójánál is, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a környékre.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0910/20091009koszegcso.jpg)
A hét forrás a Millenium évében "kapta meg" honfoglaló vezéreink neveit, így innentől említik Hétvezér forrásnak. Itt egy kis fém doboz rejti a második pecsételéshez szükséges pecsétet. A forrásoktól Kőszegig egy hosszabb, 10 kilométeres szakasz vár ránk. Útközben rövid kitérőt tehetünk a Pintér-tető észak-keleti oldalában álló Trianon kereszthez. A 8 méter magas beton kereszt lábánál az elcsatolt Vas megyei települések neveit olvashatjuk.
Általában az első túrát egyben teljesítők az Írott-kő-Kőszeg szakaszt tervezik egy napra, tehát az első éjszakát Kőszegen töltik. Kőszegen több pecsételési lehetőség is van.

A túra áthalad a belvároson és Szeleste felé halad tovább. Ez a szakasz viszonylag könnyű terep, viszont a távolság itt sem kevés, 35 kilométerrel kell megküzdeni. A szakaszon két pecsétet szerezhetünk, a tömördi templomnál és az abládi malomcsárdánál találunk pecséteket. A szakasz végállomása Szeleste, ahol akár hosszabb pihenőt is érdemes tartani, hiszen kitűnő vizű gyógyfürdőben pihenhetjük ki a túra fáradalmait, de a 13 hektáros arborétumot és a kastélyt is érdemes felkeresni. A településen, a vasútállomáson szerezhetünk igazoló pecsétet.
Az első túra utolsó szakasza a Szeleste és Sárvár közötti húsz kilométeres etap. Útközben Bögötön és Csényeújmajornál pecsételhetünk. Ez a szakasz sem bizonyul nehéznek, többnyire szántóföldek mellett, erdőszéleken visz az út. A túra végállomása Sárvár (a vasútállomáson pecsételhetünk).
Még leírva sem rövid az első túra és akkor még nem beszéltünk a többi huszonhatról. Így is látható, hogy igen komoly vállalkozás a teljes túra teljesítése, de ha sikerül elmondhatjuk, hogy egy nem mindennapi útvonalat jártunk be és nem mellékesen életre szóló élményekkel gazdagodtunk.
[origo] címlapon»
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
Júniustól emelkednek az autópályadíjak Horvátországban
15 százalékkal drágul az autópálya-használat Horvátországban, de olcsóbb lesz az elektronikus útdíjleolvasók beszerzése - közölte kedden több horvát sajtóorgánum.
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
Együtt kampányolnak utazási irodák
"Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
Rovinj nem csak szép, de pörgős is
Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
Rio de Janeiróban a legdrágábbak a hotelek
Egy új felmérés szerint már nem Sydney, hanem Rio a világ legdrágább nagyvárosa a szállodai szobaárak alapján. Budapest a legolcsóbb városok között végzett.
A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel
A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
A hideg sem ronthatja el a húsvétot
Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
Összefognak a vendégekért a Balatonnál
Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
Tavaszi fesztiválok őrülete
Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok. Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
Milánóban nem lehet unatkozni
A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén!
A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
- Tíz lányt erőszakolt meg egy kínai politikus
- Magyar motorosokat gázolt halálra egy autós Lengyelországban
- Keresik a pápát meglopó komornyik társait
- 32 gyermek halt meg a szíriai mészárlásban
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
- Füvezve állt ki a marihuána mellett egy politikus
- Rendszert vagy korszakot alkotott Kádár János?
- Miért ragadós az ásítás?
- Kádár primitív bosszúja
- Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
- Fiatal férfiakra utazott a kínai sorozatgyilkos
- Két és fél milliárd forintból fejlesztenének a Velencei-tónál
-
[origo] biztosítás
Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] állás
Válogasson több ezer álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Utazás
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.