Magyar, szlovák, két jó barát

Vágólapra másolva!
Nem érzik a magyarországi szlovákság kulturális örökségével foglalkozók, hogy az utóbbi napok politikai csatározásai miatt megnőtt volna az ellenségeskedés a hazai szlovák nemzetiségűekkel szemben. A magyarországi szlovákok a háború utáni lakosságcsere következtében a korábbinál is nagyobb mértékben szóródtak szét, de nagyobb településeiken több, megtekintésre is érdemes műemléket és látnivalót találhatunk.
Vágólapra másolva!

Békében élünk, errefelé sohasem volt atrocitás - mondta az [origo]-nak a békéscsabai szlovák tájház neve elhallgatását kérő vezetője. Az utóbbi napokban a két ország közötti feszült viszonyból itt szinte semmit nem éreznek és a tájházba érkező turisták száma sem csökkent. Folyamatosan járőröznek ugyan a rendőrök és ők is mindig érdeklődnek, hogy kapunk-e fenyegetést, vagy hasonlókat, de ilyen még egyszer sem fordult elő. A tájházban folyamatos programokkal, kiállításokkal várják a látogatókat, több szlovák művész is állított itt már ki, de volt lengyel kiállítás is.

Békéscsaba a legnagyobb szlovákok lakta magyarországi település, de mára a lakosság csupán 5,9 százaléka vallja magát szlovák nemzetiségűnek. A magyarországi szlovákok az országban elszórtan, főleg az északi határvidéken és dél-keleten élnek. Mai lakóhelyeikre egykori elődeik a 150 éves török uralmat követően kerültek, a betelepülés több szakaszban zajlott. A történelmi Magyarország északi, túlnépesedett vármegyéiből húzódtak le a délebbi, elnéptelenedett, több földet és jobb megélhetést ígérő területekre. A szlovák jobbágyok levándorlásukkal megszabadulhattak a röghöz kötöttségtől, s új otthonukban biztosították szabad vallásgyakorlatukat is.

Betelepülés három szakaszban

A 17-18. század fordulóján nyugaton Észak-Dunántúlon, az ország közepén és keleten, a nyelvhatáron lévő megyék déli, lakatlan helységeiben települtek le. (Sárisáp, Kesztölc, Piliscsév, Pilisszántó, Vanyarc, Acsa, Csővár, Óhuta). A 18. század közepén a szlovákok első, önálló településeik és nyelvszigeteik egész sorát hozták létre. A Garamtól nyugatra fekvő térségből a Dunántúlra települtek (Pilisszentlászló, Öskü, Bánhida, Vértesszőlős, Bakonycsernye, Tardosbánya). A Nagyalföldre igyekvők számára a nagy áteresztő kaput Nógrád megye jelentette a Duna-Tisza köze felé (Bénye, Alberti, Csömör, Kiskőrös) és a délkelet-alföldi régióba (Békéscsaba, Szarvas, Mezőberény).


Békéscsaba, diáktanya

A harmadik telepítési szakaszban főleg a mai szerbiai bácskai, bánáti lakatlan területeket népesítették be a szlovákok. A Nagyalföldön ekkor főként másodlagos telepítésekről, továbbvándorlásról beszélhetünk. A békéscsabai szlovákok 1746-ban Tótkomlóst, 1747-ben Apatelket (Mocrea), a békéscsabai, szarvasi, tótkomlósi szlovákok 1754-ben Nyíregyházát telepítették be.

A hajdani szlovák telepesek elvándorlásukkal eltávolodtak az anyanyelvi kultúra közegétől, annak kulturális centrumaitól. A magyarországi szlovák nyelvszigeteken a 19. század utolsó harmadában és a 20. század elején - a délalföldi szlovákság kivételével - a szlovák nyelv és a kultúra kizárólag a népi kultúrában, a családi és faluközösségekben és az egyházon belül élt tovább. A nagyobb nyelvszigetek igyekeztek megőrizni és megtartani nyelvüket és kultúrájukat. Békéscsabán például volt önálló szlovák könyvkiadás, színjátszás. Még a második világháború idején is itt működött a legnépesebb szlovák evangélikus egyházközség a világon, amely 40 ezer lelket számlált. A magyarországi szlovákság összetételét máig a háborút követő csehszlovák-magyar lakosságcsere határozza meg, ennek során mintegy 73 ezer magyarországi szlovák települt Szlovákiába.


Békéscsaba, szlovák tájház

A 2001. évi népszámlálás adatai szerint szlovák nemzetiséghez tartozónak vallotta magát 17 693 fő, ez mintegy 70 százalékkal magasabb az 1990. évi hasonló adatnál és több évtized után fordított a csökkenő tendencián. Szlovák anyanyelvűként írtak össze 11 816 személyt, családi és baráti körben 18 056 ember használja a szlovák nyelvet, a szlovák nemzetiségi kultúrához, hagyományokhoz kötődők száma 26 631 volt - olvasható az Országos Szlovák Önkormányzat honlapján.

Pilisszentkereszt és Békéscsaba

Az ország legnagyobb arányú szlovák lakossága Pilisszentkereszten található. A legújabb adatok szerint a község lakosainak száma 2170 fő, 54,6 százaléka vallotta magát szlovák nemzetiségűnek és 14 százalék számolt be erős szlovák kulturális kötődésről. Így Pilisszentkereszt az ország egyetlen települése, ahol a szlovák nemzetiségiek vannak többségben.

A helység újratelepítése Mária Terézia idején kezdődött meg. Ekkor felvidéki szlovákok, és német telepesek érkeztek ide. A terület a pálosok tulajdona volt, akik a települést Szentkeresztnek nevezték el, amely az idők során a Pilis közelsége miatt "Pilisszentkereszt" lett. A szlovák kulturális emlékek közül a Tájház a legfontosabb, ahol 19. századi tárgyakat és eszközöket tekinthetünk meg. A település és környéke népszerű kirándulóhely, hozzá tartozik Dobogókő a budapestiek kedvelt túracélpontja is.


Pilisszentkereszt

A legnagyobb szlovák lakossággal büszkélkedő Békéscsabán több fontos szlovák műemlék és kulturális örökség látható, amit érdemes felkeresni. Ezek közül legfontosabb a tájház, amely a módos parasztok tárgyain keresztül a XIX. századi életmódot mutatja be.

A Kinizsi utcában, a Diáktanyának otthont adó épület a városi önkormányzat tulajdona, védett műemlék jellegű ház, amely 1869-ben épült. A felvidékről idetelepült szlovák lakosság építészetének jellegzetességei láthatók itt. A náddal fedett ház mára ritkaságnak számít ezen a környéken. Érdekes látnivaló még a szlovák népi lakóházakból álló épületegyüttes a Békési úton, amelyek ma közművelődési feladatokat látnak el.