Az ország legszebb szurdoktúrái
[origo]|2010. 05. 30., 13:51|Utolsó módosítás:2010. 05. 30., 18:40|Az elmúlt héten több híradás is foglalkozott azzal, hogy a Pilis és a Visegrádi hegység egyes részeit lezárták a turisták elől, mert a komoly viharkárok miatt egyes szakaszok életveszélyessé váltak. Reméljük a tiltás nem tart sokáig, és hamarosan újra látogathatóvá válnak ezek a népszerű turisztikai célpontok.
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Addig is tegyünk virtuális sétát pár olyan helyszínen, ahol kicsit jobban meg kell erőltetni magunkat, kicsit nehezebb feladat vár ránk túránk során. Néhány ismert és kevésbé ismert szurdokot mutatunk be.
Rám-szakadék
Talán a legismertebb "mászós" célpont. Olyannyira népszerű, hogy több alkalommal sorok alakulnak ki egyes szakaszain, ami nem meglepő, hiszen évente több mint hatvanezer turista keresi fel az egy kilométeres szurdokot. A torlódások azért is alakulhatnak ki, mert két irányból is megközelíthető, lentről Dömös irányából, míg fentről Dobogókő irányából érhetjük el a Rám-szakadékot. Mindkét irányból a szurdokba vezető úton erdei pihenőt alakítottak ki.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1005/20100530ramszakad.jpg)
Amennyiben alulról indulunk Dömösről (ez az irány a közkedveltebb), a zöld jelzést követve érhetjük el a Rám-szakadékot. Összesen 112 méteres szintkülönbséget kell leküzdenünk, mire felérünk a "fenti" pihenőhelyhez. A nehezebb szakaszokon a régebbi láncok mellett 2006-tól létrák is segítik a biztonságos haladást. A Rám-szakadék igen nehéz terep (bár a telepített létrákkal könnyebbé vált), ahol már egy nagyobb esőzés (és természetesen télen a hó is) igen megnehezíti a túrázók dolgát.
Pilisszentkereszti szurdok
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/1005/201005301.jpg)
A Rám-szakadékhoz hasonlóan a Pilisben található. A Dera patak alakította ki a mintegy másfél kilométer hosszú meredek szurdokot. A patak napjainkban búvópatakként hol eltűnik a kövek között, hol a felszínen folyik tovább. A szurdokon az Országos Kéktúra útvonala is végighalad, Pilisszentkeresztről éppen a kék jelzést követve érhetjük el a szurdok bejáratát. A terep nem annyira nehéz, mint a Rám-szakadék, több helyen, hangulatos hidakon vezet át az utunk. A pilisszentkereszti önkormányzat tanösvényt alakított ki a szurdokban, ahol a környék élővilágát valamint a szurdok geológiai érdekességeit ismerhetjük meg.
Ördög-árok
A Bakony talán legszebb szurdoka a Dudar és Bakonyoszlop között található Ördög-árok. A víz pusztító, romboló hatása és több barlang beomlása hozta létre ezt a közel két kilométeres szurdokot. Az Ördög-árokban közel ötven kisebb-nagyobb barlangot találhatunk, melyek közül legnagyobb (és egyben a Bakonyban is a legnagyobb) az Ördöglik.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1005/20100530ordogarok3.jpg)
A barlang teljes hossza 168 méter mélysége 20 méter. A szurdok legszebb része egyértelműen az Ördög-gát. Itt egy magasból leszakadt hatalmas szikla szinte teljesen elzárja az árkot, csak egy keskeny nagyjából két méteres részen ügyeskedhetjük át magunkat. A 4-5 méteres magasság leküzdését telepített vaslépcső sor segíti. Az árok minden szakasza tartogat érdekességet. A sziklákon való átjutás, a kisebb-nagyobb barlangok, fülkék, mélyedések felfedezése igazi élményt nyújt az ide látogatóknak. A szurdok teljes területe védett terület, a Magas-Bakony Tájvédelmi körzet része.
Nagybakónak, Kőszikla szurdok
Nagykanizsától mintegy 16 kilométerre észak-keletre fekszik Nagybakónak települése. A településtől nem messze található egy igen érdekes természeti képződmény a Kőszikla-szurdok. A falu irányából érdemes megközelíteni a szurdokot. A folyamatosan mélyülő meder végén már létrát is igénybe kell venni a továbbhaladás érdekében. A szurdokban igen érdekes látványt nyújtanak a növények, melyek néha teljesen szokatlan formákban kapaszkodnak a szurdok falába. A szokatlan mikroklímának köszönhetően több érdekes növény is őshonos ezen a területen. Ugyancsak a szurdok nevezetessége a könnyező fal. Ezt az érdekes látványt csapadékosabb időben figyelhetjük meg, a szurdokban lévő homokkő kőzetnek köszönhetően. Természetesen ilyen időjárási viszonyok mellett nagyobb óvatossággal kell közlekednünk.
Tarjánka-szurdok
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/1005/20100530tarjankas.jpg)
Utolsó állomásunk a Mátra délkeleti részén található Tarjánka-szurdok. A szurdok teljes területe fokozottan védett természetvédelmi terület. A Domoszlót Markazzal összekötő útról letérve földút vezet a Tarjánka-patakhoz, ahonnan a szurdok indul. Nem könnyű megtalálni, de megéri a fáradozást. A szurdok igazi vadregényes táj, helyenként mindössze két-három méteresre szűkül össze. Meredek sziklák, bedőlt fák szegélyezik utunkat. Csapadékosabb időszakban egészen nagy vízesések alakulnak ki a mederben. Van olyan szakasz, ahol szikláról-sziklára ugrálva haladhatunk tovább. A szurdok közepén egy viszonylag nagyobb sziklát kell megmászni, hogy továbbhaladhassunk. Itt korábban egy lánc volt kifeszítve, de ezt mára már leszerelték. Itt elkel az ügyesség és a figyelem, de nem megoldhatatlan a feladat egy gyakorlatlanabb túrázónak sem.
[origo] címlapon»
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez ...
Júniustól emelkednek az autópályadíjak Horvátországban
15 százalékkal drágul az autópálya-használat Horvátországban, de olcsóbb lesz az elektronikus útdíjleolvasók beszerzése - közölte kedden több horvát sajtóorgánum.
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
Együtt kampányolnak utazási irodák
"Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
Rovinj nem csak szép, de pörgős is
Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
Rio de Janeiróban a legdrágábbak a hotelek
Egy új felmérés szerint már nem Sydney, hanem Rio a világ legdrágább nagyvárosa a szállodai szobaárak alapján. Budapest a legolcsóbb városok között végzett.
A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel
A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
A hideg sem ronthatja el a húsvétot
Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
Összefognak a vendégekért a Balatonnál
Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
Tavaszi fesztiválok őrülete
Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok. Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
Milánóban nem lehet unatkozni
A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén!
A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
- Elhalasztották Nyirő József újratemetését
- Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Lerágta áldozata arcát egy férfi Miamiban, mire a rendőrök lelőtték
- Tíz lányt erőszakolt meg egy kínai politikus
- Magyar motorosokat gázolt halálra egy autós Lengyelországban
- Keresik a pápát meglopó komornyik társait
- 32 gyermek halt meg a szíriai mészárlásban
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
- Füvezve állt ki a marihuána mellett egy politikus
- Rendszert vagy korszakot alkotott Kádár János?
- Miért ragadós az ásítás?
- Kádár primitív bosszúja
- Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
- Fiatal férfiakra utazott a kínai sorozatgyilkos
- Két és fél milliárd forintból fejlesztenének a Velencei-tónál
-
[origo] biztosítás
Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] állás
Válogasson több ezer álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Utazás
Siófokon indul a balatoni nyár
Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.